𝔄 𝔏𝔢𝔤𝔰𝔷𝔢𝔟𝔟 𝔇𝔢́𝔪𝔬𝔫

◇Play with me◇

-Tony megőrültél?!-förmedt rám Steve.-Dehogy lett volna jobb, ha meghalsz! Neked fogalmad sincs róla, hogy mennyire szeretlek, igaz?

Az utolsó mondatnál felkaptam a fejemet és ráemeltem a szőkére csillogó szemeimet. Bevallom most akárkitől jó volt hallani azt, hogy szeret de Tőle méginkább. Pepper itt hagyott, végleg, nem fog jól mutatni az újságokban. Persze ez aligha lenne fontos most, itt Morgan a lényeg. Már nem érdekel az az undok nőszemély.

-Mi?-kérdeztem mosolyogva, arcom könnyektől ázva megvonaglott.

-Jól hallottad te önző, egoista állat. Szeretlek, mind szeretünk! Hiszen megmentettél minket, az életedet kockáztattad az Univerzumért. Mert hős vagy, és a hősök nem bukhatnak el. Úgyhogy kelj fel szépen és gyere le végre.-fejezte be, ezzel itt is hagyott és lekocogott a földszintre.

Bevallom egy cseppet csalódtam, jobb érzés lett volna, ha Steve egyszerűen azt mondja, hogy; "Szeretlek!"
Tudjátok...a mindenki nélkül.

~Steve~

Odalent már egy fokkal nyugodtabb volt a helyzet. Tony a kanapén ülve várta, hogy mondjak valamit. A felhők eltakárták kint a napot, az épület üres volt, hűvös és rideg. A fejemet fogva álltam az ablak előtt, mikor átgondoltam, hogy mit fogok mondani felé fordultam.

-Szóval, elmondod, hogy mi a baj?-tettem keresztbe két kezem.

Stark nem válaszolt csak nagyot sóhajtva felnézett rám, szemei csillogtak a könnyeitől. Ridegen akartam kezdeni és durván, hogy mindenképpen megnyíljon de, ha ilyen kutyus szemekkel néz akkor ez nem fog összejönni.

-Tony..Pepperel beszéltél fent, ugye?

Nem válaszolt csak bólintott egyet a lehető leggyorsabban. Elfordított fejjel várta, hogy tovább faggassam de éreztem, hogy ennek nem most jött el az ideje. A zseni borzalmas állapotban volt és ez csak rontott volna a helyzeten. Lassan mellésétáltam majd leguggoltam elé, nem mondtam semmit csak vártam, hogy rám nézzen.

-Igaza van Pottsnak.-kezdte szipogva.-Kiállhatatlan és borzalmas ember vagyok.

-Ez nem igaz.-mondtam könnyeden.

Tony röhögött egy jót majd végre a szemembe nézett. Vártam, hogy mondjon valamit de úgy tűnt hiába. Nem is volt kár, a pillanat gyönyörű volt, csak néztük egymást és minden csendes volt.

-Nos, mondj valami szépet magadról. Gyerünk Stark! Hozd a formádat, mint mindig.-vigyorogtam rá.

Tony felnevetett, arcán megjelentek aranyos gödröcskéi és könnyei is felszívódtak. Arca ugyan még piros volt de már alig látszódott rajta, hogy rossz kedve van.

-Gyerünk!-sürgettem a férfit nevetve.

-Oké. Én vagyok Tony Stark a szexisten, a legnagyobb zseni aki valaha élt és képes vagyok bárkit meghódítani.-hajolt közelebb vicceskedve.

Kedvem lett volna megtenni ott helyben és úgy tűnt, hogy Tony is megkomolyodott. Nem húzta el arcát csak várta, hogy reagáljak. Egy darabig szemeztünk majd az íriszei valahogy lejjebb csúsztak ajkaimra. Már éppen odahajoltam volna amikor az ajtó tárult a szoba végében.

Az imént ócsárolt szőke nőszemély toppant be és csípőre tett kézzel figyelte a kettőnk közötti hajszál méretű távolságot. Vihogva lépdelt az irányunkba.

-Nagyjából két órája mondtam, hogy válunk és te máris találtál valakit. Szép munka hozzád illik. De legalább újítottál és végre egy új nemet is behúztál. Mondjuk a szőke maradt..-mondta megjátszott szakértő hangon.

-Miért vagy itt?-kérdezte Tony nyugodt hangon a helyzethez képest, ezen meg is lepődött Pepper.

-Hát én..én csak.-dadogott egy sort.-Elhoztam neked a papírokat. Este találkozunk a bírósagon.

-Te sem vártál túl sokat.-villantotta ki mosolyát Stark.

-Holnap elutazunk. Én és Morgan, meg egy..ismerősöm.-mondta felszínesen.

-Ah, így már érthető minden.-mondta röhögve a férfi majd felém fordult.-Dugó pajtik.

-Tony!-förmedtem rá de alig tudtam visszafogni a nevetést.

-Elmés..-mondta Potts unottan.

-Figyelj, muszáj megtartani a tárgyalást? Mindketten el akarunk válni. Nem elég pár papír?

-Talán más dolgod akad?

-Ami azt illeti igen. Egy másik szőkével egy másik nemből.-kacsintott mire nagyjából egészen a bokámtól a fejem tetejéig elpirultam.