20.rész

5.7K 176 1
                                    


Háromnegyed órája hagytuk el a várost. Jacks vezetett, én mellette ültem és bámultam a tájat. Az erdők és nagyobb üres mezők váltogatták egymást.

Bekanyarodtunk egy erdei útra. Majd egy hatalmas luxus ház, ami inkább kastély tárult elénk.

-Na ez menő!- mosolyodtam el.

-Ez a fészkünk- mondta büszkén.

Begurultunk egy mélygarázsba, ami tele volt ugyanolyan BMW-vel.

-Kiloptatok egy kocsiboltot?- kérdeztem Jacksonra nézve.

-Kivételesen ezeket vettük, igaz áron alul- és beparkolt egy üres helyre.

A mélygarázsból egy lift vitt fel a kastélyba. Jackson elővett egy kártyát, majd minden egyes ajtónál lehúzogatta. Egy nagy társalgóba léptünk. A fal mentén bőrfotelek és kanapék sora húzódott végig. Középen egy nagy ovális asztal, körülötte székek. Nem számoltam, de lehetett vagy 16-20 szék. A mennyezetről két zászló lógott le, rajta a maffia címerével. Fekete alapon egy dinamit, aminek a zsinórja egy kört alkot a dinamit körül és a vége meg van gyújtva. Ugyanez a minta található a tagok kézfején is.

-Jackson!- ugrott valahonnan rá valaki Jacksonra, nem éppen örömből.

-Nem tudom ki vagy de szállj le róla- húztam el az ingjének a gallérjánál fogva. Jacks a földön fetrengett.

-Cynti!- nézett a szemembe.

-Tris?!- azt hittem menten elájulok. Az exem állt előttem.

-Jacks, én szívesen elvagyok máshol is- segítettem fel a földről.

-Ez mégis mire volt jó?- nézett Jackson Tris szemébe.

-Fiúk, fiúk, nem kell itt játszani magatokat oké?- álltam kettejük közé. Mielőtt elkezdődött volna a bunyó. De Tris félre tolt. Na ez szuper.

-Nem tudom miért hoztad ide, de vidd el innen, ez nem neki való- dörmögött Tris.

-Cynti beavatnád?- kérdezte kicsit gúnyosabb hangon.

-Csak azt  ne mondd, hogy a csaja vagy, mert itt helyben fojtom meg, vagy őt, vagy magam- fordult felém.

-Rafael megvan ki? Vagyis ki volt- néztem a szemébe.

-Ja, persze. Dominic lelőtte. Miért?- tette karba a kezét.

-Halála napján elfogott engem is- Tris megfeszült. 

-De a kislány nem volt elveszett, lepuffantotta Rafaelt- hallottam meg egy rég hallott ismerős hangot.

-DOMINIC! Élsz!- sikítoztam.

-Mit keresel itt?- kérdése ridegre váltott.

-Egy csapatot, aki segít kinyírni az orosz maffiát, ami véletlen erre tévedt- mosolyogtam rá.

-Benne vagyok- váltott mosolyra ő is.

-Ha számít valamit, mínusz ketten vannak- sütöttem le a szemem.

-Kész terminátor vagy- lepődött meg Dominic. Olyan jó volt újra látni.

-És jól vagy?- kérdeztem. Tris azóta szótlanul állt és próbálta összerakni a fejében a velem kapcsolatos dolgokat.

-Jaja, a kórházban rendbe tettek- simogatta meg a fejem, mint egy kiskedvencet szokás.

-Ha lehet, ne előttem szedd fel- szólalt meg Tris. Dominic furcsállva nézett Trisatanra.

-Az exem- súgtam oda Dominicnek. Egy 'Aha!'-t suttogott.

-Akkor akár mehetsz is a dolgodra- mondta ki parancsoló tekintettel Dom, Tris értette, hogy ez utasítás és kiment a szobából.

-A 12-es nyaralóhoz őröket- hallottuk meg Tim parancsolgató hangját.

-Miért kéne őriztetni a nyaralót?- kérdezte értetlenül Dominic.

-A szüleim egy ideig megszállnak ott, ha nem baj- mondtam.

-A teljes történetet kell halld, ez csak a vége- vonszolta egy fotelhoz Dominicet Jackson. Tim belépett a szobába, Jacks intett neki, hogy csatlakozzon. Elmeséltük az autós üldözéses történetet, meg azt is, hogy puffantottam le a két oroszt. Meg azt is, hogy az lövéseim áldozatai a szüleim szeme láttára rogytak össze. Dominic kitágult szemmel figyelt.

-És ezt mind egyetlen nap alatt?- tágultak még jobban szét a szemei. Hárman egyként bólintottunk.

-Tud a kiscsaj- bökött oldalba Jacks. Még magamnak se akartam bevallani, de úgy éreztem, amint lelőttem Rafaelt, megtaláltam a célom az életben, igaz nagyon morbid, de élvezem csinálni. Rosszfiúkkal barátkozni, küldetésekre menni. Most, hogy itt ülök három olyannal is, akiknek ez szinte mindennapi esemény, hogy lelőnek valakit, rádöbbentett arra, hogy ők nem fognak beárulni, rájuk számíthatok. Már értem miért hívják keresztapának a maffia vezéreket. Második családom lett.

Maffia-trilógia I. Körközéppont ✔Où les histoires vivent. Découvrez maintenant