A végzet árnyéka (Befejezett)

Ködhegység

Már esteledett, mikor Gandalf fel keresett. Lord Elrond egy kisebb tanácsot hívott össze ahol jelen lesz még rajtuk kívül fehér Saruman és Galadriel úrnő is.
A küldetésünk hamar ki fog derülni így még a tanácskozás közben el kell hagynom Völgyzugolyt a törpökkel együtt.

- Vidd őket a Ködhegységen át - mondta Gandalf, miközben a dolgaimat pakoltam össze az útra.

- Hogy merre? - álltam le a rakodással és hitetlenkedve fordultam felé.

- Az a legrövidebb út - mondta Thorin aki kicsivel Gandalf után jött.

- Egyszer voltam csak arra és akkor sem álltam meg - emlékeztem vissza. - Nem tudom, hogy mi van a hegy barlangjaiban, de azt tudom, hogy kint mi van- csóváltam a fejem.

- Nincs túl sok időnk, muszáj kockáztatni - járkált Thorin fel s alá.

- Serenity - lépett elém Gandalf. - Te tudod csak oda az utat. És csak ez az egy esélyük van.

- Rendben - sóhajtottam fel. - Szedd össze a többieket - néztem Thorinra.

Már vagy egy hónapja úton vagyunk a Ködhegységbe, de Gandalf még mindig nem csatlakozott hozzánk.
A törpökkel meglehetősen jobb lett a viszonyom és már Thorin sem néz rám úgy, mint az ellenségére.
Esténként Filivel és Kilivel szoktam vadászni a vacsorához. Napközben pedig elől vezetem a csapatot Thorin oldalán.

Bilbó is jól be illeszkedett, de Thorin ha nem muszáj nem szól hozzá. Szerinte csak teher és feleslegesen jött velünk, de én ilyenkor mindig el mondom neki, hogy a hobbitban több van, mint az látszik.

A barátság sosem volt az erényem, de ezek a törpök elég hamar be lopták magukat a szívembe. Még az örökké morcos vezetőjük is.
És ami azt illeti minden jel arra utal, hogy én is az övékbe.

- Még mindig azt hiszed, hogy szükségünk van rá? - törte meg köztünk a csendet Thorin, Bilbóra utalva. Már nem jártunk messze a hegységtől, estére már oda érünk.

- Igen, tartom magam az állás pontomhoz - húztam ki magam és haladtam tovább.  - Ki más hozná ki onnan a kavicsodat?

- Arkenkő, Serenity - mondta ki a nevemet, de most valami furcsa lágyság is volt benne, amit nem értettem.

- Lényegtelen - legyintettem egyet. - Nagyobb szükséged van rá, mint azt gondolnád.

- Remélem igazad lesz - sóhajtott fel.

- Bízz bennem úgy lesz - nyugtattam meg.

- Te bízol bennem? - kérdezte hirtelen és már tudtam hol akar ki lyukadni.

- Igen Thorin - néztem felé őszintén. - Bízom benned, de még nincs itt az ideje, hogy meg tudd amit szeretél.

Úgy lett ahogy gondoltam. A vihar nem kegyelmezett most sem csak úgy, mint mikor utoljára itt jártam.
Az eső csak úgy zuhogott és ráadásnak már sötét is volt. Ezen pedig az sem segített, hogy a sziklaperem amin épp mentünk olyan szűk volt, hogy csak libasorban tudtunk rajta haladni.

- Igyekeznünk kell! - kiáltottam, hogy a többiek is hallják hátul a vihartól.

-Vigyázz! - kiáltotta valaki hátulról és egy hatalmas szikla darab csapódott be fölénk.

- Ez mi volt? - nézett a háta mögé Thorin és engem keresett a tekintetével.

- Kőóriások - válaszoltam neki túl kiabálva a vihart.

Amint ezt ki mondtam a hegy meg ingott alattunk és a csapat másik fele le vált tőlünk.
Csak akkor tűnt fel, hogy egy kőóriás lábán haladunk átt éppen.
A másik meg dobta egy hatalmas kővel azt az óriást amin épp álltunk, ez pedig meg tántorodott így esélyük volt át ugrani egy biztonságos peremre.

