Távolból | Marvel ff. [BEFEJEZETT]

2. fejezet

Jason szerette a telet. Nem sütött be reggel a nap az ablakon, így nem volt ami felébressze. Leszámívta persze a telefonján beállított ébresztőt. Az ágy melletti kis szekrényhez nyúlt, lenyomta a riasztót, majd álmosan felült az ágyában. Kinézett az ablakon, és csak akkor vette észre, hogy havazik.

Meglepően gyorsan felpattant és az ablakhoz sietett. A kert füvét legalább kétcentis hótakaró fedte, aminek a fiú nagyon örült.

Ma tuti hócsatázunk a srácokkal! - gondolta.

- Jason! Reggeli! - hallotta az anyja kiáltását a földszintről, amitől egyből elszállt a hó okozta jókedve.

Komótosan felöltözött, fésülködés helyett csak lazán megborzolta világosbarna haját, majd kilépett a szobájából, és lement a földszintre.

- Jó reggelt! - köszönt neki az anyja.

Jason csak egy álmos intéssel felelt.

- Megint sokáig voltál fent igaz? Már vége a szünetnek, vissza kell szoknod a koránkeléshez.

- Hiszen felkeltem, nem? - háborgott a fiú.

- És a korán fekvéshez is. - mondta határozottan az anyja, mire ő csak felsóhajtott.

Gyorsan megreggelizett, majd kapkodva magára vette a téli kabátját, és a piros sapkáját, és indul is az iskolába. Viszont nem oda igyekezett annyira, mivel miután kilépett a házból lelassította lépteit. Inkább csak minél előbb el akart menekülni otthonról. Még a suliban döglődni is jobb a haverokkal, mint itthon hallgatni az anyja rá tett panaszait. Sokszor érezte úgy, hogy ő nem tartozik ide. Talán csak kisebbik gyerek révén, mégis mindig elég magának való kölyök volt.

Unottan sétált az utcában, menet közben pedig bedugta a fülét, és hangosan hallgatta a zenét. Valahogy mindig ez volt az egyetlen menekülő útja. A zene. Az mindig megnyugtatta és egy kicsit kizökkentette a szenvedésből.

Lassan elérte az iskolát, amitől igazából eléggé messze lakott, mégis szeretett gyalog bejárni. Miután bepakolt a szekrényébe, lazán besétált a terembe, és ledobta magát a legjobb haverja mellé.

- Cső tesó! - emelte pacsira a kezét Liam, Jason legjobb barátja. - Min akadt ki ma reggel anyád? - ismerte fel egyből a problémát.

- Csak azon háborgott, hogy mikor kelek és fekszem, mintha valami dedós lennék, akinek ezt meg kell szabni. - felelte a fiú.

- Szard le haver. Megteheted, lassan tizenhat leszel. - tanácsolta lazán Liam.

- Bár úgy lenne haver, de nálunk ez nem így megy. El se hiszem hogy bírja a nővérem. Bár, az tény, hogy neki ezt nem kell végigszenvednie. - gondolkodott el.

- Na ne gyere megint azzal, hogy anyád jobban szereti Morgant! - csóválta a fejét Liam.

- Ezt egy szóval sem mondtam. - tagadta egyből Jason.

- De utaltál rá. - érvelt kimérten a barátja.

- Hagyjuk, jó? - morogta, majd abban a pillanatban be is lépett a tanár az osztályba.

Pont jókor. Vagyis... Egy pillanat. Hisz még be se csöngettek. - gondolkodott el Jason.

- Figyelmet kérek gyerekek! - szólalt meg az osztalyfőnök. - Nagy hírem van számotokra. Új osztálytársat köszönnthettek köreitekben. - mondta lelkesen mosolyogva, majd a nyitott ajtón kinézve intett maga felé, mire egy lány jött be a terembe.

Jason valamiért egyből felfigyelt rá. Vállig erő fekete haja volt, aminek a vége vörösre volt festve. Fekete hosszúnadrágot viselt és bő zöld pulóvert. Mosolyogva nézett körbe a teremben, Jason pedig az arcába lógó hajtincsei ellenére is észrevette, hogy barna szeme van.