Sasin (Befejezetlen)

PROLÓGUS

 03:17 DE

A hold derengő fénye észrevétlenül lopakodott be Korea egyik leghatalmasabb alvilági klánjának pincéjébe.

Nem sok helyet kapott a mesterséges világítás mellett, mégis sikerült valahogyan bent ragadnia. Az apró, magasan fekvő ablak körül ezüst sugár fénylett. Arra viszont csak a villany fénye volt képes, hogy felfedje a helyiségben lévő, korom fekete berendezéseket. Nem volt zsúfolt a szoba, pár bútor, vitrin a fehérre mázolt falon és mellette. Így olyan nyílt tér maradt a műtőasztal körül, hogy akár tíz ember is köré tudott volna gyűlni tolongás nélkül. Ennek köszönhetően Eunchae zavartalanul tudott koncentrálni az előtte fekvő felnyílt sebre. Körmei ezüst színnel voltak fedve, ami visszaverte a beszökött hold fényét, így az lassú keringőt járt a falon az óvatos mozdulatok közben. Emiatt lehetett, hogy a csontfehér szobára platinum réteg borult, a lány pedig így kevésbé érezte ridegnek az ellátót. Már megtisztította a bőrt a mocsoktól és a vértől, ami rá volt ragadva, ezért magabiztosan szúrta át a steril tűvel a megfelelő helyen. Ahogy egy újabb, óvatos öltéssel lezárta a sérülés egy részét, felnézett egy pillanatra.

Jimin arcizmai meg-megrándultak, másik horzsolásokkal tarkított, de ép keze pedig ökölbe szorult. A fiú szigorúan maga elé meredt, viszont még fájdalomtól megfeszült állapotában is észrevette a lány tekintetét és lepillantott rá. Majd pimasz félmosolyra húzta ajkait, habár Eunchae számára látható volt az erölködés a görbület mögött. Enyhe fejrázással visszafordult a sérüléshez és újabb öltéssel késztette Jimint, hogy megremegjenek szemei.

Valahol elképesztőnek találta, a fiú mennyire felnézett Agyarra, a legalább százkilencven centiméter magas, izmoktól dagadó férfira, aki soha nem kért fájdalomcsillapítót és szótlanul végigülte a kezelést. Már amikor hajlandó volt beülni a gyógyító kéz alá. Jimin pedig úgy gondolta, a legjobb módja, hogy olyanná váljon, mint Agyar az, ha úgy cselekszik, mint Agyar. Tehát az érzéstelenítőt száműzte az életéből és ez bármennyire is aggasztotta Eunchaet – tekintve a fiú gyakori látogatását az ellátóba –, nem volt tisztje megkérdőjelezni a döntéseit. Viszont a magyarázatot elvárta. Főleg, miután elnyomott egy ásítást, ami emlékeztette a helyzet komolyságára. Jimin sosem jelent meg talpig véresen az éjszaka közepén.

– Szóval – kezdte a gyógyító és óvatosan szorosabbra húzta az öltést –, mi történt?

A fiatal felderítő fintorgott a fájdalomtól, ezért a gyógyító a következő mozdulata előtt újra felpillantott és hagyott neki időt szóhoz jutni. Jimin sötétbarna, izzadságtól csatakos haja a homlokához tapadt, így egy kissé eltakarta vörös foltokkal tarkított arcát, amik lassan feketés lilává váltak. Felsőteste csupasz volt, hogy a lány jobban hozzáférhessen a sérülésekhez, amik befedték egész valóját.

A fiú lesújtva nézett a szemébe.

– Agyar magával vitt a szövetséges klánok vizitjére. De megtámadtak minket az úton.

Eunchae megállította a tűt, mielőtt még utoljára beleszúrta volna a húsba. Már akkor furcsállta a helyzetet, mikor felhívták ilyen késői órában. Sosem jelentett jót. Anyja, a Doktornő figyelmeztette ezekre a helyzetekre, amikor elutazott a szülőföldjére és ráhagyta a feladatot, miszerint tartsa életben az "Orom bolondjait" – az ő szavaival élve. A lánynak viszont attól a naptól kezdve émelygő aggodalom költözött a gyomrába.

Egy gyógyító nem engedheti meg magának az aggály kiváltságát, Kis Tigrisem. Ezt mondogatta mindig anyja, miközben tanította. Eunchae viszont nem tudta teljesen legyűrni még ezt az érzését. Főleg nem azután, hogy Jimin közölte vele; az Őrző jobb keze végre elvitte az első munkájára, egy munkára a területükön belül, ahol ellenség nem tartózkodott. Mégis itt ült előtte egy eddig még soha nem szerzett mély vágással a karján. Minden bizonnyal szerencsésnek mondhatja magát, hogy ennyivel megúszta, annak ellenére is, hogy a legjobb fiatal harcosok közé tartozott.