Sasin (Befejezetlen)

ELSŐ FEJEZET

– Lassú – jelentette ki Jimin, miközben kitért és egy jobb horoggal eltalálta Jeonggukot.

A szőke megtántorodott, sőt, majdnem hátra esett, de végül sikerült talpon maradnia. Megdörzsölte sajgó arcát és kiköpött egy kis vért. Lihegett, izzadt és minden izma égett. Az atlétája teljesen átázott, csakúgy, mint barátjának. Vele ellentétben Jimin viszont ide-oda pattogott lábujjhegyen, míg várt a folytatásra. Nem számított a feketéllő monokli arcán, vagy a megannyi, kisebb seb testén. Olyan energiával mozgott, ami hiányzott a másikból. Jeongguk mindenesetre hátrahúzta előre bukott vállait és maga elé emelte ökleit. Fel akarta adni. Értelmetlen és felesleges időpazarlás volt. Barátja viszont szemtelen mosolyra húzta sebes ajkait. A szőke pedig végül újra megindult felé.

Rúgás a gyomorszájba. Kivédte. Jobb horog. Lebukott és visszatámadt. Könyök az oldalba. Kitért. Gáncsolás.

Elesett.

Jimin végre a földön feküdt, elégedetlenül morgott, Jeongguk pedig megkönnyebbülten magasodott fölé. A következő pillanatban viszont már ő is a tatamin fetrengett, ahogy a másik laza fordulattal szintén kirúgta a lábát. Nem vesztegette az idejét, azonnal a fiatalabb nyakára szorította egyik lábát, a másikat pedig mellkasára, majd összefonta lábfejeit a jobb kar mögött, a balt pedig teljes hosszában kifeszítette. Jeongguk összeszorította fogsorát, szinte csikorogtak, feje pedig egyre csak vöröslött. Az oxigén lüktetve tódult fel, miközben a fiatal erősen igyekezett lefeszegetni a másikat magáról és tűrni a bal karjában halmozódó fájdalmat. Mindhiába. Így végül abbahagyta az ellenállást és azt tette, amit a harc eleje óta meg akart tenni. Feladta.

Jimin eleresztette, a szőke tüdejéből pedig megváltásként szakadt ki a levegő. Köhögött párat, torkát masszírozta és lassan gördült egyik oldaláról a másikra.

– Ma az átlagnál is puhányabb vagy, Guk – jegyezte meg az idősebb, ahogy verejtéktől összetapadt, gesztenyebarna haját kisöpörte az arcából. Jimin könnyed mozdulattal legurult edzőtársáról, majd felült. Rátámaszkodott bal karjára, de elkáromkodta magát és inkább másik kezét használva állt fel. A fiatalabb zsibbadtan figyelte a plafont, teljesen figyelmen kívül hagyta a másik morgását. – Hallasz?

– Tisztán és érthetően.

Jimin felvont szemöldökkel fordult a fekvő felé és odanyújtotta bandázsba csomagolt kezét. Jeongguk rápillantott, aztán vissza a plafonra, de végül egy sóhaj kíséretében elfogadta a segítséget. Tagjai sikítoztak alatta, ahogy újra megérezték súlyát. A kemény edzés és az álmatlanság nem volt jó viszonyban, ezt könyörgő izmai is tanusíthatták. Jeongguk nem tudta megszokni az érzést.

Az idősebb egy törölközőt hajított felé, miközben ő is nyakára vetett egyet. Ez a mozdulat – a karjánál mélyen kivágott atléta végett – felfedte az oldalán éktelenkedő még sötétebb foltot, közvetlenül a bordájánál. A szőke elkapta az anyagot, bár nehezen tudta megtartani ujjai között.

– Menjünk ki – ajánlotta Jimin és az ajtó felé biccentett. Keze még mindig fehérre volt kötözve.

Jeongguk bólintott, miközben szárazra borzolta csatakos haját a törölközővel. Teste feleslegesen kimerült volt, de most mégsem segített eltompítani a fejében élő képeket. Még csak azt sem mondhatta, hogy a maradványait, mert kristálytisztán emlékezett mindenre, ami éjszaka felvillant szemei előtt. Megborzongott már csak attól is, ha felidézte. Azok a képek, szagok, ízek. És a hangok. Ó, azok a hangok.

Szüksége volt egy kis friss levegőre. Friss levegőre és Chaera. Még korán volt ahhoz, hogy az Oromban legyen, viszont egy kis része Jeongguknak mégiscsak reménykedett, hogy a lány egyhamar meg fog jelenni. Főleg azután, hogy ez volt a második nap mióta nem látta. Még szerencse, hogy legutóbb oda tudta adni neki a karláncot.