Az Élet Fája

18. fejezet ❀ Magányos lelkek

Nathaneal és Guy a bejárati ajtóval szembeni folyosó egyik szobájában ülnek. Úgy néz ki, mintha valakinek a dolgozószobája lenne. Nagy eséllyel a fogadó tulajáé. Nem túl nagy, de egy szép fa asztal van középen, tele mindenféle fontosnak tűnő papírral, előtte egy kényelmesnek látszó, párnázott szék. Az asztal mellett rögtön jobbra van két nagy szekrény, több fiókja és ajtaja van mindegyiknek. A plafonig érnek. Ebből a fiókból vett ki Genevieve egy ládát, amelyben minden megtalálható, ami egy seb ellátására szükséges.

Guyt egy székre ültették. A szoba bal felében, az ajtó felőli oldalon, volt egy kis kerek asztal, körülötte három, párnázott szék. Ezek egyikén ül, Nathaneal pedig mellette áll. Ugyanezen az oldalon pedig a másik szegletben, az ablaktól nem messze, mely az asztal felett terjeszkedik, egy gyönyörű, barna színű pianínó áll.

A hölgy letette az asztalra a ládát, közben Rire elkezdte levenni a beleegyezésével a szétszakított köpenyt Guy karjáról.

– Sajnáljuk a köpenyt, nem volt más ötletünk – kér rögtön bocsánatot Guy, közben arcán grimasz van a kellemetlen érzés miatt.

– Nem fontos. Ha valaki megsérül, akkor az ellátás a legfontosabb – legyint rá. – Fertőtleníteni tudták?

– Igen, szerencsére az volt nálunk – felel Nathaneal. Éppen végez a seb kikötözésével.

– Uram ég! Ez egy hatalmas karmolás... – tátja el a száját Genevieve. – Csak nem az a bestia volt, amiről beszélnek a környéken?

– De... Sajnos belebotlottunk – sötétül el Nathaneal tekintete. Ahogy telt az idő, és a kis Pamacsnak elnevezett állatka velük volt, egyre jobban bűntudata lett, amiért kiontotta a vad életét. Abban a helyzetben viszont mi mást tehetett volna?

– Legalább volt fertőtlenítő – ér hozzá alatta kicsit, mire Guy felszisszen.. – Mi történt az állattal? – kezd nekilátni a sérülés ellátásának újból, sterilebben.

Guy nem igazán tud jelenleg beszélni, végig szúró fájdalom járkál csak a testében.

– Megöltem... – felel rá Rire, mire a hölgy megint megtorpan.

– Jó ég, ön nem sérült meg? – aggodalmaskodik.

– Kutya bajom... Csak Guyt lássa el gyorsan, kérem! Nagyon régen szerezte már a sebet – néz barátjára megint bánatosan.

– Megteszek mindent! – bólint. – Pihennie kell sokat ezután, biztosan a séta is megterhelte – tanácsolja Guynak. – Szerencse, hogy vissza tudtak jönni mind, és nem volt komolyabb baj!

– Sajnáljuk Mariét – hozza fel végül Nathaneal. Nem tudja, mennyire jó ötlet. – Elmondott nekünk mindent saját magáról.

– Mindent...? – kérdez vissza, és meg is áll egy percre a kötözésben.

– Nem tudja senki önökön kívül, igaz? – sóhajt egy kicsit Nathaneal, majd kihúz egy széket Guy mellé. Muszáj leülnie most már neki is. – Nem kell aggódni, nem adjuk tovább senkinek. Marie egy igazán dicséretre méltó, okos kislány. Büszke lehet rá.

Genevieve szemében megint könnyek jelennek meg, ám nem akarja emiatt abbahagyni a seb ellátását, úgyhogy visszatartja magát. Mély levegőt vesz.

– Tudom... És azt is, hogy nem ezt érdemli. Bűntudatom volt mindig is miatta... Főleg, amikor már elég idős lett. Nem játszhat odakint a többi gyerekkel, nem mehet iskolába, nincsenek barátai. Ezek pedig nagyon fontos dolgok egy annyi idős gyermek számára, mint ő. Azonban rettegek attól, hogy elveszítem.