Sasin (Befejezetlen)

ÖTÖDIK FEJEZET

– Felejtsd el.

Jimin folytatta a fa gyakorló baba püfölését az ujjára húzott, fekete, szegecses bütykű boxer segítségével. Jeongguk sosem értette, hogy a két végén helyet foglaló pengék hogy nem sebezték meg soha barátját; de jelen pillanatban nem is érdekelte jobban. Fel-alá masírozott az edzőteremben, miközben próbált nem sóhajtani minden egyes lépésnél.

– Én is tudom hogy hangzik. De van jobb ötleted? – kérdezte sarkon fordulva az örökös. Egy újabb kör következett.

– Mint elárulni a klánodat? Van, bármi más.

A szőke sóhajtott, ahogy újra megfordult és elindult az ellenkező irányba. Meg sem rezzent, mikor Jimin újra megütötte a bábut és az nagy ricsajjal megrepedt a fejénél.

– Egyébként is, meg sem próbáltad meggyőzni őket a szavazásról – fújta ki magát a harcos, mielőtt újra maga elé emelte ökleit. – Elég gyatra érveket hoztál fel, ha tényleg azt mondtad, amit meséltél. Még én sem mentem volna bele.

– Szóval?

Az örökös előtt sosem tudott észrevétlen maradni, amikor barátja utalt valamire, ám nem mindig volt tisztában vele, hogy mire. Jelen esetben valószínűleg feszültsége hátráltatta ebben.

Jimin megvágta párszor a tömörfa testet, majd rákészült és narancssárga lángcsóvákkal a bőre alatt súlytott le. A baba feje ellenállás nélkül repült le a nyakszerű rögzítőről, sőt szinte már szakadt, hiszen a hangból ítélve egyértelműen szálkásra tört a kellék egy része. Jeongguk mégis csak akkor fogta fel mi történt, amikor a fej belefúródott a pár méterrel a bábu mögött húzódó falba.

A harcos kifújt egy kis levegőt, miközben felpillantott barátjára.

– Szóval inkább azon dolgozz, hogyan tudod meggyőzni őket a szavazásról és hagyd abba a kurva cirkálást! Elszédülök tőled, haver!

Jeongguk megtorpant és Jimin felé fordult. Ekkor vette csak észre, hogy barátja milyen csatakos is volt az izzadságtól és hogy az örökös ujjai mennyire átfagytak a félig nyitott ajtón beáramló hűvöstől. Baekho karmára, mennyi ideje körözök itt? A felderítő csakis akkor izzadt meg ennyire az áldása használata közben is, ha már órák óta edzett. És nem volt kétség, hogy használta, hiszen a kirobbanó, emberfeletti erő, amit a babára eresztett, és a tény, hogy atlétában flangált a nyitott ajtó mellett ősszel, ennek adott megerősítést.

A szőke szövetkabátja zsebébe mélyesztette fagyos kezeit.

– Mikor jöttünk le? – kérdezte Jeongguk gondterhelten.

– Három, négy órája? Nem 'tom. De az tuti, hogy mióta itt vagyunk ezt tolod. El se akarom képzelni, milyen árkot járhattál a tárolóba tegnap, mikor ott hagytalak. Bongju azt mondta, hogy miután elhívott és később végeztünk, akkor is égett még odabent a villany, pedig már este volt.

Ezen nem volt mit tagadni. Jeonggukban olyan feszültséget hagyott a tárgyalás, hogy már majdnem a csontjaiba is beivódott. Az agya ezerrel zakatolt, akárcsak a szíve, az pedig nem segített a helyzeten, hogy Jimin szinte azonnal eltűnt a képből, ahogy közölte vele az első elgondolását. Nem önszántából, de mégiscsak egyedül hagyta a felborzolt idegekkel harcoló örököst. Ez a lépés pedig azt eredményezte, hogy az említettnek nem maradt más választása, mint magában őrlődni. A lobogó harag és elárultság érzése lassan elcsitult, mígnem átalakult valami teljesen mássá. Mire Jeongguk ráeszmélt, hogy eljött az éjszaka, addigra csakis kétség csordogált ereiben. És a reggel nem csillapított rajta.