Holnap már szeptember ⛧BEFEJEZETT⛧

⛧5. Sebek⛧

Viktor egy pillanatig azt hitte, az Echóba tértek vissza. Már távolról hallotta a hangos zenét, és ahogy közelebb értek a méretes épülethez, a harsány nevetések és kiáltások hangjai is megütötték a fülét. Az autó hátsó üléséről kifelé bámulva nézte az imbolygó sziluetteket, akik poharakkal és üvegekkel a kezükben botorkáltak az emeletes szórakozóhely előtt.

Homlokát a kellemesen hűvös üvegnek nyomta, egész teste belesüppedt a kopott műbőr ülésbe. A gyomra ökölnyire szűkült össze, a kocsiban mindent átható cigaretta keserű szaga pedig felerősítette az egyre csak fokozódó hányingerét.

A kopasz sofőr megkerülte az épületet, melynek utca felőli oldalán kékes neonfénnyel világított a Nebula felirat. A férfi végül mögötte parkolt le.

Viktor nem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy az Echo mögött parkoló autóba tuszkolták és idehozták, de azt kívánta, bárcsak képes lett volna akkor józanul gondolkodni. A két idegennek lett volna egyszerű dolga, hiszen az Echo a város egyik legforgalmasabb szórakozóhelyének számított. Keserűen nevetett is magában, hogy mégis mennyire könnyen sikerült átverniük őt.

A lány, aki Rebekaként mutatkozott be, már az este kezdetekor kiszúrta őt magának, az egyre sűrűbb szemezésből egyre kacérabb pillantások lettek. Így végül Viktor önként és dalolva sétált vissza a lánnyal a kocsijához, kézen fogva, hevesen dübörgő szívvel. Szidta magát a saját butasága miatt.

Látta, ahogy a sofőr és az anyósülésen ülő, most már kapucnis pulcsit viselő lány kinyitották az ajtót, hallotta, hogy beszélnek hozzá, de minden szót csupán elmosódott morajként érzékelt. Miután ő is kikászálódott az autóból, lába szinte magától követte a két másik embert, mintha nem is uralkodna a saját teste felett. Megfordult a fejében, hogy megpróbál elmenekülni, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, minden próbálkozása hiábavaló lenne.
Végigbaktattak a macskaköves úton, a klub hátsó bejáratáig. A zene basszusa tompán hallatszódott ki odabentről.

Ahogy a férfi kinyitotta a hátsóajtót, Viktor visszahőkölt a hirtelen fényáradattól. Körülnézett. Fölfelé és lefelé is lépcső vezetett. Egy lökést érzett a hátán, ami lefelé irányította őt. Nem gondolkodott, szinte öntudatlan állapotban szedte a lépcsőfokokat, aminek végén egy másik ajtó várta. Az a benyomása támadt, mintha egy pince felé tartanának. A falra szerelt mozgásérzékelő lámpa kigyúlt, ahogy leértek a lépcsőn, fényárba borítva a nyirkos falakkal körbevett, szűkös sarkot.

– Sok sikert, haver – vetette oda gúnyosan a bőrkabátos férfi, ahogy belökte Viktort az ajtón. Egészen addig föl sem tűnt neki, hogy a lány lemaradt tőlük.

Az összezavarodott Viktor már csak a fürge lépteket hallotta a háta mögött, de az is hamar beleveszett az emeletről érkező zene hangjába.

Benyitott. Egy apró, de annál modernebb, ablaktalan iroda tárult a szeme elé. Nyomasztó, fehér falai erős kontrasztot képeztek a bútorok sötét színével. Középen, egy mahagóni asztal mögött egy kopasz, negyvenes éveit taposó férfi ült. Fehér inget és vöröses körszakállt viselt, sűrű szemöldöke szigorú tekintetet kölcsönzött neki. Viktornak valahonnan bevillant, hogy ő a hely tulaja, de bárhogyan is gondolkozott, a neve nem jutott eszébe.

A férfi tolla sebesen járt a kezében, még csak föl sem nézett, ahogy kinyílt az ajtó. Viktor először észre sem vette az apró helység sarkában húzódó fekete bőrkanapét, ahonnan egy hasonlóan zord megjelenésű, bár jóval izmosabb férfi fenyegetően tekintett fel. Széles vállán nonfiguratív tetoválások kanyarogtak, fekete pólója ráfeszült kigyúrt karjaira.

Viktor remegve szívta be a levegőt, testét hullámokban öntötte el a forróság.

A kanapé halkan reccsent meg, ahogy a tetovált férfi felállt róla. Komótosan sétált oda Viktorhoz, aki megfeszített állkapoccsal tűrte, ahogy végigtapogatja a zsebeit, majd kiemeli belőle a pénztárcáját. Fejét nem mozdította, de szeme sarkából látta a hatalmas, eres kezeket, amik a tárcája tartalmát túrták fel. Bankjegyek zörgésének zaja ütötte meg a fülét, és pontosan tudta, hogy a pasas jóval kevesebbet talált, mint amennyire számított. A férfi végül odalépett az asztalhoz, ledobta rá a pénzt, azzal visszahuppant a kanapéra. Hátradőlt, jobb bokáját bal térdére fektette, és kezét összekulcsolta a tarkóján.