23.rész

5.7K 164 8
                                    


Dominic leparkolt a házunk előtt.

-Szedj össze pár ruhát magadnak- dobta hozzám a lakáskulcsot.

A szekrényemből egy bőröndbe berámoltam a már összehajtogatott ruháim. Amint kiléptem a házból, Dominic a kocsinak támaszkodva várt és eldobta a szivarcsikket, amibe belekezdett. Felnyitotta a csomagtartót, kivette a kezemből a bőröndöt és berakta a csomagtartóba, majd lecsukta azt és ajtót nyitott nekem.

-Egy úriember veszett el benned- cukkoltam.

-Akkor apám tanításai nem hiábavalók voltak- mosolyodott el, majd beült a volán mögé. 

Megint mentünk valahova, nem tudtam hova. De megbíztam benne. Az úton egy szót se szólt.

-Tettem valamit, hogy nem szólalsz meg?- kérdeztem. Ijesztő volt a hallgatása. Nem válaszolt. Elfordultam és nézelődtem. Nem tudom mit ronthattam el. Ahogy az elsuhanó tájat néztem éreztem, hogy szemem nehezebbé válik. Elaludtam a kocsiban.



Amikor felébredtem egy szobában találtam magam. Egy kar pihent a csípőmön, a kar tulajdonosának mellkasa az én hátammal érintkezett. Rajtam csak fehérnemű volt, Dominicon meg nem volt fölsőrész. Tudtam, hogy Dominic karol át. Ki akartam szállni az ágyból, de a hasamnál fogva visszahúzott magához. Arcát belefúrta a nyakamba.

-Hova szöksz?- kérdezte gyengéden.

-Jé, tud beszélni- mondtam, majd felé fordultam. Pár tincse a homlokára lógott, azokat vissza fésültem ujjaimmal a helyükre.

-Jól aludtál?- mosolyodott el. A szemeim vizslatta.

-Azon kívül, hogy nem tudom, hogy kerültem ide, igen egész jól- vártam a magyarázatára.

-A kocsimban elaludtál és felhoztalak hozzám, dióhéjban ennyi- cirógatta meg az arcom.

Felültem az ágyon. Milliónyi esemény zajlott le a fejemben az elmúlt éjszakával kapcsolatban.

-Lezuhanyozhatok?- kérdeztem.

-Érezd magad otthon- húzta magára a takarót.

-Te még alszol?- kérdeztem meglepetten.

-Ha végeztél a zuhannyal, jöhetsz te is, pólót tudsz szerezni a szekrényből. Tudom összepakoltattam veled a ruhád, de nem hoztam már fel este a bőröndöd- motyogta a paplan alól.

Az első ajtó mögött megtaláltam a fürdőszobát, sikerült ráhibáznom. A frissítő zuhany után, kutakodtam egy kicsit Dom szekrényében. Egy fehér pólóra esett a választásom. Hozzám képest két mérettel nagyobb volt.

Besüppedtem Dominic mellé. Kezével felemelte a takarót és átkarolt megint, ezzel betakarva engem. Én voltam a kiskifli, ő meg a nagykifli. Kezét bevezette a pólóm alá. Nem látta, mert mögöttem volt, de beleharaptam az ajkamba. Kezével csak a hasamhoz ért.

Megfogtam a csuklóját.

-Vegyem el a kezem?- kérdezte félkómásan. Nem válaszolva feljebb húztam a kezét a mellemig. Már mióta vágytam az érintésére. Ahogy keze hozzáért bőrömhöz megborzongtam. Kezét visszahúzta a hasamhoz, lehúzta a pólóm alját és a pólóra rakta rá a kezét.

-Dom kérlek!- könyörögtem suttogva. Akartam őt érezni, közvetlenül a bőrömmel.

-Nem tudnék együtt élni azzal, hogy téged ismerlek és úgy tettem meg. Vagy ismeretlen nőket, vagy a páromat látom szívesen- súgta a fülembe.

Maffia-trilógia I. Körközéppont ✔Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin