Bátyámra ütök (PUF) /Befejezett/

Nyolcadik fejezet

Már legalább eltelt öt perc mióta odaért az ajtóhoz,de még mindig meg volt hűlve a látványtól és mozdulni sem tudott.Az apja közben kiabált segítséget kért és mikor észrevette,hogy fia ott áll az ajtóban rákorholt:
-Mit állsz ott?Nem látod,hogy anyád nincs jól?Eredj az orvosért!Ne itt állj mint akit ide betonoztak!
Hasi gyorsan feleszmélt és szaladni kezdett az orvosért aki az utca végében lakott.Szegény annyira futott a kanyarnál majdnem orra bukott.Hosszú kopogtatás után jött elő a doktor egy hálóingben és elég mogorván nézett a fiúra.
-Mit keres ilyenkor itt?-kérdezte ingerülten.
-Esküszöm,ha nem lenne nagy a baj nem zavarnám Önt,de édesanyám nincs jól és apám küldött magáért.Nagyra értékelnénk ha eltudna jönni megnézni őt.-felelte elkeseredve Hasi.
-Nemecsek asszony rosszabbul van?Azonnal öltözöm és indulok,fiam te menj csak haza öt perc és ott leszel a kocsimmal.-felelte az öreg doki.
Hasi hálásan köszönte és elindult visszafelé természetesen futva.Éppen éjjeli sétán voltak a Kalmárék akik csak azt vették észre elsuhan mellettük egy szőke hajú fiú.Nem is gondolták először a szülök,hogy a Nemecsek gyerek az,a fiúk világosította őket fel.Törték a fejüket,hogy hova lohol ilyen sebesen,de nem tudtak rájönni.
Hasi pedig már haza is ért,de úgy döntött,hogy kint marad,mert nem képes bemenni azok után,hogy úgy látta édesanyját..Nem lenne rá újra képes,mert ez a látvány teljesen megrázta őt és még mindig csak magát okolja a történtekért.Az se túl rózsás dolog számára,hogy az apjával mostanában nem túl jó a viszonya.Ha történik valami az anyjával a legrosszabbra kell készülnie gondolta magában.Elfog akkor szabadulni a pokol,de nem engedheti,hogy az legyen amit az apja szeretne.Harcolnia kell az álmaiért és semmiképp sem mondhat le azokról,mert a testvére is küzdött az álmaiért.Elhatározta,hogy ő a bátyjára fog ütni és a mai naptól kezdve mindig sz esti imádság után elfogja mondani magának,hogy ezzel is emlékeztesse magát,hogy 'bátyámra ütök'.
Eközben megérkezett a doktor kocsija.Gyorsan kipattant belőle,Hasi pedig bekísérte,majd ő az ajtó előtt megtorpant és ott várt.A doki bement,de már hiába az édesanyja már nem élt.Miklósból félárva lett az apjából özvegy és egy hatalmas űr keletkezett ez után.
-Sajnálom uraim én már nem tudtam semmit sem tenni érte.-mondta szomorúan az öreg.
Mindenki a helységben könnyes szemmel nézték az asszony holttestét és elvoltak keseredve.Nem tudták,hogy hogyan tovább.Hirtelen Hasi szólalt meg:
-Köszönjük,hogy ide fáradt és próbált rajta segíteni.Hálásak vagyunk.-köszönte meg búsan a fiú,majd kikísérte a doktort.
Az ajtónál megfordult a doki és szomorúan nézett a félárvára végül megszólalt:
-Az édesanyja szerette önt.Próbálja meg ezekben az időkben támogatni az apját,mert szüksége lesz rá.Ha haza értem értesítem a temetőmestert,hogy jöjjön el az édesanyjáért,mert nem túl bölcs dolog,hogy az ágyba legyen.
-Köszönöm.-felelte.
-Igazán nincs mit.-azzal felült a kocsira és elhajtott.
Hasi továbbra se szeretett volna az apjával társalogni,de muszáj volt bemennie a házba így nem kerülhette el a beszélgetést.
-Fiam!Beszélgetnünk kell.-szólította meg az apja közeledve felé.
-Tessék.Mondja.
-A héten nem kell iskolába menned.Mielőtt megtörtént a baj este beszélgettünk édesanyáddal és próbált engem meggyőzni,hogy támogassalak a színészi pályával kapcsolatban.Nagyon zavaros még minden,de mindenképp elgondolkodom rajta.Fontos nekem a boldogságod ezért hajlandó vagyok átgondolni az egészet.-jelentette ki az öreg szabó.
-Azt akarja mondani,hogy nem muszáj szabónak lennem?-kérdezte meglepve a kis szőke.
-Azt mondtam,hogy elgondolkodok rajta.-javította ki a fiát.
-Remek.-dünnyögte rá Hasi.
-Mit mondtál?-kérdezett rá az apja.
-Azt,hogy rendben.-javította ki nagy nehezen magát.
Ez után már nem társalogtak tovább,de Hasinak támadt egy ötlete.Ha nem kell iskolába mennie akkor ez teljesen megvalósítható dolog.Megvárta még elment a temetős ürge és míg az apja elaludt ő pedig a legnagyobb csendben oda oson a konyhába,majd kimászott az ablakon.Szerencséjére nem túl magason volt az ablak így mikor kiugrott nem nagyon ütötte meg magát.Épphogy a karját egy kicsit,de nem is foglalkozott vele sokat.Eleinte azt tervezte csak sétál egyet a sötét városban aztán arra gondolt,hogy elsétál a temetőbe.Lassan lépkedett,mert nem sietett sehova,az apja úgysem keresi,fontosabb most neki a  gyász meg a gondolkozás.Szép lassú mozdulatokkal haladt a temető felé.A szél enyhén fújt  épphogy csak mozgatta a leveleket amikor Hasi észrevette,hogy valaki áll a temető ajtóban.Mikor odaért már látta,hogy az Áts Feri az.Gondolta magában hát ez remek,más se hiányzott ebből a napból mint egy volt vörösinges.Bárcsak tudná az igazat és úgy tudna döntéseket hozni gondolta.Annyira hiányzott neki ez a találkozás mint halottnak a csók.
-Nemecsek?-szólította meg.
-Neked Miklós!-mordult rá.
-Mi ütött beléd haver?-kérdezte tágra nyílt szemekkel az ex vörösinges.
-Nem vagyunk barátok.A bátyámnak se voltál a barátja.Ha ti vörösingesek nem vagytok ő még mindig élne!
-Szóval azt mondod mi tehetünk arról,hogy ő már nincs?Hát tévedsz!Bokának nagyobb köze volt az egészhez!Hadd emlékeztesselek,hogy másodszorra ő küldte be a vízbe!-mondta Feri.
-Mondj amit akarsz!Te sem vagy épp szent!Viszlát!-vágta hozzá Hasi ,azzal elhaladt mellette és bement a temetőbe.
Volt egy különös érzése és úgy érezte félúton a sírhoz,hogy valaki követi,de az nem az Áts.
Egyre közelebb halott lépteket magához,de amikor megakart fordulni hirtelen valaki leütötte...