𝔄 𝔏𝔢𝔤𝔰𝔷𝔢𝔟𝔟 𝔇𝔢́𝔪𝔬𝔫

Like a Hero

Lassan és szótlanul indultunk meg a hegy oldalában. Ahogy felfelé botladoztam kigurultak a lábam alól a kisebb kövek. Steve nyugodtan sétálgatott mintha csak teljesen vízszintes talajon lennénk. Ez a férfi annyira súrolja a tökéletesség határát, hogy az szinte már fáj. Azok a szőke tincsek, a kék szemek és a hófehér fogsor..minden benne van ami kell. Már jó pár perce csak Őt figyeltem ami fel is tűnt Neki.

-Nem tudtam, hogy ilyen jól nézek ki.-kacsintott rám mire az arcom olyan vörös lett, hogy azt se tudtan hova nézzek.-Koncentráljunk a küldetésre aztán, ha hazaértünk akkor beszélhetünk..dolgokról.

Mintha beszélni akarnék..mielőtt válaszolhattam volna a lábam kicsúszott alólam egy kövön aminke hatására seggre ültem. Éppen feltápászkodtam volna amikor hatalmas rengés rázta meg a talajt velünk együtt. Itt már csak az a gond, hogy nem tudjuk mégis mi lehetett az. Lehetett egyszerű földrengés, lehetett Hulk vagy lehetett Clint és Nat odalent a barlangban. A földmozgás felrázta a port és nem láttunk semmit, a fülemhez nyúltam amiben a parányi adóvevő biztosan el volt helyezve.

-Minden rendben van srácok?

-Minden okés.-jött a válasz egyszerre mind a 4 hangtól.

Kicsit nyugodtabban tápászkodtam fel, körbe néztem és rájöttem, hogy a szuperkatona eltűnt.

-Steve?-kiáltottam el magam.

Nem jött válasz így elindultam abba az irányba ahol legutóbb állt. Ahogy közelébb értem láttam, hogy most is ott van csak most nem áll, hanem guggol. Lefelé néz valamit és borzalmasan koncentrál, nem kiabáltam újra csak odaléptem mellé és leereszkedtem. Lenéztem a kisebb tisztásra ami alattunk terül el, egy pentagon szerű építmény magasodott rajta, le tudtunk volna ugrani rá.

-Srácok!-szóltam bele az adóvevőbe.-Azt hiszem megtaláltuk őket.

Nem jött válasz így gondoltam majd ideérnek. Ismét visszafordítottam tekintetemet a hatalmas épületre, Steve mehdermedve figyelte a lent sorakozó katonákat.

-Héj!-szóltam oda miközben megérintettem vállát.-Minden rendben lesz. Nem sokára mehetünk haza.

-Valami nem stimmel.-válaszol feszélyezetten.-Előre érzem, hogy baj lesz. Nem akarok lemenni.

-Egyelőre nem is fogunk lemenni. Felmérjük a terepet, rendben?-vettem fel szemüvegemet ami megmutatott mindent amit látni akartam.

Egy lift van az épületben, erős anyagból készül, alig látni a hőjeleket. Talán titánból, a földszinten nincsenek sokan de mindenkinél vam valami. A liftből erős radioaktivitás hatol ki.

-Megvagytok!-suttogtam szinte csak magamnak.

Magamhoz hívtem a páncélt és már eppen ugrottam volna, hogy betörjek amikor egy gyengéd kezet éreztem a lábamom. Félig voltam elrugaszkodva így a combom belső részét érte el. Ha Rogers látta volna a fejemet akkor lehet, hogy hazamegy.

-Kérlek ne halj meg..-vágott fájdalmas képet.

-Emiatt nem kell aggódnod. Nem tudok meghalni.-vontam vállat de legszívesebben ismét a nyakába borutlam volna.

Mert persze a lelkem mélyén pontosan tudtam, hogy igenis meg tudok halni. Már többször voltam közel ehhez az állapothoz és én sem érzem azt, hogy ez a hely teljesen biztonságos lenne.

Miután elrugaszkodtam még a szemem sarkából láttam ahogy a többiek odaérnek és a kapitány a fejét fogva kezd el beszélni. Mikor lehuppantam a poros földre egy szintel lejjebb már eltűntek, segítenek, ők az én csapatom. Vagy inkább a családom, mostmár úgysincs másik.