𝐄𝐯𝐞𝐫𝐲𝐭𝐡𝐢𝐧𝐠 𝐰𝐞 𝐧𝐞𝐞𝐝 / 𝑀𝑎𝑥 𝑉𝑒𝑟𝑠𝑡𝑎𝑝𝑝𝑒𝑛 / ²

𝐹𝑜𝑢𝑟𝑡𝑒𝑒𝑛 - 𝑁𝑖𝑔ℎ𝑡 𝑝𝑖𝑐𝑡𝑢𝑟𝑒𝑠

Lando Norris

Másnap reggel magamtól keltem némi jó kedvel. Kinyitva a szemeim elsőre nem fogtam fel hol vagyok, majd lassan bevillantak az este képei.

" Itt maradtam végül és még órákon át beszélgettünk.

- Szerintem Wyll, olyan menő gyerek lesz, ha megtanul járni, hogy már a gokartban fog ülni úgy, hogy észre sem veszed. - mondtam kuncogva a lánynak, aki felháborodottan pillantott rám.

- Biztos, hogy nem. Nem fogod sem te, sem más a gokart pályára vinni a kisfiam. Nem fog részt venni ebben a guruló koporsó felvonulásban. Nem Norris. Nem, nem. Már most kiverheted a fejedből ezt. - mondta határozottan, de a szemei elárultak, hogy igazából nem gondolja komolyan.

- Milyen naív vagy. Már azon versenyzünk, hogy kinek a csapatába fogják felvenni. - feleltem nevetve.

- Kikészítetek. - nevetett már ő is. "

A helyzetet realizálva mosolyogva néztem a mellkasomra, ahol félig Wyll aludt. Aprócska markába gyűrte a szürke pólóm, miközben nyitott szájjal aludt, mint a bunda. Oldalra pillantva láttam, hogy Ali keze felénk van nyújtva és ő a karomhoz ér hozzá. Arca nyugodtságot és békét tükrözött.

" - Szerinted fog esni a hó? - kérdezte a semmiből, miközben a mellkasán alvó kisfia hátát cirógatta.

- Hogy a viharba ne esne? Főleg most, hogy itt vagytok. - válaszoltam vidáman.

- Remélem fog. Régen voltam már havas helyen. Több, mint egy éve. - sóhajtotta.

- Hiányzik a hely?

- Helsinki? - kérdezte, mire csak bólintottam.

- Persze, hogy hiányzik. Ha tehetném vissza mennék oda, de mégsem, mert rengeteg ott az emlék. De maga a környezet meg az időjárás sokszor hiányzik, mikor már nagyon elegem lesz a melegből. De vannak pillanatok, amikor nagyon örülök, hogy nem abban a hidegben vagyok. De néha, azért jó lenne vissza menni oda. - mondta végül.

- Wyll miatt nem voltál tavaly?

- Igen. "

Fülig érő mosollyal néztem Wyllrey aki mocorogni kezdett, majd nyitogatni hatalmas kék szemeit. Érdeklődve nézett rám, majd elmosolyodva kezdet felém nyújtogatni a picike kezeit.

- Szia, kis haver. Ne olyan hangosan, anyu még alszik. - biccentettem az anyukája felé. Gügyögve reagált erre, mire nekem is muszáj volt felkuncognom. - Shhh, hagyjuk még aludni. - emeltem fel őt, így olyan volt, mintha repülne. Gyermeki nevetése bearanyozta a reggelem. Hihetetlen édes volt a fiú.

- Ez tetszik? - engedtem lejjebb, majd vissza feltoltam, mire újra felnevetett. - Shh, halkan. Fel fogjuk így ébreszteni anyut. - nevettem.

- Ez miatt ne aggódj, fent vagyok. - szólalt meg egy rekedtes hang mellőlem, mire összerezzentem. Kíváncsi tekintettel néztem felé, majd elmosolyodva néztem álomittas szemeibe, amik még ködösek voltak.

- Ne már haver. Mondtam, hogy halkan nevessünk, hogy nehogy felébresszük. . - engedtem le a jó kedvű kisfiút.

- Magamtól ébredtem. - bújt közelebb, majd Zanere vezette a kezét, aki hatalmas szemekkel figyelte az anyukáját.

- Ki tudtad pihenni magad? - vizslattam az arcát.

- Igen ki és esküszöm olyan furcsa érzés ez most. - mondta.