𝔄 𝔏𝔢𝔤𝔰𝔷𝔢𝔟𝔟 𝔇𝔢́𝔪𝔬𝔫

How?

Mielőtt belekezdenék a storyba szeretnék érdeklődni iránta, hogy elfogadható-e számotokra egy kicsit durvább tartalom. Ami takarja néhol a 18+-ot. Nem baj, ha nem csak reagáljatok és onnantól úgy folytatom az írást, hogy belekötök pár szálat.

~Steve~

Hihatetlen, hogy Tony ennyi idő alatt felépült, mintha megváltozott volna. Persze egy halálközeli élmény után mindenki máshogy nézi egy kicsit a világot. Olyan furcsa volt tegnap, mintha félt volna valamitől. Vajon mit láthatott?

Ah, akármit is...annak nem most van itt az ideje, hogy megkérdezzem. Végre itt van köztünk és mosolyog. Nincsenek zavaró tényezők, se Pepper, se Thanos, se világvége. Boldogabb nem is lehetnék.

Miután a többiek ismét szétszéledtek, ki-ki hazament de volt aki szállást kért a bázison, mi pedig felmentünk az erkélyre. A nap a hegy fölött álldogállt, alig-alig mozdult. Tony a korlátnak támaszkodva nézte a rózsaszín felhőket. Festői látvány volt a férfi, kedvem lett volna minden egyes arcvonását papírra vetni.

-Hogy érzed magad?-törtem meg a csendet.

-Soha nem voltam még jobban.-nézett rám hálásan.-Nem gondoltam volna, hogy a robbanás után még valaha felkelek.

-Bíztam benned és láss csodát. Valóban hallhatatlan vagy.-nevettem fel de lelkem mélyén még mindig nem tudtam felfogni a dolgokat.

Nat még mindig kórházban van, alig van ébren pedig Ő már a liftben állt. Stark közvetlenül az atom mellett vizsgálta a gépezetet, ez lehetetlen eset.

-Nem emlékszel semmire? Semmi fontosra a bombával kapcsolatban?

~Tony~

Nem tudtam, hogy beszélnem kéne-e a jelről amit már ébredésem óta látok. Szerettem volna elmondani de nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni. Egyelőre jobb, ha elővigyázatos vagyok.

-Volt rajta egy jel. Érthetetlen mintát rajzolt ki. Alatta állt egy szó, talán latin lehetett vagy nem tudom.-mondtam kezeimmel mutogatva.

-Mond el pontosan, hogy mit láttál Stark!-lépett hozzám közelebb annyira, hogy mellkasunk összért.

Elvörösödött arcomat lehajtottam és a földdel kezdtem szemezni a velem szemben álló helyett. Ez nagy hiba volt. Egyetlen gyors és erős mozdulattal megragatta arccsontjaimat és maga felé fordított. Tekintetét az enyémbe fúrta és úgy várta a választ.

-Ez nagyon fontos Tony.-mondta komolyan.-Bármit megkaphatsz azután, ha ezt az egész ügyet megoldottuk.-kacsintott rám mire méginkább elpirultam.

-A szó..az volt, hogy Asmodeus. Nem tudom mit jelenthet.

-Nézted a neten vagy valami?

-Hát nem, de ne akadj ki! Azért nem néztem utána mert az hittem, hogy talán egy bstűszó. De ilyen hosszú nem lehet. Aztán gondoltam arra is, hogy csak a bomba neve így végül nem néztem meg.

-Figyelj rám jól!-hajolt közelebb, ajkaink majdnem összeértek.-Tudom, hogy félsz attól, hogy megint valami rossz dolog történik. De sajnos már megtörtént, Natasha kórházban van Tony. Nem tudjuk, hogy felépül-e teljesen úgyhogy úgy kell segítenünk ahogy csak tudunk. Szóval nyomás a szobádba!

-És mit csinálunk?-néztem most a szőkeségre én kaján vigyorral.

-Először is utánanézünk ennek a szónak. A többit meg majd még eldöntöm.-mosolygott majd kezemnél fogva a hatalmas ablakok felé húzott.