Távolból | Marvel ff. [BEFEJEZETT]

15. fejezet

- Gina! Hála az égnek, valaki válaszolt! - sóhajtotta Jason.

- Mi az? - kérdeztem, és látható volt, ahogy támaszkodtam, hogy remeg a kezem.

- Vissza kell jönnötök! - mondta.

- Mi? Miért? - kérdeztem egyre szaporább szívveréssel.

- Megpróbáltam... a cserét, gondoltam nincs mit veszíteni, és működött, most egy rom van a bombán, de ez vissza is számlál. - mondta aggodalmasan.

- Honnantól? - kérdeztem izgatottan.

- Egy perc. - felelte Jason.

- Megyünk! - sóhajtottam, majd a csapathoz fordultam, akik még mindig egymással kiabáltak. - Hé! - próbáltam szólni, de a hangom is fáradt volt. - Hé! - kiabáltam hangosabban. - Srácok! Apa! Drax! - senki se figyelt rám. - Vissza kell mennünk! - ordibáltam, de még mindig túl halkan, nem volt erőm jobban kiabálni.

- Gina! - szólt Jason hangja ismét a vonalon, mire én visszafordultam a monitorhoz.

- Itt vagyok!

- A rom le akar esni, fel fog robbanni, jönnötök kell! - sürgetett.

Esetlenül hátranéztem a vállam felett, de feladtam, hogy figyeljenek rám.

- Siess! - kérte kétségbeesetten, mire én gondolkodás nélkül megragadtam az egyik vezérlőkart, és jó erősen előretoltam.

Ha nem kapaszkodok meg az ülésben, valószínűleg előreestem volna, viszont azt hallottam, hogy a mögöttem lévők közül nem egy feküdhet most a padlón. A hajó ugyan megindult előre, de nem sokáig haladt úgy, ugyanis a bolygó egy bizonyos pontjából kiindult egy fény. Először lassan, aztán már nem láttam, mivel egy óriási lökéshullám, konkrétan megbukfenceztette a hajót.

Éreztem, ahogy az üvegbűrának csapódik a hátam, majd nekiestem az egyik hátsó ülésnek, és mögötte kötöttem ki a földön. A hajó ugyanis ismét egyenesen állt, ahogy pedig hasonfekvésből felnéztem, láttam, hogy Mordály a középső ülés vezérlőjébe kapaszkodik. Mindenem fájt, amit beütöttem valahova, de nem az volt a legnagyobb probléma.

Ugyanis ahogy az üvegbúrán előre kinéztem, sehol nem láttam már a középső bolygót. A robbanásfelhő teljes egészében körülvette, én pedig tudtam, hogy vége. Nem értünk oda időben.

Mintha egy pillanat alatt minden esés okozta fájdalmam megszűnt volna, mert sokkalta erősebb dolog kerített magába. Mert tudtam, elvették a másik felem. Az az üresség, ami abban a pillanatban, és onnantól kezdve mindig bennem volt, a legfájdalmasabb dolog volt, ami valaha velem történt.

Nem tudtam elhinni. Megint azt kívántam, hogy ez csak egy rossz álom legyen, de tudtam, hogy nem az. Csak néztem a narancssárga és fekete felhők növekedését az üvegen át, és magam elé képzeltem az arcát. Ahogy rám vár, hogy visszamenjek érte, hogy megmentsem. De én elkéstem. Hagytam meghalni az öcsémet.

A kezemet magam elé vettem, és ráhajtottam a homlokom. Szaporán vettem a levegőt, bárhogy próbáltam lenyugodni, teljesen szét voltam esve. Hallottam, ahogy a többiek feltápászkodnak onnan, ahova estek, miközben belőlem ismét kitört a zokogás. Alig kaptam levegőt, miközben úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna belőlem valamit.

- Mindenki jól van? - hallottam anya fáradt hangját.

- Igen. - nyögte Drax.

- Gina! - szólt apa ijedten, és éreztem, ahogy odalép mellém, és megfogja mindkét vállam. - Jól vagy? - kérdezte.