Terv {Drarry}

9

*Draco*

Blaise. Blaise Zambini állt az ajtóban, keresztbe font karral. 

-Semmi.-ráztam a fejem. 

-Ne szórakozz már!-nézett lesajnálóan. Indultam volna, hogy szétverjem a hülye fejét, de Harry időben lefogott. Blaise hátraugrott. 

-Tűnj innen!-mondtam. Nem mozdult.-Jól hallottad!-ordítottam. Ijedten elrohant. Harry megsimogatta az arcomat és szorosan magához szorított. 

-Szeretlek.-súgta. Beszívtam az illatát, mert valamiért úgy éreztem, hogy egy ideig nem tehetem meg ezt. 

-Én is.-mondtam, és még jobban belefúrtam az arcomat. Hirtelen elengedett.

-Megyek, jó?-nézett a barna szemeivel mélyen az enyémekbe. Bólintottam. Persze nem akartam, hogy otthagyjon, de ha mennie kell... Egész héten még csak nem is beszéltünk. Senki nem bámult rám, sem Harryre, vagyis Blaise-nek nem járt el a szája. Szerencséje van, mert ha elmondta volna bárkinek... Én puszta kézzel megölöm! Pálca nélkül! Asztronómián azonban egy kis cetlit találtam. "Órák után, szokott hely a könyvtárban! Hp."-ez állt rajta. Izgultam, mint egy kiskamasz az első randija előtt. Persze már pár hónapja együtt vagyunk... Az alkalomra egy fekete inget vettem fel, fekete nadrággal. Valaki állt ott. De nem Harry. 

-B...Blaise?-dadogtam.-De honnan tudtad, hogy...

-Én írtam a levelet!-ordította.

-És honnan tudtad, hol szoktam találkozni Harryvel?-kérdeztem.

-Hát nem tűnt fel, hogy nem jött utolsó két órára? Gyakoroltam a Crucio átkot.-mondta büszkén. Elöntött a düh. 

-Te... Te mocsok!-húztam elő a pálcámat.-Avada...-kezdtem a visszafordíthatatlan átkot, azonban egy jól ismert hang félbeszakított.

-Capitulatus!-kiáltotta Harry. Arca fehér volt, beesett. Karikásak voltak a szemei, fáradt megviselt a tekintete. Mégis kivirult, amikor meglátott.

-Harry!-indultam, hogy megöleljem, de eltolt magától. Blaise felé fordultunk.

-Bárcsak megölhettelek volna!-mondtam.-Igazi féreg vagy! A halálnál is rosszabbat érdemelnél!

-Miért is?-nézett önelégülten. 

-Kínoztad! Kínoztad őt!-szemeimbe könny szökött, gombóc lett a torkomban.A mardekáros lassan felhúzta ingujját. Az új sötét jegy ott virított a karján.

-Rosszabbat is tehettem volna.-felelte kimérten. Mérhetetlen szánalom tört elő belőlem. 

-Csak sajnálni tudlak! Olyan magányos vagy, olyan elfeledett, olyan haszontalan, hogy csatlakoztál azokhoz, akik még így is elfogadnak! Ugyanis nincsenek olyan barmok, akik csatlakoznának Volmedorthoz, így mindenkit befogadnak. Megakarlak ölni. Hiába fegyvereztél le, Harry-fordultam a szemüveges fiúhoz-, puszta kézzel kitekerem a nyakad, ha arról van szó!-lassan megindultam. Harry nem csinált semmit, csak nézett. Hirtelen elkiáltotta magát.

-Capitulatus!-Blaise kezéből kiröppent a pálcája. Ráugrottam a fiúra, fojtogatni kezdtem. Mikor majdnem elájult abbahagytam. Köhögve, fulladva ült fel. 

-Csak azért hagylak életben, mert nem ölted meg vagy adtad Volmedortnak.-biccentettem Harry  felé.-Most pedig ígérd meg, hogy sosem szólsz egy szót sem a kapcsolatunkról Harryvel! És hogy sosem köpsz be a nagyúrnak.-Bólintott. A nyakát fogta, ami a fejéhez hasonlóan vörös volt. a sötét bőrén is látszott.

*Harry*

Az akció dús pár perc után elmentünk az elhagyott folyosóig, ahol mindig vagyunk. Egy pad volt ott, rajta egy cetlivel. "Blaise-től". Ha azt várja, hogy ezért megbocsájtunk neki... Téved.

-Nagyon fájt?-kérdezte Draco.

-Mi?-néztem értetlenül.

-A crucio átok.-felelte. Bizonytalanul megráztam a fejem.

-Mármint... Olyan volt, mintha valaki erőből verne...

-Arról tudnék mesélni...-motyogta. Megcsókoltam. Valaki mellénk hoppanált. Szétszakadtunk.

-Apa?-kérdezte. Valóban, Lucius Malfoy állt előttünk. Megragadta a karjainkat és elhoppanált bennünket. A Malfoy-házban találtuk magunkat, Draco anyukája, Narcissa a földön fetrengett, Bellatrix a pálcáját tartotta rá. Felismertem az átkot. Crucio.

-Hagyd abba!-ordítottam. Bellatrix vigyorogni kezdett, kinyújtotta a nyelvét és megnyalta a száját. Abbahagyta Narcissa kínzását. 

-Csak nem a híres Harry Potter?-sziszegte.

-Hol hagytátok Volmedortot?-kérdeztem gúnyosan. Bellatrix idegesen elindult felém. Narcissa felpattant és lefogta. 

-Anya, hogy kerül ide?-biccentett Draco Bellatrix felé.

-Apád...-kezdte, de Lucius a torkához szorította a pálcáját. 

-Cssss.-pisszegte le. -Milyen megtiszteltetés...-Bellatrix lefogta Dracot. Lucius elengedte Narcissát, és rám fogta pálcáját. -Avada Ked...-kezdte. Behunytam a szemem. Draco cipőinek kopogását, Bellatrix ordítását és Narcissa sikolyát hallottam.-avra.-csönd, sötétség. Mindenki fényt lát, én sötétséget. Pár perc múlva keltem fel. A suli mosdójában voltam, Draco csuromvizesen a mellkasomon támaszkodott és sírt. Közben a tusfejből ömlött az arcomba a víz. Fájt a lelkem, nem akartam a sírását hallani. A lelke összetört, éreztem. Megérintettem a karját. Ijedten felnézett, és azonnal megcsókolt. Letépte ingét, én is az enyémet. Így csókolóztunk tovább. Később már alsónadrágban majd anélkül folytattuk. Szeretem őt, jobban mint bárkit azelőtt. Sosem tudnám bántani. Imádom őt. Egész éjjel ott voltunk, beszélgettünk. 

-Annyiszor meghaltál már, te fiú.-borzolta össze a nedves hajam.

-Sosem hagynálak itt.-mondtam, és megcsókolt. Érzéssel. Azzal az érzéssel, amivel szeretem...