14. fejezet ❀ Odakint a nyílt vízen

49 5 15
                                    

Alig telik el pár óra, Iris már kezdi rosszul érezni magát a hajón. Úgy tűnik, tengeri betegségét nem sikerült elhagyni a hosszú évek alatt. Az elején még azt hitte, nem lesz gond, hiszen elég jól bírta addig, amíg nem haladt a jármű. Most viszont már kezdenek jelek mutatkozni arra, hogy gond lesz.

Erre azonban nincs idő hiszen itt van egy csapatnyi ismeretlen ember. Ő is ismerkedni akar velük, ugyanúgy, mint ahogyan társai is teszik. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor Haylee vele ellentétben borzalmasan izgatott lett hirtelen. A hajó egyre jobban lenyűgözi.

Miután messze kerültek a parttól, hogy már az sem látszott, hogy állnak-e egyáltalán emberek rajta, akkor végre a lány is fogta magát és beljebb sétált. Egészen addig ott ácsorgott, ahonnan Katzénak még egy utolsót intett, és a part felé bámult elgondolkodva. A többiek inkább hagyták, nem szóltak hozzá. Úgy gondolták, hogy most magában azzal küszködik, hogy kiderítse a saját érzéseit a férfi iránt. Egy kis idő elmúltával viszont eljött onnan, és nem szólt az üggyel kapcsolatban semmi.

Elkezd körbenézni a hajón, most aztán igazán sok idejük van hiszen erre. Legelőször az elejébe sétál, hogy jobban láthassa, merre is tartanak. Nathaneal és Guy is ott tartózkodnak szintén elkápráztatva a temérdek mennyiségű víztől, amin lebegnek, sőt előre haladnak.

- Olyan szép a víz! - néz le Haylee, és látja ahogyan a habok nekiütköznek a hajónak. - Hogy csillog! És olyan szépen siklik a hajó benne.

- Valóban kápráztató - ért egyet Guy egy bólintással.

- Üdvözlet az újaknak! - zavarják meg őket hirtelen. Mindenki az érkezett felé pillant, aki mögöttük áll. - Remélem, eddig minden rendben!

- Ó, te vagy az, aki tegnap segített nekünk! - virul fel Haylee arca, amikor meglátja a sebhelyes nyakú férfit.

- Hát emlékszel? Megtisztel! - vigyorog rá ő is. - Veletek viszont még nem találkoztam.

- Áh, helló, a nevem Guy - mutatkozik be először Guy, és kezet is fognak.

- Az enyém Nathaneal - érkezik utána rögtön Rire.

- Zack - szorítja meg mindkettejük kezét férfiasan egymás után. - A hölgy nevét pedig nem igazán sikerült tegnap elkapnom - pillant most Haylee-re.

- Jaj, valóban! - jut rögtön az eszébe. - Haylee vagyok! Most utazunk egyébként először hajón - meséli tüstént. - De eddig varázslatos!

- Igen, eléggé izgalmas és új - erősít rá Nathaneal is.

- Hamar meg lehet szokni - teszi csípőjére mindkét kezét Zack. - A hölgynek pedig már mondtam, hogy szívesen körbevezetlek titeket a hajón, ha kell.

- Az lehet, jó lenne! - kap az ötleten Guy.

- Kicsit megnyugtat, hogy ti nem vagytok olyan ellenségesek, mint a csuklyás barátotok - vallja be nekik Zack.

- Kérlek, ne nézz rossz szemmel rá! - esedezik Haylee. - Csak nagyon rossz dolgok történtek tegnap, és nem volt a legjobb kedvében.

- Gond volt? - kérdez meglepve Guy.

- Mondjuk, hogy kissé ellenségesen viselkedett velem - avatja be őket is a férfi. - Na, de persze, nem haragszom. Egyébként eléggé rossz passzban van, amint láttam. Ott guggol a bejárat mellett és a kezei közé temeti az arcát - mutat maga mögé.

- Kicsit tengeribeteg - felel Nathaneal.

- Sejtettem - bólint rá Zack. - Talán segítenünk kéne neki valahogyan. Ha émelyeg, akkor... lehet kezdhetnénk azzal, hogy levesszük azt a csuklyát a fejéről.

Az Élet FájaWhere stories live. Discover now