Medicopter 117 - Újratöltve

35. Fejezet

A fiatal Wächter lány a kollégiumi szobájában volt. Tanult a közelgő vizsgájára. Még a téli szünet előtt leakarta tudni ezt a megmérettetést, hogy otthon tanulás nélkül töltse el a karácsonyt. Az íróasztalán volt egy kép a bázison dolgozókról. Alatta egy szöveg. "Ha szomorú vagy gondolj ránk! Mindig veled leszünk!" Akárhányszor nézte ezt a képet boldogság töltötte el. A szeme megakadt Daniel-en. Nagyon bántotta, hogy egy lábon rúgással búcsúzott el tőle.

A társalgóban elég hideg volt. A hőmérséklet nem érte el a 15°C-ot.
-Max! Én nem akarlak megbántani, de akárhányszor hozzányúlsz egyre hidegebb lesz. - vacogott Gitti.
-Akkor tessék! Csináld meg! - nyújtotta a csavarhúzót Max.
-Ha én hozzányúlok, akkor a hentesek hozhatják ide fagyasztani a húsaikat.
-Akkor figyeld a mestert!
-Ha ő nyúl hozzá is hozhatják ide! - suttogta Gwen.
-Ebben van valami!
-Na ebből elég! - ment oda a konvektorhoz a bázisvezető és belerúgott egyet.
-Halljátok? Megcsinálta! - nevetett Tom.
-Ezt meg, hogy? - csodálkozott Viki.
-Made in Russland! Gondolhattam volna! Amelyikre ez van írva azt meg kell ütni vagy rúgni és működik. - tette a tenyerét a homlokára Max.

Traunstein-tól keletre 5 kilométerre volt egy tó. Fiatal kamaszok korcsolyáztak rajta. Annak ellenére, hogy tiltó tábla volt elhelyezve.
-Én nem merek rajta korcsolyázni bátyus!
-Az a tábla csak azért van, hogy ne korcsolyázzanak rajta az emberek!
-Biztos vagy benne?
-Teljesen!
Rövid korcsolyázás után az öccs megállt a tó közepén.
-Hé! Bátyus ezt figyeld! - kiabált a srác.
Éppen indulni készült, amikor megrepedt a jég. A fiú csak sikoltott.
-Mi történt? - kérdezte a bátyja.
-Megrepedt a jég!
-Komolyan mondod?
-Igen!
-Akkor maradj ott! Hívok segítséget. - vette elő a telefonját.
A segítségkérése közben a korcsolyázók lejöttek a jégről.
-Segíthetünk valamiben? - ment oda egy lány.
-Nem! Szóltam a légimentőknek.

