Terv {Drarry}

14

*Harry*

Semmit sem aludtam. Megbántam, hogy úgy elküldtem. Igen, ő ölte meg Blaiset, de be is vallotta volna egy tanárnak, ha én nem szakítok vele emiatt. Az én hibám. Meg akartam csókolni. Az megvigasztalt volna. Reggel első utam hozzá vezetett. Az ágyában ült, egyedül. Odarohantam és megcsókoltam. Szembe ültem vele, majd az ölében. Elmerültem csókjaiban, amik csak úgy simogatták a lelkemet. Pillanatokra el is felejtettem Ront. A legjobb barátom volt. Hiányzik. Hiányzok, hogy megállás nélkül egyen, hogy féltékeny legyen ránk Hermionéval, még így is, hogy Dracoval járok.Hiányzott. Nagyon. Még nem is találkoztam Hermionéval, ezért Dracotól egyenesen hozzá mentem. 

-Hermione!-kiáltottam. Szemei kisírtak voltak, arca sápadt és beesett. Szemei alatt hatalmas kék karikák éktelenkedtek. 

-Harry!-hallatott megkönnyebbült sóhajt.-Szia.

Válaszul mosolyogtam egyet.

-Hogy vagy?-kérdeztem. Igazából csak udvariasságból, sütött róla, hogy rettenetesen van. 

-Őszintén?-nevetett kínosan.-Szörnyen. Minden percben az jut eszembe, hogy ezt meg ezt megmutatom neki. Időbe telik, mire tudatosult bennem, hogy...-könnycsepp hullott a szeméből.-Annyira bánom, hogy nem voltam ott!-zokogta.

-Hol voltál?

-Mosdóban.-felelte.-Igazából csak Mirtillel beszélgettem. Nem is olyan borzasztó társaság.-mondta és végre egy igazi mosoly jelent meg arcán.-Ott kellett volna lennem. Vele. Veled! És te? Te hogy vagy?

-Megviselt. Nagyon. Dracot is elküldtem, pedig jól esett a társasága. Megőrültem.-motyogtam.

-Elvileg már több helyen látták a szellemét, de nem biztos, hogy maradni szeretne. Remélem azért meglátogat minket.

Köszönöm, Hermione! Ezért vagyunk barátunk. Egyszerűen mindig feldob, felráz! Elrohantam Ron keresésére, de nem egyedül. Dracot is hívtam magammal. Bekopogtam a szobájukba. (elmondta a kódot)

-Harry! Szia.-megölelt. Annyira féltem, hogy megharagudott!

*Draco*

Annyira féltem, hogy megharagudott! De nem, nem bújt ki az ölelésemből, sőt! Amikor elengedtem megcsókolt. Elmesélte, miben kéri a segítségemet. Bólintottam. Harry pergament és pennát ragadott, kimentünk a folyosónkra. Mindenkitől megkérdeztük, hogy látták e Ron szellemét, és ha igen, hol. Rengeteg helyiség összegyűlt. Ezek közül mindegyik az udvaron volt. Kimentünk, körbenéztünk. Megtaláltuk. Egy tuja aljában ücsörgött.

-Ron!-kiáltotta Harry. Indult volna, hogy megölelje, de eszébe jutott. 

-Menjetek el.-dünnyögte.

-Miért?-kérdeztem.

-Egyedül akarok lenni. Nincs szükségem rátok! Miattad haltam meg!-ordította rám mutogatva.

-Sajnálom! Én...-dadogtam.

-Ne mondj semmit!-állt fel és el is repült. Harryre pillantottam, ő pedig rám. Futásnak eredtünk. Ron össze-vissza cikázott, teljesen kifulladtunk. Harry hirtelen elrohant, elvesztettem a nyomát. Csalódottan kezdtem kullogni. Közel fér óra elteltével piros arccal, szemüveg nélkül jelent meg. Előkapta a pálcáját. 

-Ki az?-kérdezte.

-Vedd fel a szemüvegedet, Harry!-nevettem.

-Draco?-tette fel a kör alakú lencsés szemüvegét. Bólintottam.-Te jó ég, bocsánat, elfáradtam.

Kezeim közé fogtam a puha arcát és megcsókoltam.

-Többet ne csinálj ilyet.-súgtam. Egy kezemet az arcán hagytam, ajkait kezdtem simogatni.

*Harry*

Ugyanezt csinálta velem az első találkozásunkkor a könyvtárban. Tele lettem emlékekkel. 

-Csókolni való.-állapította meg hosszas töprengés után.

-Akkor? Csókold már meg!-ragadtam meg inge nyakát, és erősen magamhoz rántottam. Bele-bele nyögött csókjaimba.

-Szeretlek.-súgta. Összeérintettük homlokainkat, így álltunk perceken át.

-Én is. Nagyon. Sajnálom, hogy faképnél hagytalak.-nevetve legyintett. 

-Éhezem.-mondta, és megkordult a gyomra. 

-Gyerünk.-mosolyogtam. Boldog voltam. Emiatt azonban bűntudatom lett, mert most halt meg a legjobb barátom, aki nem mellesleg utál. Nem lehetnék boldog. Sírnom kéne, utálnom magamat. Leugrani valahonnan, vagy kipróbálni magamon az Avada Kedavrát. Valóban Draco tette, de miattam. Miattam tudta meg Blaise. Az én hibám. Ebéd után nem voltam képes órákra menni. Felmentem egy mosdóba és magam felé tartottam a pálcámat.

-Crucio!-mondtam. Összeestem, remegni kezdtem. Mint egy hatalmas áramütés, olyan volt. Amikor Dursley-éknél laktam egyszer megrázott az áram. Onnan tudom, milyen érzés. Mindenem remegett, izmaim befeszültek. Hermione rohant be, piros, duzzadt szemekkel.

-Harry! Nem nem nem! Nem hagyhatsz itt te is!-sikoltotta. Hirtelen abbamaradt. Elfáradtam. Túlterhelt voltam, napok  óta nem aludtam. Elájultam. A gyengélkedőn ébredtem. Draco egy széken ült mellettem, az ablakon bámult kifelé. Ajkába harapott, összeszorította szemeit. Nagyot nyelt. Megmozdultam, mire szemeihez kapott, kitörölte belőlük a könnyet.

-Harry!-pattant fel. Leguggolt mellém.

-Nem baj, ha sírsz, Draco. Nem baj...-súgtam erőtlenül. Köhögni kezdtem, ő pedig elrohant és egy másik ágyról felkapott egy párnát, és betuszkolta a fejem alá.

-Nem veszíthetlek el.-mondta pár perc múlva. Szemeim lecsukódtak.

Heló! Bocsi, hogy elég sokáig nem tudtam új részt kirakni, de minden közbejött, meg nem is igazán tudtam, hogyan folytassam. De nagyon köszönöm a megtekintéseket és a voteokat!