Te, Én és Ő [Haikyuu X Oc]

9.

Reggel nehézkésen ébredtem és kicsikét túl korán is. Még akkor kezdett kivilágosodni, így nagyon halkan felülve megfogtam a dolgaimat és elmentem készülődni. Kilépve a folyósóra nagyon csendben sétáltam el a mosdóba, ahol megmosakodtam majd felöltöztem és felkötöttem a hajam is. Még utoljára a tükörbe nézve elmosolyodtam. Kilépve a folyósóra visszasiettem az osztályba, lepakoltam a dolgaim majd elvettem a telefonom és írtam egy üzenetet Yachinak, a lánynak, aki az új manager jelölt. Megírtam neki, hogy amint felébredt hívjon fel, hogy tudjunk beszélni egy kicsit erről az egészről majd ezek után kimentem az udvarra és elkezdtem nyújtani. Egy kicsit be akartam melegíteni, úgy gondoltam, hogy ezen a hatalmas udvaron futok pár kört. Tehát amint megvolt a nyújtás és kellően be is melegedtem elkezdtem futni a köröket. Idő közben kiderült, hogy csak másfél órával hamarabb keltem, mint kellett volna, ami éppen elég volt arra, hogy egy kis időt magamra szánjak, hogy egy kicsit végre kiszellőztessem a fejem, egy kicsit a magam ura legyek, de aztán eszembe jutott, hogy ez az utolsó teljes napunk itt, ami kicsit elszomorított de összességében meg voltam elégedve ezzel a héttel. Tartalmas volt és izgalmas, tele volt kalanddal és szórakozással, persze megvolt a maga komolysága is, úgy érztem sokat fejlődtem és változtam ezalatt az egy hét alatt, boldog voltam, hogy eljöhettem ide. Végül eszembe jutottak a rossz emlékek is, amiket itt szereztem, a bizalmam egy része amit Atsumuba fektettem eltűnt és persze Kageyamát, mint embert teljesen elástam magamnál. Az amiket művelt velem megbocsájthatatlanok voltak. Dühös voltam rá, nem csak a mostani de a régi, újra feltépett sebek miatt is és ez nem fog változni idővel sem. Már tudtam, hiszen mindig is makacs voltam, tartottam magam az elveimhez és nézőpontjaimhoz, véleményemhez, ha helyes volt, ha nem. Ha nem volt alapja, ha komolytalan volt és egyáltalán nem elfogadható és ebben az esetben sem fog változni semmi. Nem fogom őt úgy kezelni, mint azelőtt bármit is tesz, bármennyire is próbálkozik és bárki, bármit mond. Atsumu aprócska tetteit meg tudtam neki bocsátani, főleg azok után, amit tett és amit mondott nekem legutóbb. Eleget bizonyított nekem én meg elhiszem neki, hogy valóban érdeklem őt. Közel kerültem Kitához, az egyetlen emberhez, aki talán megértett engem, aki igazán segített átvészelni nekem ezt a nehéz időszakot, aki végig mellettem volt és, aki ez után is ott lesz nekem. Mert tudom, hogy ott lesz. Ő az a fajta ember volt, akire bármikor lehetett támaszkodni és, aki mindent megtett azért, hogy vigyázzon másikra, segítsen nekik, boldoggá tegye őket és a legfőbb, hogy mindezek mellett még hatalmas szíve is volt. Támogatta nemcsak a csapatát de a többieket is és elárasztott szeretettel bármikor, amikor csak szükségem volt rá. Nem is tudom, hogy vészeltem volna át ezt az egészet, ha nem lett volna mellettem, bele se mertem gondolni de biztosan nem lett volna ilyen szép vége a történetnek. Aztán ott volt Akaashi és Bokuto, ők is elég nagy szerepet játszottak abban, hogy most boldogan mosolygjak, ott voltak velem és szórakoztattak. Elterelték a figyelmem a gondokról, a fájdalmakról és ők is engedték, hogy kicsit támaszkodjak rájuk. Hogy feltöltődjek az energiájukból. Valamint Kuroo az utolsó személy, akit kiemelnék, nagyon sokat segített az önbizalmam és a képességeim fejlesztésében, amiért hálás vagyok neki. Ugyan nem ismertem meg őt olyan jól de remélem, hogy a közeljövőben még lesz alkalmam vele találkozni és közösen edzeni. Köszönettel tartozom még a csapatomnak is, akik szintén támogattak engem mindenben és lehetővé tették számomra azt, hogy itt legyek és, hogy közösségben legyek, egy szerető közösségben, amit sosem fogok elfelejteni és amit örökre magammal hordozok majd emlékek és élmények formájában.

Ezek a gondolatok jártak át miközben már nem is tudom, hányadik kört futottam le az épület körül s ahogy végre kiszakadtam a gondolataimból megálltam a bejárat előtt és az órámra néztem. Hamarosan a többieket is felébresztették, így úgy voltam vele, hogy leállok a futással és egy kicsit körbenézek az épületben még amíg csend volt. Elmentem a folyósóra ahol a fürdő volt majd onnan a pályákra mentem és bekukkantva a terembe mosolyogva néztem körbe, ugyan még ma itt alszunk szerettem volna mindent újra megnézni és alaposan felfedezni, hiszen mégis csak ide fogok járni ha sikerül a vizsgám, jobb ha tudtam mi merre van. Ez után visszamentem az osztályunkba ahol már a fiúk elkezdtek készülődni, így én az ebédlőbe mentem ahol még senki sem volt és körbepillantva nagyot sóhajtottam majd elsőként kikérve a reggelim leültem ahoz az asztalhoz, ahol a legelső alkalommal is helyet foglaltam majd még nem kezdtem el enni. Megvártam, hogy egy páran megérkezzenek és csak azután kezdtem neki. Egy kicsit elszomorodtam a gondolattól, hogy itt kell hagynom ezt a helyet és, hogy hiába térek ide vissza majd a hónap elején nem lesz az olyan mint most, nem azért leszek itt mert a többiek is, hanem azért mert itt kell lennem és ez elszomorító volt. De igyekeztem nem erre gondolni és csak megreggelizni. Elmoslyodva kezdtem el jóízűen falatozni. Egy páran még csatlakoztak hozzám, így nem ettem egész végig egyedül, de amint befejeztük az evést és eltettük a helyére a tányérokat, a fiúk kimentek bemelegíteni az udvarra én meg a többi manager előkészítettük a kulacsokat és a törölközőket a pályáknál.