Kiliéknek már nem volt ilyen szerencséjük ugyanis a szikla perem amin épp álltak neki csapódott a másiknak.

- Kili! - üvöltötte Thorin és nyomban meg indult az irányukba. Ahogy közelebb értünk megkönnyebbülve láttuk, hogy mindenki sértetlenül át vészelte az előbbit.

- Menedéket kell találnunk - mondtam Thorinnak és már kerestem is, hátha meg láttok egy barlangot ahova be mehetnénk.

- Hol van Bilbó? - kérdezte kétségbeesetten Bofur és mind a hobbitot kezdtük el keresni a szemünkel.

- Itt van lent! - szólt Balin és már nyúlt is le Bilbóért.

- Húzzátok fel! - adta ki parancsba Thorin. Szerencsétlen hobbit egy kiálló sziklában kapaszkodott és úgy lógott a mély felé.

A törpök bárhogy is próbálták nem érték el, így egy hirtelen ötlettől vezérelve le ugrottam a párkányról és szerencsémre még időben el tudtam kapni a párkány szélét Bilbó mellett.
Ez egyik kezemmel meg kapaszkodtam, míg a másikkal Bilbót toltam feljebb, hogy a többiek fel tudják húzni.

- Fent van - szólt le Óin és már nyúltak is értem. Még mielőtt el tudtam volna kapni a kezüket a lábam meg csúszott és még épp időben szorított rá valaki a csuklómra, mielőtt lezuhantam volna.

- Foglak! - mondta Thorin inkább magának, mint nekem és már fel is rántott a melyből egyenesen magához.  A nagy lendülettől meg tántorodott és hányada esett, engem pedig húzott magával.

- Köszönöm! - néztem rá még mindig a mellkasán fekve és akkor jöttem rá, milyen közel is vagyunk egymáshoz.

Ő nem válaszolt csak továbbra is a szemembe nézett és a kezét a hátamról meg a derekamróm mindig nem vette el.

-Jól vagy? - sietett oda hozzánk Kili és fel segített.

- Igen jól - szedtem össze magam és már Thorin is talpon volt. - Bilbó?

- Jól vagyok hála neked - lépett elém a hobbit, amitől kissé meg nyugodtam.

- Van itt egy barlang biztonságosnak tűnik - kiáltott Dwalin.

A törpök sorban be mentem a balrangba én pedig követtem őket. Látszólag biztonságosnak tűnt így le pihenhettünk.

- Ne gyújtsatok tüzet- mondta Thorin. - Az ilyen barlangok ritkán lakatlanok.

Mivel nem lehetett tüzet gyújtani így a száraz ételt kellett ennünk, amit még a tündéktől hoztunk el.

Már épp el aludtam volna mikor meg hallottam Bofur hangját, amint épp Bilbóval beszél.

- Mégis hova akarsz menni? - kérdezte Bofur.

- Vissza a megyébe. Csak a bajt hozom rátok semmi mást - mondta Bilbó szomorúan.

- Ez nem igaz, itt van a helyed köztünk - győzködte tovább őt Bofur.

Már nem figyeltem tovább a beszélgetésüket inkább meg fordultam és szúrósan kezdtem nézni Thorinra. Meglepetésemre közvetlen mellettem feküdt és ahogy látom ő is épp Bilbóékat hallgatta.

- Ez a te hibád! - suttogtam oda neki ő pedig bocsánat kérően nézett rám.

-Nem tehetek róla, hogy semmi haszna - súgta vissza morcosan.

- De igenis van - ütöttem meg a karját.

Már épp válaszolt volna mikor alattunk a föld kissé meg rázkódott és már a többiek is fent voltak.

- Ez mi? - nézett körül ijedten Ori.

- Csapda! - mondtam ki a nyilvánvalót, majd a talaj el tűnt alattunk és el kezdtünk zuhanni.