Sasin (Befejezetlen)

HARMADIK FEJEZET

𝚂𝚣𝚎𝚛𝚔𝚎𝚜𝚣𝚝𝚎𝚝𝚝

Jeongguk elmélyülten forgatta ujjai között a bőrláncán logó szemfogat, amit soha nem vett volna le magáról.

Nem tudta biztosan, hogy igazi volt-e, de nem is számított igazán; számára az egyik legfontosabb tulajdonnak számított. Nem is csoda, hiszen Chae ajándékozta neki még anno, amikor egyszer annyira elverték, hogy kétséges volt, a fején ért sebből patakzó vérfolyam eláll-e valaha. A gyógyító viszont csak nevetett, ahogy meglátta és azt mondta: Nem gondoltam volna, hogy valaki többször fog itt megfordulni, mint Jimin. Ha aggodalmas típus is volt, Jeonggukhoz mindig vidáman fordult, amikor megjelent az ellátóban. Ám aznap az ellátás mellé valami mást is ajándékozott, amire az örökös úgy emlékszik, mintha csak tegnap lett volna.

Eunchae egy-egy szemfogat tett mindkét tenyerébe, egyik sem volt nagyobb a kisujjánál. Sejtelmes mosollyal sétált vissza a bekötözött, fáradt Jeonggukhoz, aki eddigre már eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy egészen zavarban, de még inkább kíváncsian várakozzon.

– Ezeket Agyar találta az Éjszakán, Baekho kiválasztottjának a barlangjában. Nem túl nagyok, szóval valószínűleg nem egy kifejlett tigrisé egyik sem, ha egyáltalán azé, viszont a nagyember azt állítja szerencsét hoznak. Tessék, tedd el az egyiket, rád fér – mondta egyre szélesebb mosollyal, miközben átnyújtotta a fogat.

Jeongguk szinte érezte Eunchae érintését, miközben irdatlan fejfájás tört rá.

–... mert Chae megtudta... – zökkentette ki Jimin az örököst.

A hídszerű átjárón álltak, ami az Orom tagoktól nyüzsgő részét összekötötte a Jeon család lakhelyével. Egy sokkal kisebb épülettel, mint a mellette fekvő. Kizárólag két emelettel rendelkezett – ám nem kevésbé szemet kápráztatóval –, amikből a legfelsőhöz egy ablakokkal körbezárt átjáró csatlakozott, másik vége pedig a tanácsteremig nyújtózott. A vezetők folyosója. Egy zárt, mégis sokat láttatni engedő járat, aminek másik oldalát a nyers sziklafal alkotta. Ezalatt húzódott a híd, amin Jeonggukék álltak; a fehér márvány oszlopok tartották a hagyományos kialakítású, fekete kőkorlátot. A szépen faragott, ember alkotta hídrész is szintén a zabolázatlan hegyoldalba futott bele, így igen széles mozgásteret kialakítva. Innen nyerte a legszebb rálátást a városra az ember, szinte az egész szöuli területüket beláthatták. Ennél már csak a tanácsterem volt megfelelőbb hely a megfigyeléshez.

Jeongguk a hideg korlátszerű kövön könyökölt, arccal a város felé, szemöldökei viszont összeszaladtak. Jimin felé fordult, aki hasonlóan helyezkedett el mellette, csak a kilátásnak háttal.

– Mit tudott meg?

A felderítő frissen szerzett lila, már-már fekete árnyalattal kérkedő orra felett nézett rá. Sóhajtott.

– Értékelem, hogy legalább megpróbálod titkolni mennyire leszarod, amit mondok – jegyezte meg, miközben meztelen, sebes felsőtestét megnyújtotta kissé és igyekezett nem grimaszba húzni arcát. – Arról beszéltem, hogy nem értem a nagyembernek minek kellett csak azért péppé vernie reggel, mert Chae megtudta tőlem mi történt a Frivolban.

– Figyelmen kívül hagytál egy alapelvet, mondhatni az egyetlent, amit be kellett volna tartanod.

Jimin megforgatta szemeit, melegítő nadrágos lábait pedig keresztezte maga előtt. Fejét hátra ejtette, míg a kora délutáni eget kémlelte szemeivel. Minden panasza ellenére tisztában volt vele, Agyar miért bánt vele keményebben a mai edzésen. Jeongguk pedig elég ideje ismerte már, hogy tudja; barátja elhúzott szája és összehúzott szemei megbánást rejtenek. Azóta ilyenek voltak, mióta kijöttek ide. A fiatal felderítő azóta szavalt céltalanul, mintha csak a csendet akarná kerülni, az örökös pedig nem állította meg benne. Nem volt kétsége afelől, hogy Jimin ugyanolyan undorítóan tehetetlennek érezte magát, mint ő maga. A tanácskozás óta kizárólag azok a szavak jártak a fejében. Eunchaet elrabolták. Annyi kérdést felvetett és az örökös egyikre sem talált választ. Miért? Hogyan? Honnan? A klánok között évek óta nem volt összetűzés és bármennyire emlegette az apja a választások közeledtét, Jeongguk nem látta értelmét, hogy az ország politikai helyzete miatt egymásnak essenek. Az viszont már aggasztóbb tények közé tartozott, miszerint a fogvatartók pontosan tisztában voltak vele: Eunchae az egyik pótolhatatlan tartópillére a Nyugatnak. Kizárólag a klántagok tudtak erről. Legalábbis eddig mind így hitték.