Hogyan juss el A-ból C-be

"thirteen"

•Piros lakk cipő•

Ki gondolta volna, hogy bármikor is egy pár cipő ilyen galibába tud juttatni, amiből sehogy se tudok kimászni akármennyire is szeretném. Pillanatoknak tűnt az egész, mégis millió kérdés cikázott át fejemben, de a legfőbb; Ezt hogy mondom el Claytonnak? Vagy egyáltalán elmondjam neki, hogy az anyja a masszőrével enyelgett kettesben? Én a helyénben, biztos hogy szeretném tudni, csak
amilyen, - tekintsünk vissza az éttermi incidensre - amint elmondanám neki, rögtön borulna a bili. De nagyon. Bár, azon se lepődnék meg, ha nevetve közölné, hogy Õ ezt mindvégig tudta. Nem egyszer pislogtam nagyokat a Clark család dolgain, amik náluk elvileg megszokottak.

•Megtalálta? - kérdezett a fiatal srác, mire a vér is megfagyott bennem. Reménykedtem benne, hogy annyival megúszom, hogy csendben kisétálok és ennyi, de persze most sincs szerencsém.

•Igen! - próbáltam valami ésszerű választ adni, de még a hangom is olyan volt, mint aki retteg valamitől. Nem vártam többet magamtól, tényleg nem. Már az is teljesítmény, hogy normálisan ki tudtam nyögni, hogy igen. Roppant szánalmasnak éreztem magam ott, pláne akkor, amikor vörös arccal kimásztam az asztal alól és szembe néztem a piros cipellő tulajdonosával.

Arcom látván, bőre sajátján elfehéredett, talán Õ is megijedhetett, hogy nem tartom számat majd a férje előtt, aki abban a tudatban ücsörög otthon, hogy csak egy laza csajos napot tartunk, pasi nélkül.

De ez az állapot se tartott sokáig, újra felvette a "jégkirálynő" álarcát, semmi szégyenérzet nélkül odahajolt velem egyidős - vagy talán még fiatalabb - sráchoz és szenvedélyesen szájon csókolta. Miután elváltak megpaskolta a masszőr borostás arcát, aztán felém fordult. Az eddigi lágy arca, amivel a titkos szeretőjére nézett, át is változott, amint rám nézett. Megforgatta szemét, lépett kettőt és karon ragadott. Annyira megvoltam szeppenve, hogy rántásától kicsit megtántorodtam, majdnem elestem.

• Otthon egy szót se. - hajolt fülemhez alig láthatóan és suttogta kimérten. Sose féltem ettől a nőtől, de abban a helyzetben úgy éreztem magam, mint egy kislány, aki rosszat csinált az iskolában és éppen a tanár az igazgatóhoz rángatja. Pedig én semmi rosszat nem csináltam! Csupán reménytelenül szerencsétlen vagyok, arról meg nem tehetek. Más vastag bankszámlával, én pedig ezzel születtem.

Nem szóltam egy szót se, csak bizonytalanul bólintottam egyet.

• Sikerült megtalálnod? - érkezett a kérdés rögtön Charlottetól, amint odaértünk a fodrászhoz. A többiek már a székekbe ültek, ki vizes hajjal, ki már száradó festékkel újságot lapozgatva. Az utolsó székre ültem le, ami szerencsére barátnőm mellett volt. Perceken belül jött is egy ott dolgozó érdeklődve, hogy mit szeretnék. Nem szerettem volna nagyobb változtatásokat mint a
többiek - Charlotte halványrózsaszín melír csíkokat festetett hajába - ezért én csak igazítást kértem és a végén szépen beszárítja a fodrász.

• Miért hívott Logan? - kérdeztem a telefonját bújó Charlotteot. Amúgy is eléggé kíváncsi ember vagyok, meg azért is érdeklődtem, hogy legalább eltereli a figyelmemet az előző incidensről. Barátnőm szája mosolyra húzódott, de próbálta elbújtatni, hogy még véletlenül se forduljon meg a fejemben, hogy érzelmeket táplál a barna hajú srác után. Rám nézett és amint észrevette arcomon húzódó óriási vigyort, rögtön megforgatta szemét.

Charlotte szerelmes.

• Azonnal verd ki a fejedből! - mutatott rám bosszúsan mire hangosan felnevettem. Talán évekbe is telhet, hogy beismerje, de én kivárom! Hasonló sztori, mint a piros hó.