Átírás Alatt Gyakorlat

26.rész

A szerelem olykor olyan mint egy hurrikán. A semmiből felbukkan, körbeölel felszippant, újra meg újra megpörget aztán kidob valahol. Vagy a mélybe zuhansz vagy maradsz a felszínen és biztonságra találsz.
Gergő volt az én biztonságom és egyben a hurrikánom. A magasba emelt elárasztott a szerelmével aztán...aztán? Elbuktunk, felborítottuk egymás életet és a mélybe taszítottuk egymást.
Olykor az a szerelem fáj a legjobban, amely nem tartott sokáig, de az érzelmek igazak voltak és nagyon mélyek. És, hogy miért? Mert azzal a tudattal élünk, hogy mi lett volna ha?...
Ott marad az a keserű maró érzés amit okozott és amíg nem felejtettük el addig ez a szúró és fájó érzés bennünk él.

A szívem vadul ver a mellkasomba, tombol, hogy nem mondom el Gergőnek amit diktál.
"Szeretlek, istenem annyira szeretlek! Hiányoztál"  "Veled akarok lenni!" "Sose engedj el!"

De az agyam valami egészen más súg. Haragban izzik és arra ösztönöz, hogy meneküljek. Folyton arra emlékezetet, hogy mennyit szenvedtem és mennyi fájdalmat okozott.És okoztam én neki, mert én is bűnös vagyok.

Idegesen járkáltam egy helyben és vártam hátha felbukkan Emma arca még mielőtt valami hülyeséget tennék, de hiába. Az idő mintha ellenem fordult volna és csiga lassan telik.Amint kiértem a kisboltból a szívem újra meg újra megdobbant. Fájt minden porcikám, de semmi köze volt a fizikai fájdalmakhoz. Fájt a lelkem, a szívem, az agyamba ezernyi dolog kavargott és mindegyik, Gergő körül járt. Egyszeriben voltam fáradt és éber. Belefáradtam abba, hogy megvonjam magamtól, Gergőt, a szerelmét amit nekem adott. Besokalltam ebbe a fájdalmas érzésbe amint már 8 hónapja nap mint nap átéltem és még mindig a napjaim része. Fel sem tudom fogni, hogy eddig, hogy bírtam ezt az egészet. Beletúrtam a hajamba és egy darabig a leheletem által kiadott fehér felhőt kémleltem magam előtt. Most vagy soha! A túl oldalon még mindig velem szembe állt zsebre dugott kezekkel, Gergő. A szemében mérhetetlen fájdalom pihent és nem úgy tűnt mint amik csak most költöztek beléjük.

-Hé, Gergő! Szeretlek, Szerelmes vagyok beléd és képtelen vagyok elengedni téged.-amint a szavak elhagyták a számat mindketten nevetni kezdtünk. Boldogok voltunk végre. Gergő gondolkozás nélkül megindult felém. Abban a pillanatban mikor megiramodott kitártam a karomat és úgy vigyorogtam mint egy őrült. Aztán meghallottam, Emma hangját.

-GERGŐ NE!

Kiáltotta kétségbeesetten, de már késő volt...

Fülsüketítő fékcsikorgás következett majd a következő pillanatban, Gergő a levegőbe repült és eszméletlenül vágódott a földre. Hangos sikítozások és morajló zokogás, üvöltés töltötte be az utcát. Az én hangom volt....