𝔄 𝔏𝔢𝔤𝔰𝔷𝔢𝔟𝔟 𝔇𝔢́𝔪𝔬𝔫

Egy megtört katona

A többiek mind nyugovóra tértek a bázison, szerették volna megvárni a felfordulás végét. Nem jött álom a szememre ami cseppet sem volt meglepő. Nagyjából éjfél lehetett amikor levonszoltam magamat a nappaliba tévézni. Éppen ledobtam volna a formás seggemet a kanapéra amikor megláttam Barnest. Majdnem a számon köptem ki a szívemet annyira megijedtem. A férfi az étkezőasztal tetején ült, törökülésben bámulta a holdat.

-Bucky?-léptem egyet a férfi irányába de az rám se hederített így odasétáltam.

Komótosan feldobtam a lábaimat az asztalra és elhelyezkedtem mellette. Mikor abbahagytam a mozgolódást a férfi rám nézett majd vissza a Holdra és így szólt;

-Gondolom már kitaláltad, hogy volt dolgom egy ilyen esettel.

-A tekintetedben megbúvó félelem mindent elárult. Kérlek mesélj.-próbátalm viccet csinálni belőle.

-Elmondom az egészet, ha képes vagy komoly maradni pár percre.-nézett fel rám komoran.

Rosszalló tekintettel bólintottam majd kicsit közelebb húzódtam hozzá. Vibránium karja hozzásimult a bőrömhöz de így is éreztem teste melegét. Én úgy éreztem mintha teljesen kihűltem volna.

-Amikor leestem a vonatról még annó a háborúban elkapott a Hydra és kimosta az agyamat. Szuperkatonát csináltak belőlem, egy fenomenális gyilkoló gépet. Azonban rajtam kívűl még ezerféle másik kísérlet volt a föld alá rejtve. Mint például az ilyenek, mint amilyenné te most válsz.

-Az "ilyenek"?

-Úgy hívta őket a parancsnok, hogy Hadállatok.

A szó hallatán libabőrös lettem és az egész testemből kiáramlotr a vér.

-Jobban tudtak ölni, mint bárki más de irányíthatatlanok voltak..ezért a gyártásukat felfüggesztették.

-Akkor, hogy jött ez most elő bő 100 év után?

-Arról már fogalmam sincs, viszont azt tudom, hogy nem fogsz sokáig ilyen társalgóképes maradni. A démont el kell űzni.

-Mégis, hogyan?!-fordultam felé hitetlenkedve.

-Egyszerű, démonűzéssel.

...

Az éjszakából már igen sok idő eltelt, lassan hajnalodott. Bucky és én még mindig az asztalon ültünk és vagy szoltunk pár szót vagy kellemes hagatásba merülve vártuk a reggelt. A jelek szerint egyikünk sem volt álmos. Olyan érzésem volt mintha ezernyi féreg mászkálna a bőröm alatt és a hasamban veszett kutyák küzdenének. Ha akartam se tudtam volna becsukni a szememet.

-Tehát így állunk?-kérdeztem mikor a nap megjelent a hegy tetején.

-Hogy?

-Minden okés, béke van?-fordultam felé nyugodt arckifejezéssel.

-Ez eddig is csak rajtad állt..-válaszolt enyhe mosollyal.-Viszont a pajtidat ell kell tüntetned. Meg persze Stevet az életed árán is védd meg.-kacsintott.

-A démonba és Stevebe beleegyezek de a békeajánlatot még pár percre megszüntetném.

-Miért?-fordult felém ilyedten.

-Megölted a szüleimet, ezen ugyan már túlestem de lenne egy kérdésem.

-Kérlek..

-Valamitől borzalmasan féltél amikor hozzám beszéltél. Amikor rám néztél majdnem elájultál. A kórházban pedig immunis voltál arra amire Sam és Rhodey nem. Még nem jöttem rá, hogy mi az de nem mondtál teljesen igazat, ugye James?

A férfi nagy levegőt vett majd feltápászkodott az asztalról. Megindult a konyha iranyába én pedig már kezdtem attól tartani, hogy nem kapok választ amikor is..

-Rengeteg dolgot láttam odalent Stark, rengeteg dolgon mentem keresztül. Meg persze egy csomó kísérlet ment rajtam keresztül.-itt rámnézett, tekintete sötét volt.-Mégis mit gondolsz?

-Azt gondolom, hogy olyan vagy, mint én.

-Tévedés, én sokkal rosszabb vagyok.