Az Élet Fája

17. fejezet ❀ Rózsaszín szemek

Amíg elérnek ahhoz a kereszteződéshez, mely a hegy előtt vár még rájuk, újabb egy óra telik el. Tehát valóban nem kis sétára indultak most. A hegyek azonban egyre közelebb látszanak már. Ilyen közelről ilyen nagy hegyekkel még nem volt dolguk.

Fontos megemlíteni, hogy többször is, pontosabban háromszor fordult elő, hogy szemből emberek jöttek. Ezen kicsit meglepődtek, de nagyon úgy tűnt, hogy alkimisták lehetnek. Ez pedig elvárható is volt. Sőt, egyikük, talán a második, kedvesen megszólította őket, de csak annyira hívta fel a figyelmüket, hogy legyenek nagyon óvatosak, amiatt a bestia miatt, amit már Voclain úr is említett. Boldogan mondtak köszönetet a figyelmeztetésért a jókedvű idegennek. Úgy látszik, hogy az errefelé bóklászó alkimisták próbálják kisegíteni egymást és másokat is, ha alkalmuk van rá. Ez igazán meghatotta őket.

Mire elértek tehát a kereszteződésig, az idő eltelt. Habár Nathaneal emlékezett, hogy a jobb úton kell tovább haladniuk, a biztonság kedvéért megnézte még egyszer. Arra vették tehát útjukat. Innentől viszont a helyzet egyre meredekebb lett. A fák és a táj erdőssége ugyanúgy megmaradt, annyi volt a különbség, hogy már nem egyenes volt a terep. Az ösvény viszont valóban látható, szóval az eltévedés veszélye ezúttal sincs fent.

Habár valóban nem ez a legmagasabb hegy a környéken, mégis nem kicsi munka felsétálni. Az út is elég kanyargós, valamint olyan keskeny, hogy csak libasorban tudnak menni rajta. Hamar elfáradnak, mivel olyan tempóval indultak neki, amivel általában is haladni szoktak. Megállni nem akarnak, de néha egy pár perces pihenőt azért megejtenek. Olyan, mintha a csúcs sose akarna végre megmutatkozni.

Másfél órájukba telik, amíg felérnek a tetejére, nem kicsit izzadnak meg. Haylee az utolsó, aki felér, erősen liheg és becsukja szemeit, amikor megáll Iris mellett.

– Háááá! Végre! Végre! – zihál.

– Lefelé már könnyebb lesz, Haylee – biztatja Guy.

– Hmm... Idefent is minden tiszta erdős – konstatálja Iris, ahogy körbenéz.

– Mit hittél? Hogy hóval lesz fedve? – néz rá Nathaneal és kicsit felnevet. – Nem olyan magas azért ez a hegy még.

A nő duzzogva pillant felé gúnyolódása miatt.

– Keressük meg a rétet! – indítványozza Guy.

– Jó ötlet, mielőtt még megtámad minket az az állat, amiről beszéltek – néz körbe Rire, miközben elindul az ösvényen tovább.

– Jaj, biztosan nem fog jönni! – legyint rá Haylee egy mosollyal.

– De ha mégis, Nathaneal elintézi! – teszi hozzá Iris. – Olyan nagy a szája úgyis mindig.

– Cö... – felel csak ennyit rá a legelöl haladó.

Az erdő nagy csendjét, mely a madarak csiripelése és a falevelek susogása volt, egy hatalmas sikoly töri meg pontosan ebben a pillanatban. Főszereplőink egy emberként állnak meg és dermednek kővé a hallatára.

– E-ez... mi volt? – teszi szája elé ijedten Haylee a kezét, és szemei végigpásztázzák a zöld teret.

– Mögülünk jött! – néz vissza Iris az útra, amit már megtettek.

– Valaki bajban van? – feszül meg Guy teste.

– Úgy hangzott, mintha egy lány hangja lett volna, nem? – néz kétségbeesve Haylee barátaira.

– Segítenünk kell – indul meg visszafelé Nathaneal elsőként. Megkerül mindenkit, és szinte rohan vissza.

– N-Nathaneal! – kiált utána Haylee.