𝐄𝐯𝐞𝐫𝐲𝐭𝐡𝐢𝐧𝐠 𝐰𝐞 𝐧𝐞𝐞𝐝 / 𝑀𝑎𝑥 𝑉𝑒𝑟𝑠𝑡𝑎𝑝𝑝𝑒𝑛 / ²

𝐸𝑖𝑔ℎ𝑡𝑒𝑒𝑛 - 𝐴𝑟𝑡ℎ𝑢𝑟...

Charles Leclerc 

Itt van a nyakunkon február és semmi nincs. Vagyis van, de azzal nincs, amivel szeretném, hogy legyen. Max nem mond semmit, megint nem beszél velem, Lexinél meg nem merek rákérdezni. Nem a választól félek, hanem attól, hogy megbántom ezzel vagy ilyenek. Landoval néha-néha váltok egy üzenetet, de vele sem szoktam órákat beszélgetni. 

- Megjöttem! - hallottam meg Charlotte csilingelő hangját a bejárat felől. 

- Na, végre éhen halok. - mentem elé, de nem egyedül volt. - Arthur, te? - öleltem magamhoz meglepetten az öcsémet.

- Gondoltam megnézem mi van veled és  a lépcsőházban bele futottam Charlotteba. - mondta. 

- Hogy vagy? - kérdeztem tőle, miközben futólag átöleltem Charlotteot és elvettem tőle a szatyrokat. 

- Jól, bár láttam egy-két dolgot,a mit szívesen kihagytam volna. - préselte össze a száját.

- Miért mi vol az? - kérdezte kíváncsian Cha. 

- Nem rád tartozik. - felelte mogorván Arthur, mire egy csúnya pillantást vetettem felé. Arthur soha nem jött ki jól Charlotteval, mert szerinte csak kihasznál és a pénzre megy. Rengetegszer próbáltam őt már jobb belátásra bírni, de még mindig nem sikerült. 

- Komolyan, mi volt az, hogy most olyan vagy, mint akinek azt mondták, hogy pápá versenyzés és Ferrari akadémia? 

- Ha négyszemközt leszünk elmondom. - felelte kurtán. 

- Ha csinálok, olyan rakott zöldséges tésztát, mint múltkor az jó lesz? - kérdezte Cha, mire csak mosolyogva bólintottam, majd egy puszit nyomtam a fejére. 

- Gyere. - intettem Arthurnak. A nappaliba leülve a kanapéra kíváncsian néztem az öcsémre.

- Lexi még Wokingban van? - kérdezte.

- Igen, Landonál. Miért? 

- Szakítottak Maxel? - tett fel egy újabb kérdést. 

- Tudtommal úgy ment el, Lexi, hogy nem. De miért kérdezgeted ezeket? - kérdeztem és közben éreztem, hogy egy kis aggodalom gyullad bennem az unokatestvérem iránt. 

- Előtte ígérd meg, hogy nem fogsz hülyeséget csinálni Charles. - tartotta fel a kezét.

- Arthur kezdesz felidegesíteni, mond már, hogy mi történt! - szóltam rá erélyesebben. 

- Láttam Maxet egy másik csajjal csókolózni az utcán. - mondta, mire a vér is megfagyott bennem. 

- Hogy mi? - álltam fel indulatosan.

- Charles. - fogta meg a felkarom. 

- Engedj el! - sziszegtem, majd kitéptem a karom a szorításából. Az előtérbe sietve magamra kaptam a cipőm, mialatt Arthur próbált vissza fogni. 

- Charlotte, gyere már!

- Mi a baj? Hé, Charles miért vagy ilyen ideges?

- Nincs semmi baj az ég világon Drágám, de most van egy kis dolgom, majd hátat fordítva feltéptem az ajtót. 

- Charles basszus várj már meg! - kiáltott utánam Arthur, majd mellém szaladt. - Most mit csinálsz? - próbálta tartani velem a lépést.