A támaszponton megszólalt a diszpécser.
-Központ a Medicopter 117. Traunstein-hoz közel van egy tó. Az egyik korcsolyázó alatt megrepedt a jég. GPS koordináták 47 88 66 29 észak, 12 70 96 38 kelet.
-Fraser bázisvezető a Központnak! Értettem, azonnal indulunk!
A csapat kiszaladt a helikopterhez. A pilóta beütötte a GPS-be a koordinátákat.
-Medicopter 117 a Müncheni Toronynak. Berepülési engedélyt kérek keleti irányba.
-Itt a Torony. Az engedélyt megadom Medicopter 117. Jó utat!
Az engedély megkapása után Gitti a magasba emelte a helikoptert.
-Medicopter 117 a Központnak. Repülési idő körülbelül. - kezdte el König pilóta, majd Tom-ra nézett, aki az ujjával jelezte, hogy hány perc. -3 perc. Vége!
-Köszönöm az információt Medicopter 117. Ha szükséges a Traunstein-i Klinika fogadja önöket! Vége!
-Szerintem az lesz a legjobb, ha kötéllel lemegyek érte! - kapcsolta ki a biztonsági övét a szanitéc.
Az orvosnő oldalra csúszott a székével, hogy a szanitéc hátra tudjon menni.
Gitti megállt pontosan a fiú felett.
-Kezdhetjük! - bólintott Tom a kötélről.
Viki leszerette volna engedni a szanitécet, de a csörlő füstölni kezdett.
-Ez nem igaz! - mérgelődött a doktornő.
-Mi történt? - nézett hátra Gitti.
-Ennek kampec. Bedöglött a csörlő.
-Akkor leszállok. - kezdte meg a landolást.
A gyerekek egy helyre gyűltek, hogy a helikopter landolni tudjon.
-Miért nem segítenek az öcsémnek? - szaladt a helikopterhez a fiú.
-Segítünk neki! Nem kell félni! - szállt ki a mentőápoló.
-Akkor miért nem segítenek?
-Nem kell aggódnod. Megoldjuk! - guggolt le mosolyogva a fiúhoz Viki.
Tom a tó partjához szaladt és onnan kiabált a fiúnak.
-Jól vagy?
-Igen, csak nagyon félek!
-Feküdj hasra, hogy nagyobb területen oszlasd el a súlyod!
-Rendben!
-És most mit csinálunk a csörlő nélkül? - tette fel kérdését Gitti.
-Bemegyek érte. - szólalt meg Tom.
-Te megőrültél? És ha beszakad alattad a jég? - akadt ki Viki.
-Van jobb ötleted?
-Nincs, de biztos van valami más megoldás! - szállt be a beszélgetésbe Gitti.
-Biztos van, csak az idő ellenünk dolgozik. Magamra kötöm a kötelet és odamászok a fiúhoz. Ti meg szépen kihúzzátok onnan. Én utána pedig kimászok.
A lányoknak nem nagyon tetszett az ötlet, de nagy nehezen belegyeztek. A szanitéc magára kötötte a kötelet és hason elindult a fiú felé. A cégpáncél sokáig jól bírta a terhelést, egy picit sem repedt meg. Viszont, amikor a fiúhoz ért már kezdett.
-Gyere vissza! Ez veszélyes! - kiabált Baier doktornő.
-Nem adom fel!
A fiú megkönnyebbült, amikor a szanitéc megérkezett hozzá.
-Szia! Én Tom vagyok, szanitéc. Téged, hogy hívnak?
-Alexander.
-Megsérültél?
-Nem! Csak már fázok.
-Azon majd könnyen segíthetünk. A kötelet most rád kötöm és a kolléganőim kihúznak.
-Nem szakad be a jég?
-Nem! Ne aggódj!
Miután Fischer szanitéc rákötötte a fiúra a kötelet jelzett társainak, hogy húzhatják.
A lányok annyira óvatosan húzták, amennyire csak tudták. A jég akkor kezdett repedezni, amikor a fiú leért a legrepedezettebb részről. Már csak méterek voltak hátra, amikor a tó közepén beszakadt a jég, és Tom-ot elnyelte a víz. A fiú felállt és kiszaladt bátyjához a partra.
-Tom! - kiabált az orvosnő és elindult.
-Viki! Állj meg! Bármikor beszakadhat!
-Nem érdekel!
-Ejj, ugyan olyan vagy, mint Thomas. - jegyezte meg a König lány, majd unokahúga után szaladt.
A beszakadt résznél megálltak. A víz felszínén lebegtek a jégdarabok.
-Te látod valahol? - aggódott a doktornő.
-Nem!
-Akkor ezt csináljuk! - kezdte meg Viki a jégdarabok kiszedését.
-Jó ötlet! - segített neki Gitti.
A másodpercek csigalassúsággal teltek. Nehezen tudtak felszabadítani egy négyzetméternyi helyet.
-Gyerünk már Tom! Merre vagy?
Nem sokkal később a keresett szanitéc kinyúlt a vízből és megkapaszkodott. A lányok megfogták a kezeit és kisegítették a vízből. Tom a lenyelt víztől köhögött.
-De hideg volt odalent.
-Annyira aggódtam! - ölelte magához Victoria Fischer szanitécet.
-Felesleges! Látod? Halhatatlan vagyok!
-Ezzel még viccelődni sem szabad. - rázta a pilóta a fejét.
-Gitti! Megyünk a Klinikához!
-Dehogy megyünk. - kelt fel Tom.
-De! Nincs vita. Segítünk felállni!
A lányok felsegítették a jéggé fagyott kollégájuknak felállni. A kisfiú odaszaladt hozzájuk.
-Azt mondtad nem szakad be a jég!
-Tévedtem! - mosolygott a szanitéc.
-Köszönöm szépen!

Gitti elfoglalta helyét a pilótaszékben és megkezdte a műszerek felkacsolását. Amint a fordulatszám elérte a 100%-ot a magasba emelkedtek. Baier doktornő betakarta társát alufólia-takaróval.
-Medicopter 117 a Traunstein-i Klinikának! Kérem jelentkezzen!
-Itt a Traunstein-i Klinikák! Hallgatom Medicopter 117!
-A szanitécünk bevetés során jég alá szorult. Kérem készüljenek fel a fogadásunkra!
-Értettem Medicopter 117! Egy orvoscsoport várni fogja magukat!
-A pulzusod szapora. De az ilyenkor normális.
-Szerintem azért olyan szapora, mert ennyire közel öleled magadhoz. - viccelődött Gitti.
-Van benne valami. - nevetett a mentőápoló.

Egy órával később a hangár előtt landoltak. A többiek már izgatottan várták őket.
-Miért néztek így rám? - kérdezte Tom.
-Ez az év nem volt a tiéd. - rázta a fejét a támaszpontvezető.
-Vikiéknek mondtam már. Halhatatlan vagyok. Én vagyok Berényi Miklós kettő.
A szanitéc kijelentésén a barátai jót nevettek.