Hogyan juss el A-ból C-be

"eight"

                                  •Kertész•

• Még mindig nem értem, hogy mi vezérelt téged arra, hogy felemeld a kezedet. - dőltem a konyhapultnak a kávémmal a kezembe.

Tegnap este, már semmi érdekfeszítő nem
történt - azt leszámítva, hogy megnyertem a fürdőt, emiatt pedig Clayton átváltott hisztis óvodás módba.

Csak én és Charlotte voltunk a konyhában, mivel
Logan és Clayton elmentek szörfözni, Sara fent beszélget egyik barátnőjével FaceTimeon, Austin és Brianna... na hát azt senki se tudja, hogy hol vannak, de őszintén szólva, nem is érdekel, a család többi tagja pedig bement a városba.
Ez azt jelentette, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy barátnőmet kérdőre vonjam, hogy miért furdalta annyira a kíváncsiság tegnap este a parton, mert szerintem a túlzottan szerelmes történetük nem sorolható az életben maradás feltételei közé. Inkább egy púpnak nevezném csak, amit senki se kíván.

• Tudod mennyire kíváncsi vagyok... - próbálta megmagyarázni azt, amire ő maga se tudta a tökéletes választ. Tudta nagyon jól, hogy elrontotta, csak túl makacs, hogy bevallja.
• És buta is - szúrtam mondandója végére mire rám kapta fejét kissé dühösen. Ilyenkor tisztára olyan, mint az Angry Birdsben az a kék madárka. Kicsi, hírtelen haragú, mégis aranyos.
• Jó, na! - csapta az asztalra üres bögréjét • Azt ne mond, hogy jó mélyen, legbelül, te se voltál kíváncsi a történetre.
• Olyan borzasztó mélyen, hogy az már nem is létezik. Miért érdekelne, hogy az exem, hogy talált rá a mennyasszonyára, akivel egyébként hónapokig megcsalt. Igazad van, minden vágyam ez
volt. - húztam gúnyos mosolyra számat és én is letettem poharamat. Charlotte erre csak megforgatta szemét és a nagy ablak felé fordult mellei alatt összekulcsolt karokkal. Én csak hátamat támasztva figyeltem és gondolkoztam, hogy hogy kéne ezt tisztázni vagy megbeszélni, mert ahogy elnézem, a másik fél nem szándékozik ezt megtenni.
• Figyelj, ez nem egy olyan helyzet, amikor bármit, bárhol tehetsz vagy mondhatsz. Oda kell figyelnünk, mert, ha lebukunk, abból óriási nagy balhé lesz és szerintem azt senki se szeretné. - kezdtem bele, magam elé nézve, hogy semmi se terelhesse el a figyelmemet. Muszáj ezt megbeszélnem vele, mert úgy látszik, nem teljesen érzi ennek a súlyát és pont az ilyen apró dolgokon lehet elbukni. • Elhiszem, hogy kíváncsi voltál, hisz nem egyszer beszéltünk róla, hogy mi történhetett vagy, hogy éppen mikor és most itt volt az alkalom, amikor pont kerülhetett volna arra a bizonyos "i"-re, de akkor is, meg...- miután észrevettem, hogy Charlottenak még egy izma se rándul meg a hallottaktól és csak meredten bámulja az ablakot ugyan abba a pozícióban, mint jó pár perce, nem tudtam, hogy mérges legyek vagy éppen ijedt. Bosszantott a tudat, hogy konkrétan meg se hallja amit beszélek és csak fölöslegesen járatom a számat, de mégis megrémisztett, hogy mi történhetett, vagy mit láthatott, ami miatt lefagyva áll egyhelyben mint aki szellemet látott. • Figyelsz rám? - kérdeztem rá, de semmi. Szinte még pislogni is elfelejtett, levegőt is csak lassan vett.

Előrébb hajoltam, hogy lássam arcát, de nem volt sápadt. Sőt! Inkább piros. Szemei tágra voltak nyitva, szája kicsit szétnyílva. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy rosszul biztos nincs, mégse értettem, hogy minek lehet ez a reakciója. Kezemet párszor meglóbáltam szemei előtt, de meg se rezzent.

• Jól van Charlotte, inkább hívok valakit! - már éppen lépni készültem a pulton heverő telefonomért, hogy hívjak valami orvost, vagy pszichológust, amikor halk hangon megszólalt végre. Ha nem lett volna teljes csend a házban, szerintem meg se hallottam volna. A hang irányába kaptam fejem.

• Atyaég! - mutatott a kertre néző ablak felé remegő kezével, a másikat pedig szája elé kapta. Ott már tényleg kezdtem megijedni. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet ott. Valami gyilkos? Egy szegény állatot bántanak? Vagy egy nudista?