A végzet árnyéka (Befejezett)

Gundabad

  Még láttam, ahogy a csónak egyre csak távolodik a parttól és én nem mentem velük. De nem bántam meg. Igaz a szívem kétfelé húz, mert jó lenne már látni a morgós törpöt, de mégis úgy érzem, hogy jól döntöttem.

- Bánod, hogy nem mentél velük igaz? - nézett rám Legolas mikor mellette sétáltam a rohanó emberek között.

- Hianyoznak igaz - vallottam be -, de nem. Azt hiszem nem bántam meg - néztem fel rá és elmosolyodtam.
- Hol voltál Legolas? - tettem fel neki a kérdést.

- Követtem az egyik orkot és Gundabad felé vette az irányt - ráncolta össze gondterhelten a homlokát.

- Gundabad? - néztem rá ijedten. - Az a hely lakatlan vagy nem?

- Ezt kell ki derítenünk - állt meg végül. - Velem tartasz? - nézett mélyen a szemembe a válaszomat várva. Én csak beleegyezően bólogattam majd az egyik dombtetőn váró Meraxes felé vettük az irányt.

*****

A törpök vissza szerezték ugyan a hegyet, de el is veszítettek valamit. A királyukat. Thorin elmélye már nem volt a régi mióta a hegybe léptek és ezt a többiek is észre vették. Az arany és az Arkenkő utáni sóvárgása megmérgezte az ágyat.

-Mégis mi ez a nagy lárma? - sietett Thorin a hegy bejáratához ahol a törp társai ujjongtak. - Kili? - lepődött meg unoka öccse láttán, aki már csaknem teljesen felépült.

- Thorin - mentek oda hozzá és köszöntötték a vezérüket.

- Hogy épültél fel olyan hamar abból a súlyos sérülésből? - szegezte neki a kérdést Balin.

- Serenity mentett meg - nézett Thorinra kinek a név hallatán fel csillant a szeme. - Utánunk jött Tóvárosba es megmentett minket.

- Most hol van? - nézett körül Thorin a lányt keresve, de nem látta őt sehol.
Kili együttérzően lehajtotta a fejét, nem mert nagybátyja szemébe nézni.

- Ő nem jött velünk - mondta végül. - De azt üzeni, hogy itt lesz és siet - próbálta menteni a menthetőt.

- Miért nem jött? - nézett rá gyanakodva Thorin.

- Már majdnem beszállt velünk a csónakba - válaszolt ezúttal Fili. - De a tünde herceg meg jelent és Serenity el ment vele valahova.

- Tehát őt választotta - lépett egyet hátra csalódottan Thorin. - Egy tündét választott, király helyett - modta és mérgében bele rúgott az előtte heverő arany kupacba.

*****

A Gudabadig megtett út ló háton rengeteg időbe telt volna, de Meraxes hátán gyorsan oda értünk. A griffmadaramat lent hagytuk, míg mi fel mentünk egy magasabb szikla falra és onnan néztük az elénk táruló látványt. Szerencsére épp olyan helyet találtunk ami takarást biztosított nekünk ha kellett.

- Gundabad - mondtam ki a nyilvánvalót. - Még sosem jártam itt és most sincs nagyon kedvemre - ismertem el.

- Nagy háború volt itt - mondta Legolas. - Tündék, emberek és orkok. Rengeteg volt az áldozat - mesélte, de a végére kissé meg remegett a hangja én pedig kíváncsian rá néztem. Ahogy találkozott a tekintetünk szinte éreztem, hogy valami bántja.

- Itt halt meg az anyám - mondta végül. - Apám nem beszél róla. Nekem pedig nincs róla emlékem. Semmi.

- Ha ez vigasztal - kezdtem együttérzően és a kezemet az övére tettem ami a sziklán nyugodott - én sem ismertem az anyámat. Sőt még apámat sem, amit jobban bele gondolva nem is bánok. De attól még a családom.

Legolas nem húzódott el ami jól esett. Végre volt valaki aki át érzi a veszteségem. És volt olyan érzésem, hogy ő is erre gondol.
Mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna egy kürt zavart meg minket, amitől azonnal meg feszült a kezem az övén. Észre vehette, mert össze kulcsolta az ujjainkat és úgy figyelte az eseményeket.

A hatalmas kapuk kinyíltak és rengeteg ork kezdett kiözönleni rajta.

- Ez háború lesz - mondtam baljósan.

- Mennünk kell! - pattant fel hirtelen, magával rántva engem is. - Gyorsan! - majd már száguldottunk is vissza, hogy figyelmeztessünk mindenkit.