Az Élet Fája

6. fejezet ❀ Két védtelen hölgy a bajban

Pár házzal van csak arrébb az őrs, ugyanazon az oldalon, ahol a nagy kék épület is áll. Egy szintes, minden ablakából, ami elől van, fény szűrődik ki. Az ajtó csukva van, nap közben általában nyitva szokott lenni, ettől függetlenül elméletben mindig készenlétben vannak a katonák. Ami a legnagyobb különbség e között és a többi épület között az az, hogy az ajtó felé fel van írva ez a felirat: „Katonai Őrség".

- Először tanulj meg szépen járni abban a ruhában... - néz végig Yaón Iris. - Úgy lépkedsz, mint egy ló...

- Hé, milyen nagy lett a szája megint hirtelen valakinek! - csattan fel a fiú. - Csak irigy vagy, mert látod, hogy milyen jól nézek ki így is.

- Hidd csak ezt... - mosolyodik el, Yao pedig érzi rajta a gúnyt. Összehúzott szemekkel néz rá, ám közben az ajtóhoz érnek.

- Mivel én csinálom a nehezebb részét, kopogj be te! - mondja neki Iris.

- Há, milyen parancsolgatós. De aztán nehogy elszúrj valamit! Csak kövess engem! - jelenik meg egy magabiztos mosoly arcán és már emeli is a kezét, hogy kopogjon.

Az első kopogásra viszont nem érkezik semmi válasz. Yao és Iris értetlenül néznek egymásra, majd a fiú úgy dönt, újra próbálkozik. Ismét kopogtat, bár most erősebben. Nem a türelméről híres.

- Mi van már? Ki a fene jön ide ilyen rohadt későn? - hallanak meg hirtelen egy mély bosszankodó hangot, ami egyre közelít. Egy kis idő múlva már nyílik is az ajtó.

A férfi előttük nem tűnik túl idősnek, bár homloka csupa ránc, ugyanis elég mérges kifejezés van az arcán. Haja fekete színű, rövidre vágott, nagy fekete bajsza is van. Talán negyven éves lehet, de annál biztosan nem több. Nem túl magas, valamint testalkata elég satnya, ahhoz képest, hogy katona. Egyenruhája hanyagul van rajta, ingje ki van gombolva teljesen, alatta fehér atlétát visel. Nem úgy néz ki, mint aki bármikor készen lenne egy vészhelyzetre vagy akármi effélére.

Abban a pillanatban viszont, hogy lenéz a két csinos ruhába öltözött alakra, megenyhül a tekintete. Sőt, teljesen más kifejezést vesz fel az arca. Először meglepett, aztán később már jobban kihúzza magát, mint eddig, így kicsivel magasabbnak tűnik.

- M-miben segíthetek, kedves hölgyek? - köszörüli meg a torkát, már hangszíne se olyan visszataszító, mint az előbb. Rögtön kedvesnek tűnik.

- Jaj, uram... - szólal meg Yao rögtön. Hangja tele van kétségbeeséssel, még Iris is meglepődik rajta. - Kérem önt, hogy segítsen nekünk! Nagy baj történt... - kulcsolja össze kezeit maga előtt.

- Ó, már az arckifejezéséből látom, hogy ez nem tréfa! Jöjjenek gyorsan be! Ilyen későn egyébként is két ilyen gyönyörű hölgy az utcán... vétek lenne egyedül hagyni önöket. Siessenek be! - nyitja nagyra előttük az ajtót és ő maga is arrébb áll sietve.

Yaóval az élen be is sétálnak gyorsan, közben a férfi végigméri mindkettejüket, itt van számára az alkalom, ugyanis nem figyelnek. Azt nézik, hogy mi van odabent.

Iris jobban körbenéz, ő ugyanis még sosem volt itt, Yaóval ellentétben. Egy jó széles helyiségbe lépnek. A bal oldalán van két nagy asztal egymás mellett, mindegyik előtt két-két szék, valamint az asztalok mögött és van egy-egy. A bejárati ajtó mellett is egy sorban van öt darab szék, ott biztosan várakozni lehet. Annak érdekében pedig, hogy ne legyen túl sivár a hely, van pár növény is meg képek és kitüntetések a falon, de más érdemleges igazán nincs bent. Még a többi katona sincs sehol.

- Nagyon zaklatottnak tűnnek, kisasszonyok. Mondják el szépen nyugodtan, hogy mi a baj! Valaki megtámadta önöket talán? Vagy összetűzésbe kerültek pár pórral? Ilyenkor nagyobb esélyük van összefutni velük az utcán... - csukja be mögöttük végre az ajtót a férfi. - Ne aggódjanak, most már biztonságban vannak!