Aztán hírtelen kippattantak szemeim és felültem az ágyon . Talán még se lenne jó ötlet ez az együtt alvás . Ha Gergőt ennyire felizgatja , hogy hozzá érek akkor inkább vissza lemegyek és majd szépen elalszom a kanapén . Így sem volt szép tőlem , hogy Gergőt ennyire kisajátítottam magamnak , azon a kanapén alig fért el . Pillanatokkal később a sötétben Gergő alakja rajzolódott ki . Felkapcsolta a lámpát és kérdőn nézett rám .
-Alszok a kanapén , de te kérlek aludj nyugodtan itt . Már így is szégyellem magam amiért azon a kicsi kanapén kellett aludnod.-Közelebb léptem hozzá és egy ügyetlen puszit nyomtam a szája sarkára , mikor elindultam Gergő finoman visszahúzott a karomnál fogva és mindkettő kezét a vállaimra tette és lehajólt hozzám .
-Itt maradsz velem ! Nincs mitől félned , nem fogok neked esni mint valami kiéhezett vadember . Sőt nem is fogok veled érintkezni ha attól jobban érzed majd magad . Majd veszek elő plédeket és az ágyon lévő kispárnákból csinálhatunk egy választófalat . -Gergő mondata végén megsimogatta a hajam és megcsókolta a homlokom , elvette a kezét a tarkómról és a szekrényhez sétált . Kivett egy sötétzöld takarót és az ágy közepére terítette , a párnákért nyúlt és azt is odatette . -Így jó lesz vagy még tegyek valahová párnákat?Megráztam a fejem és leültem az ágyra , Gergő arcára tettem a kezem és megsimogattam borostás arcát.
-Köszönöm , így jó lesz . Sajnálom , hogy így kell majd aludnod és azt is , hogy ennyire nevetségesen viselkedem . Tudod én még ..szóval nekem ez új , de ezt már..
-Tudom .-Fejezte be helyettem a mondatot Gergő és megcsókolt ezzel pedig megint megszedtük az előbb elhangzott fogadalmat, sem ő sem pedig én nem bírjuk ki, hogy ne érjünk egymáshoz . Egymás ajkát ízlelgettük , nem sietettük el csókot . Gergő keze a tarkomon pihent és közelebb húzott magához , mesztelen felsőtestén végigvezettem a kezem és feltérdeltem . Egyre többet és többet akartam , azt akartam , hogy megérintsen , átöleljen a száját és a csókjait akartam mindenhol érezni . Teljesen az övé akartam lenni és azt akartam , hogy ő csak az enyém legyen . Gergő az ölébe rántott és kezei lesiklottam a hátamon majd megálapodott a fenekemen . Beletúrtam a hajába és elhajoltam a szájától és az állkapcsát majd a nyakát vettem célba . Gergő torkából férfias morgások törtek fel és mindenhol simogatott meg néha néha megpuszilt .-Még mindig azt akarod , hogy itt legyen közöttünk ez a választó?.-Kérdezte rekedten és eltűrte a hajam , hogy megtudja csókolni a nyakam . Élesen beszívtam a levegőt és jobban oldalra billentettem a fejem .-Hm Bébi ? Válaszolj .-Sóhajtozva bólintottam és figyeltem ahogy lehúzta a pólóm és elhúzódott tőlem , a szekrényéhez sétált és kivett belőle egy sötétkék hosszú ujjút. Visszasétált hozzám majd leült az ágyra és a melltartóm kapcsolójához nyúlt . Beszívtam a levegőt és elvörösödött arcom lehajtottam . Kikapcsolta a melltartom és felemelte az állam , rámadta a hosszú ujjút és a combomra tette a kezét homlokát pedig az enyémnek döntötte .-Legközelebb én foglak elcsábítani , de akkor nem fogunk leállni .
YOU ARE READING
Átírás Alatt Gyakorlat
RomanceVivien úgy döntött , hogy a nyár tovabbi 3 hónapját siófokon a nagybátyjáéknál tölti majd . Bizony nem csak azért hogy legjobb barátnőével Emmával aki mellesleg unokatesvére vele töltse a nyár meleg napjait hanem azért , hogy nagybátyja segítségével...