Terv {Drarry}

6

*Harry*

McGonagall felé rohantunk, meg is találtuk a folyosón.

-Egyre gyakrabban látom magukat kettesben.-Draco feltűnően elpirult.

-Ezt majd később, tanárnő. Volmedort Voldemort öccse!-mondtam. Lesokkolt.

-Ho...Hogyan?-kérdezte.

-Más különben miért néznének ki ugyanúgy, miért képviselik ugyanazt, miért lépett az egyik a másik helyébe? Mert vér szerinti kötődés van köztük!-magyarázta Draco.

-Vizsgálatot indítok az ügyben!-bólintott a professzor és elment. Draco elköszönt, elment a saját szobájába, de előbb a kezembe nyomta a tekergők térképét. 

-Szükséged lehet rá.-kacsintott. Vagyis éjjel mászkálni fog,  és elvárja, hogy menjek utána. (...) És tényleg. Hajnali három lett kereken, mire hirtelen felriadtam. Nem történt semmi, sem hang nem szólt, léptek sem közeledtek. Rápillantottam a térképre, Draco Malfoy neve elindult a kapu felé. Kiment? Sötétedés után elhagyta a sulit! És gondolom mennem kell utána. Felkaptam egy pulcsit, és a térképpel a kezemben keresni indultam. Megpillantottam a szőke fürtjeit, szinte világítottak a felhős éjszakában. 

-Tudod te hány óra van?-ásítottam.

-Három körül. Vagy négy? Lényegtelen.-legyintett.

-De... Mégis mit keresel itt kint?-Kérdeztem. 

-Gondoltam szívok egy kis friss levegőt.

-Aha, és ehhez én miért kellek?-néztem rá értetlenül. Megragadta a két kezem, és erősen magához húzott.

-Nem akarsz egyedül hagyni a sötét éjszakában, igaz Potter?

-Nem hát!-ráztam a fejem.

-Akkor kapj el!-ordította és futásnak eredt. Elképesztően gyorsan rohant, szinte kifulladtam, mire újra megláttam. Nem bírtam tovább, egy hatalmasat ugrottam. Telibe ráborultam, ő hátra esett, és nevetett. A hátán feküdt, én pedig rajta ültem. A mosolyától és a halk nevetésétől nekem is vigyorogni támadt kedvem.

-Szeretlek, Potter.-borzolta szét az amúgy is kócos hajam. Nem emlékszem, hogy valaha mondta volna. Vagy ha igen, akkor nem gondolta olyan komolyan, mint most. 

-Nem... Mert én szeretlek téged, Malfoy.-megsimítottam az arcát, és lehajoltam. Nagyon közel voltam hozzá, ő ezt kihasználva picit lejjebb húzta a fejem és megcsókolt. Fényt kezdtünk látni. Egy fáklya fénye volt. Előkaptam a láthatatlanná tévő köpenyem és magunkra dobtam. Egyre közelebb ért a fényt, de az arcát nem láttunk annak, aki okozta. Majd lassan kirajzolódott... Volmedort arca. Azonnal hátrálni kezdtünk. Draco remegett. Megtorpant az új sötét nagyúr. Visszafordult. Amikor elment, levettük a köpenyt.

-Anyám meglátogatott. Azt kérte, hogy óvjalak, akár az életem árán is. Majd úgyis újraéleszt. Viszont te fontos vagy. Szerinte te örökre megszabadíthatod nem csak a varázsvilágot a gonosztól. Végleg.-mondta.

-Talán téved. Talán nem. Magam sem tudom.-vontam vállat. Hirtelen közeledni kezdett.

-Tudom, hogy tudod!-heves volt, ideges. Rám fogta a pálcáját. Mindig is irigyeltem a pálcáját. Olyan egyszerű volt, olyan minimalista. Na meg nem volt ugyanaz a magja, mint Voldemorté.

-Hé, nyugi!-hátrálni kezdtem, mert halálfaló-korában elég sok átkot megtanult, jól is használta őket. Tudtam, vagyis inkább reméltem, hogy rajtam ezeket nem vetné be. Lassan leeresztette a pálcáját, megbánást tanúsított. 

-Én... sajnálom.-egy fáig lépkedett, hátát a törzsének támasztotta, lecsúszott és zokogni kezdett. Azonnal odarohantam, simogatni kezdtem a vállát.

-Mi a baj?-kérdezgettem.

-Azt hiszem... Volmedort... Tudod, amikor te úgy érezted, hogy Voldemort benned is él... Én ezt érzem most... Hirtelen gyilkolni akarok, téged is megakarlak gyakran ölni, és amikor ezt érzem, akkor bosszú van bennem. Mi van, ha köztem és Volmedort közt kapcsolat áll fent? Vagy csak belém száll, és általam akar megölni téged, majd magamat is.-szipogott, miközben mondta. Néha még legurult egy két könnycsepp.

-Teljesen mindegy, hogy ez a két feltételezés közül melyik a valódi. Az sem baj ha egyik sem. Legyőzöd. Legyőzzük! Közösen. Mert ez az ügy már rég nem egy embert érint...-ezeket mondtam, de hazudtam. Nem fogjuk tudni megölni... Nem lehet kétszer ekkora szerencsénk... De akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ha megnyugtatom.  Akár hazugsággal, akár igazsággal. Mosolyogni kezdett, de még láttam, hogy szomorú. Felálltam és a kezemet nyújtottam. Belekapaszkodott az alkaromba és felhúztam. Kicsit nagyobb lett a lendület, mint terveztük: a homlokunk összekoccant, orraink egymásét nyomták. Azonnal megcsókolt.

*Draco*

Már régen éreztem puha ajkait az enyémekkel játszadozni. Nyilván azt hitte, hogy véletlenül álltam fel lendületesebben, de nem. Akartam újra... Az érzést, hogy van valaki, aki elfogad. Akkor is, ha Volmedort megszáll. És Harry ezt tette. Szeretem őt, örökké szeretni fogom. Sajnálok mindent, amit a múltban tettem... Amivel ártottam neki, amivel megbántottam.... Hogy nem jöttem rá hamarabb, hogy nem idióta vagyok, amiért tetszeni kezdett. A kusza a barna tincsei. Az idióta szemüvege. A kis sebhelye. Mindet imádom. De leginkább őt. Nem hagyom itt. Soha.