- Csak figyelj öcsi. - motyogtam, miközben lekanyarodtam a megfelelő utcán, közben egyre jobban erősödött bennem a düh. A házhoz elérve a virág cserépből kitúrva a pótkulcsot nyitottam ki a bejárati ajtót, amiben szerencsére nem volt kulcs. Miután Arthur is belépett hangosan becsaptam az ajtót, majd öles léptekkel az emelet felé vettem az irányt.

. Charles, ne csinál hülyeséget. - próbált megállítani Arthur. - Hallod Charles, állj már meg! - kiáltott rám, de nem sokat ért, mert dühösen fújtatva rontottam be a szobába, ahol a hollandot találtam egy barna hajú csajjal. A csak felsikítva a mellkasa elé kapta a kezét, amit csak egy melltartó fedett, ezért felé dobtam a pólóját. 

- Kifelé! - mutattam az ajtóra.

- Charles, figyelj meg tudom magyarázni. - pattant fel Max, d emit sem ért vele, mert indulatosan mentem közelebb hozzá, majd az öklömet lendítve csaptam le rá. A meglepettségtől seggre esett, ezért kapva az alkalmon egy újabbat húztam be neki. 

- Charles, ne!- kapta el a karom Arthur, mikor megint lendítettem.

A holland az orrához kapva próbálta enyhíteni a vérzést, miközben bambán nézett ránk.

- Mond csak te ennyire nagyon fogyatékos vagy? - kiáltottam rá. - Ahelyett, hogy megpróbálnád helyre hozni, amit elcsesztél kurvákat hozol haza, miközben van egy fiad? Max veled tényleg ekkora baj van fejben? - túrtam a hajamba fújtatva. - Van egy tüneményes fiad, akinek az anyját millió darabokra töröd ezzel és hagyod felnőni apa nélkül a gyereket, mert ez az élet jobban bejön?!

- Bele gondoltál valaha is abba, hogy ez milyen az én szemszögemből? Én nem akartam gyereket Charles! - kelt fel a földről ellenségesen. 

- AKKOR MI A FENÉNEK MONDTAD, HOGY AKARSZ? - üvöltöttem.

- Mert egy ideig ténylegesen akartam, de aztán rájöttem, hogy ez túl sok.

- Legalább lenne benned annyi, hogy vállalod érte a felelősséget! Alexis tudja ezt az egészet? 

- Nem tudom.

- Mi az, hogy nem tudod bazd meg? - léptem felé közelebb, mire Arthur újra  akarom után nyúlt.

- Nem beszéltem vele lassan egy hete. - felelte.

- Max. - kezdtem masszírozni az orrnyergem. - Tudod mit értél el ezzel? - kérdeztem, de egyből folytattam is. - Segítek azt, hogy Lexi senkiben sem fog megbízni. Magát fogja hibáztatni, magában fogja keresni a hibát, amiért ezt csináltad. Tudod te milyen neheze bízott meg másokban a szülei halála után? Persze, hogy tudod, mert akkor ismerted meg! Tudod milyen szar lehet neki most, hogy elvesztette a szüleit és most téged is? Te ebbe bele gondoltál?

- Nem, de ti sem gondoltok bele abba milyen kényszerített érzés, hogy olyan gyereket kell felnevelnem, akit nem akarok!

- Mert felelősséggel tartozol felé max. Apa lettél és ezért lettek követelményeid. - mondta Arthur nyugodtabban. 

- Miért csinálod ezt? - sóhajtottam fel szomorúan.

- Mert már nem szeretem. - felelte halkan.

- És ez az egyszerűbb? Nem, mint megmondani neki az igazat és úgy tisztázni a dolgokat? - kérdeztem teljesen kiakadva. - Néha gondolkozhatnál az eszeddel is nem csak a farkaddal! - köptem felé, majd kiviharoztam a szobából.

Ideges mozdulatokkal dörzsöltem meg az arcom és  közben azon kattogtam, hogy ennek most tényleg ennyi?

- Jól vagy? - fogta meg a vállam Arthur. 

- Mi lesz most Lexivel? - kérdeztem félve e választól. Mindig, olyan volt, mintha a vér szerinti húgom lenne és komolyan aggódtam érte, hogy mi lesz majd. 

- Nem tudom. - ingatta meg a fejét Arthur. 

^^