59. Fejezet

90 2 0
                                    

-D-HECE a Központnak! Megérkezünk a támaszpontunkra. - szólt Gitti a rádióba.
-Itt a Központ, értettem Medicopter 117!

Leszállás után az A csapat kiszállt a helikopterből és a napozóágyon fekvő Maxra néztek, aki napszemüvegben Men in Blacket játszott.
-Mi ez a napszemüveg? - kérdezte a szerelőtől Amy.
-Most örülök, hogy Gitti nem baszott ki velem. - nevetett a szerelő.
-Arra vagy büszke, hogy hosszú idő után rájöttél, hogy már a megérkezésünk előtt ponyvát kell tenni az összegyűjtött fűre? - emelte fel vállait a pilótanő.
A többiek csak nevettek, kivéve a karbantartó, aki komor arccal egyenesen a hangár felé vette az irányt.

Katrin pilótagyakornok az édesanyja lakásán pakolt össze. Az anyja nem igazán tudta mihez kezdjen a lányával.
-Az a férfi várja vissza a párját.
-Ugyan anyu, nem azért költözök oda.
-Ismerlek már édeslányom. Szeretnéd magadnak azt a szanitécet.
-Jól van, rátapintottál a lényegre, de annyire helyes.
- ábrándozott a lány.
-Hagyd békén azt a szegény fiút!
-Már pedig az enyém lesz!
-Olyan vagy, mint édesapád. Az is fut a másik nem után.
- legyintett az anyuka, majd elhagyta a házat.

Közben a támaszpontra megérkezett a váltáscsapat nagy része.
-Nem tudom, hogy Jenny-nek, hogy engedélyeztek egyik napról a másikra szabadságot. - gondolkodott hangosan König pilóta.
-Ez valóban nem gyakori eset. - jegyezte meg Hoffman szanitéc.
Tovább nem is tudtak beszélgetni, mert megérkezett a helyettespilóta Gina Aigner személyében.
-Micsoda kellemes meglepetés! - ölelte át régi kollégáját Max.
-A Központ engem közvetített ki helyettesnek, szóval itt leszek pár napot. - mosolygott Gina. - Mi újság? - érdeklődött Aigner pilóta.
-Höppler még jelentésmániásabb, mint Gwen. Morgolódott Fischer szanitéc.
-Ő mindig is ilyen volt, így kell elfogadnotok. De rendkívül rendes ember.

Tom ránézett az órájára. Műszakja lejárt, de még nem akart hazamenni.
-Ma költözik hozzátok Katrin? - érdeklődött Daniel.
-Igen, nem akarok ott lenni, amikor becuccol.
-Mindenki meg van róla győződve, hogy tetszik neki Tom?
- tette fel kérdését Meyer doktornő, de mindenki csak hallgatott, szóval rájött, hogy mindenki úgy gondolja.
-Központ a Medicopter 117-nek! Két férfi eltűnt tegnap éjszaka Pidingben. A szálloda recepciósa jelentette, hogy nem érkeztek meg egészen mostanáig. Feltételezhetően kirándulni mentek. GPS koordináták 47 77 38 72 észak, 12 90 42 79 kelet.
-Értettem Központ, elvállaljuk. Máris indulunk. - jelzett vissza Amy.
A B csapat gyorsan helyet foglalt a helikopterben. Gina felkapcsolta a műszereket. Majd amikor a fordulatszám elérte a szükséges szintet a pilóta az indítókarokat előretolta repüléshez.
-Medicopter 117 a Müncheni Toronynak!
-Itt a Müncheni Torony, hallgatom Medicopter 117!
-Mentőmisszió miatt engedélyt kérek a salzburgi országrész megközelítésére.
-Az engedélyt megadom. A légtér üres, sikeres bevetést!

Lena otthon volt, várta az új lakótársukat. Már éppen telefonálni akart Kaulitz pilótagyakornoknak, amikor csengetést hallott. Az ajtót kinyitva Katrin lépett be a lakásba.
-Úgy örülök, hogy befogadtatok. Nem tudom, hogy fogom én ezt tudni meghálálni. - mosolygott a fiatal lány.
*Csak szállj le a nővérem pasijáról kicsikém.* - gondolta magában Lena.
-Gyere! Megmutatom melyik lesz a te szobád. - fogta meg az új lakótársa egyik bőröndjét.
Felmentek az emeletre, majd jobbról a második ajtót nyitotta ki a Wächter lány.
-Tessék! Ez lesz a te szobád. - tette le a bőröndöt Lena. *Mi van ebben? Egy autó? Kegyetlen nehéz.* - idegeskedett magában.
-Nagyon kis barátságos szoba. - mosolygott a lány és bement a szobájába.
-Ha bármiben segítség kell szólj nyugodtan. - indult el Lena.
-Amit azt illeti tudnál segíteni.
Lena hirtelen megállt és egy mosolyt erőltetett az arcára.
-Miben segíthetek? - kérdezte Katrintól.
Még mielőtt a hölgy elmondhatta volna megérkezett Tom.
-Lena! Megjöttem, kiabált fel az emeletre.
-Itt vagyunk fent Katrinnal.

