Hogyan juss el A-ból C-be

"seventeen"

                  •Austin Clark-Hülye vagyok•

•Terhes vagy? -vágta oda illetlenül Sara gúnyos megjegyzését. A szobában ülő összes ember Sara és köztünk kapkodta fejét. Clayton és Én ledermedve álltunk egymás mellett.

Már csak ez hiányzott...

Ebből a lányból konkrétan bármit kinézek, ezen se lepődök meg igazán, na de hogy ez honnan jött neki, azt nem tudom. Nem értem, súgja neki valaki ezeket a remek ötleteket, vagy csak csupán ennyire kreatív?
Arra meg már gondolni se merek, hogy mi okból nyögte ezt be az egész család előtt.

• Miről beszélsz kislányom? - ébredt fel legelőször Mrs Atkin lányához fordulva.
• Hát nem egyértelmű? Elég ránézni! - mutatott felém Sara kezével, ezzel még jobban összezavarva mindenkit. Nagyon nincs mit látni, mert ha fel is szedtem volna pár kilót, az most pont nem látszódna, mivel Clayton pólója van rajtam, ami minimum a térdemig ér.  • Előbb Clayton ráncigálta be a partról, mert annyira rosszul lett! Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mekkora az étvágya, ami mellesleg meg is látszódik rajta... - húzta el a száját megjátszva magát, miközben hátradőlt a kanapén.

Tátott szájjal hallgattam végig az előadását, ami színészeket megirigylő volt. Épp készültem egy hatásosabb szónoklatra, amikor Clayton megcsípte átkarolt oldalamat, ezzel jelezve, hogy meg ne próbáljam. Hát jó! Ha most nem, de ezt pótolni fogom!

• Sara, miről beszélsz? - szállt be a beszélgetésbe már Brianna is. Egyre jobb.
• Arról, hogy Clayton nem tudja, hogy mit jelent az, hogy védekezés! - szólalt fel Sara a vártnál hangosabban miközben felpattant a kanapéról a társaság felé fordulva.

A szobában most már az eddigieknél is nagyobb csönd lett. Mindenki lefagyott, a szemek kikerekedtek és csak az óra ketyegését lehetett hallani. Ez volt az a helyzet, aminél nem tudtuk, hogy mi lenne a helyes megoldás. Nem tudtuk, hogy mit lépjünk. Ez egy ördögi kör volt. Nem vallhatod be, hogy még csak csók se volt köztetek, mert akkor már rögtön gyanút fognának. Az se lenne helyes döntés, ha azt hazudnánk, hogy még is csak van gyerek, mert akkor már tényleg megbonyolítanánk a már így is cifra életünket. Arról meg már szó se lehet, hogy mindent kitálaljunk.

A megfagyott levegőt köztünk, és a hosszas bambulásomat meglepő módon Austin törte meg, ahogy vörös fejjel és dagadó érrel a nyakán felpattan a kanapéról és pár lépéssel átszelve a távolságot közte és Clayton között, meglökte testvérét, aki meglepettségében hátrébb tántorodott.

Jaj ne!

• Nem elég, hogy szövetkezel vele, de még fel is csinálod! - lépett közelebb testvéréhez, aki idő közben rendezte vonásait és hozzá híven, próbálta lazán kezelni a helyzetet. Az üvegajtónak támaszkodva hallgatta végig Austin kirohanását és arca arról árulkodott, hogy szórakoztatónak tartja a szituációt.
• Jobb lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg. - jelentette ki teljesen nyugodt hangon.
• Miért, tán rejtegetni valód van? - nevetett fel gúnyosan Austin összekulcsolva kezeit maga előtt.
• Nekem ugyan nincs, - rántott hanyagul vállat Clayton  • Neked annál inkább. Vagy tán szeretnéd, hogy a menyasszonyod végig hallgassa, hogy mit csináltál a barátnőmmel miközben elvileg ti életetek legszebb pillanatait éltétek meg? - hajolt közelebb testvéréhez suttogva. Austin arcáról rögtön lefagyott a rosszindulatú mosolya és száját kezdte rágni idegességében. Tudta, hogy ez már nem a testvériségről szól. Ha kell, Clayton nyugodt szívvel kiteregeti a szennyesét. Claytonnak nincs sok veszetni valója, így se a család gyöngyszeme, ez a hazugság már mit se számít, na de Austin! Neki a jövője a tét.
• Ő is jön. - bökött aprót fejével felém és kiviharzott a  teraszajtón. Nyeltem egy nagyot és félve Clayton felé néztem. Apró mosolyt megeresztett felém és intett Ő is, hogy menjünk ki. Lehet már csak megszokásból, de ahogy elmentem barátom mellett, összeért kézfejünk, amik mint valami mágnesek, rögtön összekapcsolódtak és úgy, kézen fogva léptünk ki, a dühtől fortyogó Austinhoz.