Elfeledve • Befejezett

12.

Lana Clark
•°•°•°•°•°•°•°

- Szia Lando. - köszöntem a brittnek.
- Szia Lana. - állt megszeppenve egy csokor rózsával a kezében - Ezt neked hoztam. - nyújtotta át.
- Köszönöm. A kedvenc virágom. - szagoltam bele. Nagyon jó illata volt.
- Amint megláttam, te jutottál róla eszembe. - mondta én meg, mint ahogy a fiúk megjósolták, elpirultam.
- EZ ELÉG GYENGE VOLT! - kiabált ki Daniel a szobából.
- Ők? - csodálkozott Lando.
- Itt ragadtak. - rántok vállat.
- Mehetünk? - kérdezte két perc kínos csönd után.
- Persze. Ezt gyors beviszem. - emelem fel a csokrot .
- Itt várok. - villantott egy ellenállhatatlan mosolyt.

Gyorsan beszaladtam és az asztalra tettem a virágot.

- Juj, de romi. - szívatott Alex.
- Nyakon csaplak.- néztem rá szúrós szemmel - Ne szedjétek szét! - mutattam az asztalra.
- Ügyesen. - nézett rám Charles. Hálásan pillantottam rá, majd vissza indultam Landohoz.

Egy kis étteremnél álltunk meg. Mese szép volt. Lando kinyitotta nekem az ajtót, majd beléptem. Középen egy asztal volt megterítve két személy részére.

- Lan ezt...
- Igen. Csak a miénk az egész hely. - bólintott, majd az egyik székhez sétálva kihúzta és mutatta , hogy üljek le. Megköszöntem neki, majd szembe velem ő is leült.
- Gyönyörű vagy. - szólalt meg a nagy csendben, amit tisztán lehetett hallani akkor is, ha csak suttogta a szavakat.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki. - néztem a szemébe. Elveztem a tengerkék szemében.
- Mit hozatok?- lépett mellénk egy pincér.
- Hal és sült krumpli. - néztem fel a férfira.
- Áruló. - nézett rám Lando gyerekesen - Sült húst, rizzsel és salival. - mosolygott a pincérre, aki amint felírta a rendeléseket el is ment.
- Szóval én áruló? - néztem rá csodálkozva.
- Hogy ehetsz halat? - kérdezte furcsálva.
- Ügyesen. Megfogom azt eszem. Nem nagy dolog. - rántottam vállat, majd elnevettem magam. Lando is elnevette magát azzal a cuki nevetésével.
- Itt vannak az ételek. - tette le elénk a rendelt kajákat a férfi.
- Köszönjük. - mondtuk egyszerre.

A vacsorámat csendesen elfogyasztottam, majd utánna néztem ahogy Lan tömi magába a rizst. Amikor befejezte elkezdtünk beszélgetni.

- Szóval azt mondod, hogy nem bírod egy napig tej nélkül. - nevettem és nem bírtam abba hagyni.
- Azt. Nem hiszed? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Ha tudtam akkor mégjobban elkezdtem nevetni - Annyira édes vagy amikor nevetsz. - nézett rám csillogó szemekkel. Lehajtottam a fejem, de Lando megfogta a kezem és felhúzott - Gyere. - indult el és a kis tánc térre vezetett - Hölgyem! - hajolt meg előttem.
- Uram! - hajoltam még én is kuncogva.
- Szabad egy táncra? - nyújtotta a kezét. Belehejeztem a tenyerébe az enyémet ami elveszett a hatalmas kezében.

Az első dallam megszólalása után, Lando közelebb lépett hozzám és a derekamra kulcsolta a kezét. Felcsendültek az első verszakok. Spanyol. Beszélem a nyelvet és amikor felfigyeltem arra, hogy miről is szól, könnyezni kezdtem. Lando a szemembe nézett és neki is csillogtak a szemei.

- Akkor hallgattam ezt a zenét, amikor... - nyelte vissza a könnyeit és lépett egy következőt - Amikor kómában voltál. - suttogta a szavakat. Bólintottam és próbálta elrejteni, hogy sírok.

A zene felénel Lando lenézett rám és a szemembe fúrta a tekintetét.

- Annyira gyönyörű vagy! - suttogta az ajkaimra. Belenéztem a kék iríszibe és... És beugrott a találkozásom Landoval. Az első csókunk és a baleset napja. Minden. Ahogy a kórházba betolnak és Lando ott fogja a kezem és suttogta hogy minden rendben lesz. Ahogy hallom, hogy sírva beszél nekem a kórházi ágyám mellett.
- Lana...? Minden rendben? - pásztázta az arcom.
- Lan... - pillantottam fel rá könnyes szemekkel - Emlékszem!

'°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'