Átírás Alatt Gyakorlat

25.rész

Talán nem voltam elég gyors vagy  nem is akartam az lenni, amint Gergő erős marka a könyökömre fonódott nem is igazán tudtam ezen gondolkozni.
-Engedj el!-Megrántottam a karom, de hiába. Gergő mégerősebben markolt és egészen közel húzott magához. Nem, ez nagyon nem jó!
-Nem!-Sziszegett mint valami veszélyes kígyó.
-Engedd el a karom! Azt akarom, hogy elengedj!.-Áltam a tekintetét egésszen addig a pillanatig mígnem olyan közel hajolt, hogy meleg leheletét éreztem az arcomon.
-Megmondjam én, hogy mit akarsz csak, mert a szemed mindent elárul.-Kezeit derekamra kulcsolta majd kiegyenesedett engem pedig ezzel arra kényszerített, hogy lábujjhegyre álljak és belé kapaszkodjak, mert különben rázuhanok mellkasára vagy ami mégrosszabb az ajkára.
-Gergő..Gergő..mhm.-Olyan jó volt kimondani, ízlelgetni a nevét, hogy muszáj volt újra kimondanom.-Sikítani fogok ha..
-Ha ezt csinálom?-Szemei játékosan csillogtak mosolya pedig egyre szélesebbé vált és ez még nem minden. Egyre csak közeledett az ajka mígnem az enyémekhez ért és olyan szenvedélyesen tapadt rá mintha csak csokoládét ízlelgetne.  A szám minden egyes szegletét bírtokba vette én meg nem voltam képes tovább harcolni. Ott helybe elolvadtam a karjaiba és azt kívántam bárcsak örökké tartana,de aztán közbe szólt az élet én pedig harcolni kezdtem ellene , a csókunk ellen pedig 8 hónapon keresztűl másra sem vágyom csak a csókjára.
-Kérlek..-Csók.-Engedj el.-Csók
-Nem tehetem.-Kezei végre engedtek szórításomon és akjai sem tartottak fogva. Nagyot sóhajtott és ami utánna jött.-Bassza meg! Nem engedhetlek el . Nem , Nem , Nem!-Kezeit arcomra fektette homlokát pedig az enyémnek döntötte. Így álltunk perceken keresztűl míg végűl beadtam a derekam és egy hatalmas sóhajtás kíséretében, nem mintha nehezemre esett volna, átöleltem a derekát orrunkat összetörgöltem és hagytam hadd folyon le az első majd a második könnycseppem is. Mivel az arcomat úgy tartotta, hogy semmiképp se tudjam levenni róla a tekintetem ezért  becsuktam a szemem. Képtelen volna belenézni azokba a gyönyörű szemekbe.
-Édes ne rejtsd el a könnyeid előlem.-Hüvelykjével finoman törölgette a könnyeket, de végül abba hagyta és szorosan átölelt. Nem tiltakoztam még akkor sem ha tudom, hogy az lett volna a helyes döntés. Kétségbeesetten kapaszkodtam belé és csak zokogtam Ő pedig türelmesen várt és olyan édes dolgokat suttogott a fülembe, hogy csak hosszú percek múltán  sikerűlt végre abba hagynom a sírást, már csak szipogtam. Szemeibe néztem és biztos voltam benne, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Istenem szerelmes vagyok ebbe a férfiba, de mégsem lehetek vele együtt és ez pokolian fáj. A gyomrom görcsbe rándult és a törkomba növekedő gomboc sem hagyott békén mindezek mellett a szemeim újra bekönnyeztek pedig nagyon nem terveztem a mai reggelemet sírással tölteni.
-Beszélnünk kell.-Gergő lágyan beszélt hozzám tekintetében pedig ott pihent a remény halvány sugara a szívem pedig ettől mégjobban darabokra hullott.
-Nem lehet.-Gergő reménye egy pillanat alatt elszált miattam. Már hányingerem van és fogalmam sincs, hogy kéne kezelnem ezt a helyzetet, egyedűl nem fog menni. Kihasználtam az elöttem álló féefi sokkos álapotát és olyan hirtelen szabadultam ki öleléséből, hogy esélye sem volt utánnam kapni. Szerencsére! Ha megint hozzámért volna a karjaiban tartott volna és édes hangján a fülembe suttogna közben egy egy csókot adna szinte biztos, hogy képtelen lettem volna ellene harcolni. A bolt ajtajának kilincsére tettem a kezem és egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy hátra kéne néznem, de inkább elvetettem az ötletet és beléptem az üzletbe. Egy kicsit sem így terveztem a viszontlátásunkat, olyan sokféle képpen elterveztem, megszerveztem már, de így még sosem. És még korai is volt annak ellenére, hogy 8 hónap bizony hosszú idő . A piros kosárba amit az ajtó mellől vettem el raktam egy barna és egy fehér kenyeret, mielőtt még a pénztárhoz mehettem volna elővettem a telefonom és írtam Emmának egy SMS-t.

Én:Baj van. Gergő itt van és pár percel ezelőtt még a karjaiban tartott és ami mégrosszabb, megcsókolt!

Amég vártam Emma üzenetét kifizettem a két kenyeret, elköszöntem és kimentem a hideg csípős időbe. Gergő még mindig ugyan ott állt és egyenesen a szemeimbe nézett, azt hiszem jobb lesz ha egy darabig az út túloldalán maradok és inkább innen sétálok vissza. Alig tehettem meg pár lépést mikor a zsebem megzizzent a telefonom.

Emma:  Indulok!

Ez az egy  szó elég volt ahoz, hogy megnyugodjak és egyben megréműljek. Tudtam, hogy iszonyatosan dühös Gergőre, de azt is tudtam, hogy mennyire sajnálja a szerelmünket. Emma az egyetlen aki ténylegesen megért engem és mellettem áll és nem csak sajnálatból vagy muszájból. Ő tényleg megért, a dolgok mögé lát és tudja jól milyen pokolian szerelmesnek lenni és azt is tudja milyen mikor nem lehet együtt azzal az emberrel akivel szeretne. Ő az én legjobb barátnőm, olyan ő mintha a kishúgom lenne és mindig számíthatok rá.