A végzet árnyéka (Befejezett)

Vala

Már vagy egy órája keringek a megyében, de semmi. Sehol sem egy jel vagy egy szürke ruhás öreg ember.
Tisztán emlékszem Gandalf azt mondta, hogy meg látom majd a jelet, de itt semmi mást nem látok csak pár szúrós szemet akik méregetnek.

A domb tetejére fel érve is körül néztem, de semmi. Még csak azt sem tudom, mit kéne keresnem.
Már épp indultam volna a következő kört meg tenni, mikor a szemem sarkát meg ütötte egy apró kék fény.
Ahogy oda néztem meg láttam egy zöld ajtót ami egy hobbit lakhoz tartozott. Közelebb érve már szinte biztos voltam benne, hogy erre gondolt Gandalf, de teljesen csak akkor győződtem meg mikor bentről meghallottam az öblös nevetést és kint pedig tizenkét póni és egy ló volt ki kötve.

Leszálltam hát Meraxes hátáról és a lovaktól valamivel odébb ki kötöttem, majd az ajtóhoz sétálva bekopogtam.
Először nem jött válasz, de a nevetés már alább hagyott. Majd egy halk motoszkálás után kinyílt az ajtó.

- Kedves lányom - mosolygott rám Gandalf és szélesre tárta előttem az ajtót. - Csak, hogy ide értél.

- Egy órát bolyongtam mire meg találtam az átkozott jeledet -  fakadtam ki és el sétáltam mellette be az előszobába.

- Nos igen valahogy sejtettem, hogy ezért késel - tessékelt beljebb ahol egy alacsony termetű félszerzet fogadott.

- Ő itt Zsákos Bilbó a betörőnk - mutatta be a hobbitot Gandalf.

- Még nem írtam alá a szerződést, de nagyon örülök - hangja kissé ideges volt, feltételezem Gandalf nem szólt neki rólunk.

- Menjünk beljebb amondó vagyok - köszörülte meg a torkát kínosan a mágus és tovább vezetett.

Egy étkező szerűségbe mentünk, ahol a hely elég kicsi volt főleg úgy, hogy tizenkét törp ült egy hosszú asztalnál.
Jöttünkre teljesen elhalkultak és kíváncsian néztek ránk, jobban mondva rám.

- Had mutassam be a csapatunk utolsó tagját is - tolt előre Gandalf ami kicsit sem volt az ínyemre. - Ő itt Serenity.

- Kedvesem ők itt Balin és Dwalin - mutatott egy ősz és egy kopaszodó törp felé. - Majd Fili és Kili, ők testvérek - az egyikük egy világos barna hajú bajuszos törp volt a másik azonban sötét hajú és az arca csupasz volt. - Továbbá Glóin, Bombur, Ori, Bofur, Óin, Nori és Dori. Thorint pedig már ismered - olyan gyorsan el hadarta a többiek nevét, hogy csoda lesz ha nem felejtem el ki kicsoda.

- Ez az út nem asszonynak való - szólalt fel azt hiszem Fili.

- Ez így van nincs rá szükségünk - jött a következő hang.

- Drága barátaim - emelte fel a kezét Gandalf amitől mindenki rá figyelt. - Had kérdezzem meg, hogy hallottatok- e a pár éve történt ork mészárlásról?

- Hogy ne hallottunk volna - szólalt fel Kili. - Életünk legszebb és legemlékezetesebb napja volt, mikor jött a hír, hogy annyi mocsok halott.

A többi törp egy emberként ujjongott és Gandalfnak ismét le kellett őket csendesíteni.

- Nos kedves barátaim ez a lány itt - mutatott rám - hajtotta végre az egészet egymaga.

Talán még életemben nem hallottam olyan síri csendet, mint most. Erre a mondatra még maga Thorin is rám kapta a tekintetét.

-Ez esetben azt hiszem én nem szóltam semmit - hajtotta le Kili a fejét.

- Kedvesem szeirntem már fel fedheted a kilétedet ugyanis egy jó darabig úti társak lesztek - mosolygott rám Gandalf biztatóan.

Egy kissé feszengtem hiszen nem igazán szoktam mások előtt le venni. Nem azért, mert rejtegetni valóm van csak inkább jobb ha nem ismernek.
De Gandalfnak igaza van. Egy jó ideig még velük leszek így előbb utóbb úgyis le kerülne rólam.

Így hát engedtem a kíváncsi szemeknek és le emeltem a csukjámat, fel fedve ezzel holló fekete hajamat.

- Egy tünde - állt fel szinte azonnal a helyéről Thorin.

- Nem kedves barátom ő nem az - próbálta Gandalf nyugtatni.

- Látom a fülét és még ha a magassága nem is de a füle az olyan, mint az övék - köpte felém a szavakat. Igazat kellett neki adnom a fülem tényleg olyan volt, de a magasságom már nem igazán. Nem vagyok annyira alacsony, talán a tündék válláig érhetek fel, de nekem ez tökéletesen megfelel.

- Akkor mégis mi ha nem tünde? - vált Thorin egyre idegesebbé.

- Ő egy Vala - kelt ki magából már Gandalf teljesen.

- Hiszen ott a jel az arcán - mutatott rám Nori.

A Vala gyermekek arcán egy jel jelenik meg, mindenkinek más. Nekem egy keresztet ábrázol a bal szemem alatt, de szerencsémre elég kicsi. Nagyon kevesen vagyunk. Sőt talán már csak én vagyok az utolsó.
A csend ismét meg ismétlődött, de ezúttal én törtem meg.

- Nem szeretném, ha ezután máshogy néznétek rám vagy ha kérdezgetnétek. Valák gyermeke vagyok, de másoknak csak egy zsoldos akit felbérelnek, elvégzem a dolgom és ki fizetnek, és nektek ennyit elég is tudni. Segíteni fogok nektek utána pedig el felejtjük egymást és kész. Így remélem mindenkinek megfelel.

A többiek csak csendben bólogattak és ezek után már Thorinnak sem volt kedve bele kötni semmibe.