Az Élet Fája

1. fejezet ❀ Kísértő emlékek

- Most mondd meg, Úrnőm! Te nem érzel ebben valami furcsát? Valami... idevágót? - faggatózik a feketehajú lány kitartóan. Ez már a harmadik, hogy felolvasta ezt a történetet és nem úgy tűnik, mintha abba akarná hagyni.

Nem régen kelt fel a Nap és ő éppen kis házuk közepén ücsörög. Vele szemben egy hosszú, szőkehajú nő, egyenes testtartással. E pillanatban öltözködik. Jó pár éve már magától is képes felvenni ruháit, régebben ugyanis csak segítséggel öltözött mindig.

- Mindegy, hogy hányszor olvasod fel, Haylee... Attól még nem lesz értelme. - mondja el neki ugyanazt, mint eddig mindig, ha szóba került a téma. - Helyette csinálhatnál valami értelmeset is, például... mi lesz a ruhákkal? Már tegnap ki kellett volna mosni őket. Felgyűlt az adag.

- De ez most életbevágó, Úrnőm! - csap kezével a könyvre, amit ölében tart és kétségbeesett szemeket mereszt barátnője felé. - Ha igaz a mese, akkor vissza tudnánk vele hozni--

- Hallani sem akarok erről! - viszi most már feljebb a hangját. Éppen végzett csizmája megkötésével. - Még délelőtt megcsináljuk a mosást együtt! Segítek, rendben? De előtte! - lép a közeli fiókhoz, amely egy nagy étkezőasztal mellett áll. Kinyitja, majd kivesz belőle egy fényes tárgyat. - Vágd le a hajam végre! - parancsolja, mintsem mondja és felé nyújt egy ollót. Van, ami nem változik...

- Visszautasítom! - kapja rögtön a választ plusz hozzá még egy pár mellkas előtt összefont kart. - Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó levágni a hajadból két centinél többet! Nem elég, hogy pár éve már úgy öltözöl, mint egy férfi a fehér nadrágoddal, fekete csizmáddal és szürke ingeddel? - néz rajta végig. - Mit akarsz ezzel elérni? Hogy azt higgyék, férfi vagy?

Pár perces néma csend következik, a nő csak meredt arccal néz rá, kék szemei kidudorodnak.

- Akkor levágom magamnak! - válaszol végül, majd összefog egy jó nagy adag hajat és felé irányítja az szétnyitott ollót.

- Ne! - áll fel hirtelen Haylee a székről és szinte sikolt. - Ny-nyugodjunk meg, oké? - mutatja felé tenyerét. - Levágom, jó? Most örülsz?

- Mint még soha. - nyújtja felé az ollót és elengedi haját, ezután pedig kihúz egy széket az asztaltól és leül rá, háttal a lánynak. - Kezdheted.

- Haaah.... - sóhajt hatalmasat. - Mennyire legyen rövid? - áll közelebb hozzá és hajának összes szálát hátrakotorja.

- Váll környéke, de még össze lehessen kötni.

- Na, de Úr--

- Kezdd!

- Komolyan sírni fogok. - fogja össze a haját, majd egy fonállal összeköti. Érthető kirohanása. Az Úrnő haja borzalmasan gyönyörű, derekáig ér és olyan sima, hogy aki megfogja, az el se akarja engedni többé. Mintha selyembe nyúlna az ember. - Biztos vagy benne? - kérdezi még utoljára.

- Biztos. - kapja az egyenes választ.

- Akkor... kezdem. - teszi a fonal felé az olló éleit, szétnyitja és nagyon lassan, kimérten elkezdi vágni. A nagy köteg haj csak jó pár hosszú másodperc után válik el a nő fejétől. Sokáig kellett vágni, olyan erős és vastag volt.

- Tessék... - teszi arca elé a hosszú, szőke, összekötött hajzuhatagot.

A nő egy percig csak mered rá, aztán végül felé nyúl. Keze enyhén remeg, ezt még Haylee is kiszúrja. Mégis fáj neki... Tudta.

Miután elveszi tőle, ölébe teszi, de nem engedi el kezeivel, tovább nézegeti.

- Megigazítom, aztán összekötöm. - mondja még Haylee, bár tudja, hogy választ nem fog kapni, az Úrnő elmélyült gondolataiban.