Elfeledve • Befejezett

18.

Lana Clark
•°•°•°•°•°•°•°

Charles vitt ki a pályára. Még mindig magas volt a lázam, de nem érdekelt. Landoval azt beszéltük, hogy direkt külön jövünk, hogy még végképp se keljen vitát kezdeményeznünk.

- Itt vagyunk. Figyelj az újságírók tuti kérdezni fognak, de ne mondj semmit mert elterjesztik, hogy nem versenyzel. - fordult felém Charles.
- Oké. A kabátod.... - fordultam körbe, de nem láttam azt amit keresetem.
- A csomagtartóban. Minjárt hozom. - csatolta ki magát és szállt ki, majd egy pillanata alatt az én oldalamon termett és tartotta a kabátot hogy bele bújjak.
- Köszi. - húztam magamon mégjobban össze az amúgy is háromszor nagyobb ruhát.
- Igazán semmiség. Na gyere menjünk.

Bent mint sejtettük újságírók vettek minket körbe, de Char az utat törve elvitt az Alfa boxába.

- Figyelj nekem mennem kell, de szólj ha bármi baj van.
- Oké. - öleltem meg.
- Ügyesen. - engedett el és indult a saját csapatához.
- Veled meg mi történt? - lépett mellém a mérnököm.
- Láz. De versenyzek.
- Nem fog menni. - hajtotta le a fejét.
- Ne idegesíts. Egy kis láz nem akadá....
- Nem azzal van baj. Sokkal nagyobb a gond a kocsival, mint gondoltuk és itt ezt nem tudjuk megoldani. Sajnálom.
- Oh... - hajtottam le én is a fejem.
- Figyelj ilyen állapotban ne maradj itt. Menj vissza a hotelbe és pihenj le. - tette a vállámra a kezét.
- Köszi, de itt maradok. - bólintott majd elsétált. Én helyet foglaltam egy széken és Char kabátját magamra húzva néztem a kijelzőt amin épp Landot mutatták.
- Tessék. - nyújtott oda egy fülest az egyik szerelőm.
- Köszi. - vettem el és tettem a fejemre, amin.... Landot hallottam. Nem tudom hogyan, de az ő hangját hallottam és ebben biztos voltam.

- Szóval azt mondod, hogy ha ezt itt megnyomom.... Oh és tényleg.

A kamera kép átkapcsolt Valterire, de én még akkor is hallottam Lant.

- Oké. Tíz perc, nyugi Lando.

Óvatosan reménykedve kapcsoltam be a mikrofont, majd bele szóltam.

- Menni fog Lan. Sikerülni fog én hiszek benned. - mikor már elég rég nem kaptam választ, azt hittem nem is hallotta, majd csendben beleszólt.
- Szeretlek.
- Én is téged. - szóltam vissza.

Az autók kigurultak a rajtrácsra, de innentől már én se hallottam Landot. Szomorúan vettem le a fülhallgatót, majd néztem körbe. A szerelők áhítattal nézzték a kijelzőt amin épp akkor rajtolt el a mezőny. Visszafordultam és néztem ahogy az autók egyre jobban közelítenek az első kör végéhez, amikor is hirtelen piros zászló lett. Teljesen lesokkoltam, de nem mondtak semmit és ami a legrosszabb volt nem is láttuk ki volt az. Két perc elteltével egy hatalmas por felhő látszódott és amikor a kép tisztult... Megláttam a falban egy összetört Mclarent. Imádkoztam hogy bárcsak ne Lando legyen, de ha nem is Lando ne legyen semmi baja a pilótának. Hatalmas hévvel ugrottam le a székről amikor megláttam az autó oldalán azt a bizonyos számot. 4. Kirohantam a box elé és onnan néztem hogy  mi történik. Azonban nem történt semmi. Az autóból nem látszott mozgolódás ami megilyesztett. Sorban jöttek vissza a boxutcába az autók és elsőnek Charles futott hozzám aki szoros ölelésbe fogott. Nem bírtam tovább. Sírni kezdtem. Oldalról melegséget éreztem és amikor körbe néztem a pilóták ölelésében találtam magam. Amikor felnéztem meg mindig azt láttam hogy az autó mozdulatlanul áll a pályán. A versenybírók odarohanttak a kocsihoz és próbálták kihúzni Landot, ami.... Sikerült. Hatalmas sóhaj hagyta el a szám amikor megláttam Lant a kocsin kívül, de az még nagyobb megkönnyebbülés volt amikor láttam hogy eszméleténél van. Oda vitték az orvosi kocsihoz, de onnantól nem láttam semmit, mivel átváltott a kép. A balesetet játszották újra és újra. Meglátva a becsapódás erősségét elszörnyedtem. Ugyan is hatalmas sebbességgel történt minden. Elkaptam a tekintetem és valakinek a mellkasába fúrtam a fejem és próbáltam mindent kizárni.

- Nem lesz semmi baj. Már itt van.  - simogatta a hátam ezek szerint Alex. Felnéztem a Safety Car-ra, amiből Lando szállt ki. Elengedttem a thait és elkezdtem rohanni. Amikor Lan ezt észre vette és ő is ezt tette. Vagy is próbálta ugyan is húzta a lábát. Már semmi nem érdekelt abban a pillanatban. Ráugtottam és hosszasan megcsókoltam.

- Annyira rám ilyeszettél. - hajoltam el tőle.
- De jól vagyok. - ölelt át.
- Bolond. - csaptam vállba - Mi van a lábaddal? - szálltam le róla.
- Valószínű törés, de lehet csak nagyobb zúzódás.
- Mi történt? - guggoltam le és kezdtem el nézni a térdét, ahol ki volt szakad az anyag.
- Megcsúszott a kerék és én meg elrántottam a kormányt.
- Nagyon ronda. Orvos látta? - néztem fel rá.
- Igen, de mondta hogy kórházba majd menjek el. Te nem fázol? - tette a homlokomra a kezét.
- Most hogy így mondod? - rázkodtam meg.
- Gyere ide kicsim. - húzott magához.
- Szeretlek. - suttogtam.
- Én jobban.

°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'°'

Instagram: Lara.Angi_Wattpad