Az Élet Fája

❀Prológus❀

Az Élet Fája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, mégis nagy tekintélyű ország. Ebben az apró országban, mely apróbb volt, mint akármelyik másik a világon, élt egy fiú, akinek élete nem szenvedett hiányt semmiben. A szülei szerető emberek voltak, akik bármit megtettek volna csepp fiúkért, ő volt a szemük fénye, az egyetlen abban a hideg világban, akit tényleg a sajátjuknak mondhattak.

A gyermek ezt nagyon jól tudta és viszont szerette drága szüleit. Életük zökkenőmentes volt és boldog. Volt tető a fejük felett, volt mit enniük minden nap, körülöttük pedig pontosan olyan kedves emberek éltek, mint ők maguk. A béke és öröm mindennapos volt, még ha nehezebb idők is jöttek, gond nélkül kikerültek belőlük.

Ilyen nyugalmasan teltek napjaik, amikor pedig egyetlen fiúk felnőtt lett és eljött az ideje annak, hogy megházasodjon, akkor egy nagyon jó barátjuk hasonló korban lévő lányát szánták mellé feleségnek. A fiatalok szívesen fogadták ezt, régóta ismerték egymást és sosem tekintettek a másikra másként. Szüleik megerősítése ebben csak hab volt a tortán. Örömmel egyeztek bele mindketten és a szerelem napról napra erősebbé vált kettejük között.

Ugyanebben az időben viszont megtörtént az első olyan balszerencse a fiú életében, amit azelőtt még csak elképzelni sem tudott volna. Édesapja egy napon hirtelen nagyon rosszul lett, nem sokkal később pedig kiderült, hogy egy halálos betegséggel küzd.

Mindkét család megrémült, közösen osztoztak azon a hatalmas fájdalmon és próbáltak mindenben egymás segítségére lenni. Az apa viszont, öregségéből kifolyólag is, nagyon hamar életét vesztette. Előbb, mint amire ők fel voltak készülve.

Nem sokkal a halála után pedig felesége is követte. Annyira szerették egymást, annyira szükségük volt egymásra, hogy az asszony nem bírta. Belehalt a bánatba.

A fiúk teljesen egyedül maradt abban a jéghideg világban, legalábbis ő ezt hitte. Az esküvő, amit azelőtt még boldogan szervezgettek kedvesével, cseppet sem érdekelte többé. Egy ideig legalábbis nem akart vele foglalkozni, egyedül akart lenni és gyászolni. A kedves és szeretetteljes lány pedig hagyta és megértette. Amikor tudott, segített családjával együtt. Gondoskodott szerelméről, jobban és odaadóbban, mint akárki más. Úgy viselkedett vele, mintha már a felesége is lenne, a fiú viszont semmit nem tett érte cserébe. Csakis saját magával foglalkozott, önző volt és gyerekes. Folyton a múlton gondolkodott, szinte abban élt. Nem volt képes elengedni szülei alakját maga mellől.

Egy végzetes napon viszont ez a semmirevaló élet is megváltozott.

A kicsiny országon járvány söpört végig. Borzalmas, halálos betegségben vesztették életüket több ezren. Az ország uralkodója és annak tanácsa próbált megtenni mindent, hogy valahogyan megállítsa, az áldozatok száma azonban még így is hatalmas volt. Megtámadott férfit, nőt, fiatalt és időset, nem válogatott.

Az egyik fertőzött pedig nem más volt, mint az egyetlen ember a világon, aki még foglalkozott azzal a szerencsétlen sorsú férfival. A lány, aki nem sokkal azelőtt még ereje teljében volt, a betegek közé került és csupán napjai voltak hátra. Mielőtt viszont még találkozhatott volna szerelmével, addigra már legyőzte őt is a járvány, mint megannyi másik balsorsút.

A férfi annyira a saját bánatában élte napjait még akkoriban is, hogy csak késve értesült erről a hatalmas tragédiáról. Soha többé egy szót sem beszélhetett már szerelmével. Ekkor jött rá csak igazán, hogy mennyire önzően és undorítóan viselkedett.