Tom ezt hallva inkább a hűtőhöz vette az irányt. Kivette belőle a csokiját és leült a tévé elé. Ledőlt a kanapéra, de nem maradt úgy sokáig, mert valami volt a díszpárnán, ami beleragadt a hajába. Felkelt és az ölébe vette a kispárnát. Rápillantva egyből látta, hogy egy kocka megolvadt csoki volt benne.
-Helló Tom! - jelentek meg előtte lányok.
-Sziasztok! - ijedt meg a férfi és gyorsan megfordította a párnát, így a kocsis része az ölében landolt.
-Mit csinálsz azzal a párnával? - érdeklődött Katrin.
-Semmit, semmit. Csak hirtelen megijedtem, amint az látszott. - bólintott egyet a férfi.
A lányok nem tudtak semmit kezdeni vele, de Lena tudta, hogy valami simli van a dologban. Katrin felment a szobájába kicsomagolni, a Wächter lány pedig megbújt a konyhában.
Amint tiszta volt a terep Tom felemelte az öléből a párnát és látta, hogy a nadrágja is csupa csoki lett. A száját oldalra húzta és a tarkójához nyúlt. Viszont érezte, hogy az is csokis. Gyorsan felállt, bement a fürdőszobába, hogy eltűntesse a bizonyítékokat. A haját megmosta és a szobájába sietett. Amint ez megtörént Lena bement a fürdőszobába és belenézett a mosógépbe. Csak nevetett, amikor meglátta a csokis párnát.

A B csapat megérkezett Pidinghez.
-Ez olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. - sóhajtott Daniel.
-Még csak most érkeztünk meg, olyan mintha máris feladnád. - rázta a fejét Krüger doktornő.
-Nyugalom emberek! Hamarosan meglesznek! - mosolygott a pilóta.
-Központ a Medicopter 117-nek. Egy turista jelezte, hogy látott két férfit a használaton kívüli sífelvonó egyik felvonóján.
-Itt Medicopter 117! Értettem, azonnal odarepülünk. Vége! - szakította meg a kapcsolatot.
-Gina egy próféta. - nézett előre az orvosnő.
Három perces út után megérkeztek a felvonó felé.
-Nati, hátra megyek!
-Rendben!
- csúszott oldalra az orvosnő.
-Sietnünk kell! Erősödik a szél. - tájékoztatta kollégáit a pilótahölgy.
Hoffmann szanitéc felvette magára a hevedert, majd kinyitotta az oldalajtót.
-Kéz és lábtörést. - kezdte meg leengedni az orvosnő a kollégáját.

A támaszponton közben egy ismerős autó parkolt le. Néma csend uralkodott, még a szél sem fújt. A fiatal lány lassan a hangár felé sétált és mosolygó arccal nézte a kék munkaruhás férfit. Felidézte a régi emlékeket, majd mögé osont.
-Ejj, hogy nem vettem magamhoz a tizes kulcsot. - sóhajtott a szerelő.
-Tessék Max! - nyújtotta az előbb említett szerszámot a férfinak a hölgy.
-Köszönöm! - vette el a szerelő, majd gondolkodott, hogy vajon ki adhatta oda. Hirtelen nem tudta hova tenni a helyzetet, ezért megfordult!
-Emily! Kicsikém! - ölelte át a fiatal lányt.

A mentőhelikopter landolt a Mária Kórház leszállópályáján. A két férfi saját lábán szállt ki a helikopterből. Natalie az átvevő orvossal való megbeszélés után visszaült a helyére és elindultak vissza a bázisra.
-Több ilyen rutin bevetés kellene. - örült Daniel. -Bár imádok hős lenni. - nézett a lányokra Hoffmann szanitéc.
-Hős? Akkor hol van a köpenyed? - kérdezte Gina, amire Natalie nevetni kezdett.
-A mosodában. - nevetett Daniel is. -Kérdés? Mit csinált a két pasas nyáron a sífelvonón?
-Ez egy rendkívül fogós kérdés.
- gondolkodott Nati.


Tíz perces út után landoltak a hangár. Daniel éppen kiszállt, amikor meglátta egykori párját a felnyitódó hangárkapu mögött.
-Emily! Mit csinálsz te itt?
-Gondoltam hazalátogatok egy pár napra.
- mosolygott a fiatal pilóta.
-Jobb helyre nem is jöhettél volna. ujjongott Krüger doktornő.

Medicopter 117 - ÚjratöltveOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz