𝔄 𝔏𝔢𝔤𝔰𝔷𝔢𝔟𝔟 𝔇𝔢́𝔪𝔬𝔫

Forever

Egy darabig még feküdtünk az ágyban, a nap sütötte az arcomat ami nagyon jó érzés volt. Steve nyugodtan szuszogott rajtam. Gyengéden letoltam magamról majd felültem az ágy szélén.

-Hova mész?-kérdezte rekedten.

-Reggelizni.-mosolyogtam rá.-Gyere te is.-húztam ki kezénél fogva a takarók közül.

Lassan sétáltunk le a lépcsőn, a szőkeség teljes testsúlyával rám támaszkodott de egyáltalán nem zavart. Levonszoltam egészen a konyháig ahol a pult mellett végre másra helyezte egész testét.

-Kávét?-kérdeztem önelégülten vigyorogva.

Szinte gyilkos tekintettel nézett rám majd közelebb lépett és rámdőlt. Még mindig kisebb voltam nála de már éreztem, hogy én is tudok parancsolni ami jó érzés volt. Nem voltam teljesen védtelen a páncélom nélkül. Eddig Steve mindig enyhén lenéző volt de tegnap este óta megváltozott. Őszintén örültem neki, hogy így történt mert, ha tegnap nem tettem volna valamit akkor most én nem tudnék járni.

-Stark...-suttogta a fülembe.-Mégis mi történt veled?

-Talán zavar?-kérdeztem miközben közelebb hajoltam arcához.-Voltma kondizni.

-Egy kicsit meglepődtem tegnap mikor te domináltál.-mondta prüszkölve a sértődöttségtől.

-Nem csak egyszeri alkalom volt, ne aggódj emiatt.-nyomtam egy gyors puszit a szájára majd kisétáltam a kanapéhoz.

-Kérsz reggelit?-kérdezte durcásan.

-Elfogadom.-mosolyogtam tovább kifelé az ablakon.

Steve elővett egy darab nyers húst a hűtőből és ledobta egy tányérra. Hirtelen történt az egész, azon kaptam magamat, hogy szinte sóvárog a tekintetem a hús darabért. Éreztem a szagát, éreztem, hogy éhes vagyok és szükségem van rá. Láttam magam előtt azt az állatot amelyiket megölték az ételért. Felugrottam és egy pillanat alatt a férfi mellett voltam. Felvettem a húst a tányérról és akkorát haraptam bele, hogy a fele eltűnt a számban. Rogers lesokkolva figyelte ahogy megettem az egészet majd végül mosolyogva fordultam felé.

-Köszi!-kacsintottam majd vissza sétáltam a kanapéhoz.

~Steve~

Nem tudtam elhinni azt amit az előbb láttam. Nem tudtam elhinni a tegnap estét és nem tudtam elhinni a robbanást sem. Mostmár egyértelmű, hogy valami nincs rendben. Az emberi szervezet nem tudja elviselni a nyers húst de Tony úgy tömte be minhta csak rántottát enne.

-Stark?-ültem le mellé mire érdeklődve nézett fel, a tekintete szikrázott, fogai kivillantak ajkai mögül.-Minden rendben van?-tettem a kezemet combjára.

-Persze.-hajolt közelebb hozzám, durva csókott nyomott számra de nem érte be ennyivel.

Közelebb húzott magához derakamnál fogva és nyelvéven betört a számba. Pár másodpercbe telt amíg rájöttem, hogy mit csinál. Megéreztem a vér ízét a számban és hiába próbáltam elmenekülni szorításából szinte felesleges volt minden. Hirtelen váltunk el és ezzel együtt el is engedett, én kapva az alkalmon felugrottam és vártam a következményeket. A számból folyt a vér ahogy a zseniéből is, nem tudtam eldönteni melyikőnké. Tony megszeppenve nézett rám, majdnem sírt. Mielőtt megszólalt volna kezeire nézett majd fogia felé nyúlt. Végülis arcát kezei közé temetve szólalt meg.

-Annyira sajnálom Steve. Nagyon sajnálom, annyira szeretlek. Kérlek bocsáss meg.-csuklott el hangja a mondat végére.