Vörös mámor

Hatodik

Jisung túlságosan is izgatott volt, amikor másnap munkába állt. Aznap nem táncolt, a pult mögött kezdett, viszont tekintete folyamatosan a bejárat felé tévedt, hátha végre megérkezik Minho is. Az előző napi beszélgetésük után sok minden megváltozott kettejük viszonyában, ez tagadhatatlan volt, bár azért kissé félő volt, hogy túl gyorsan is történt ez. Nem akart aggodalmaskodni, de gondolatainak nem szabhatott túl nagy határt.

- Szerintem jössz nekem annyival, hogy elmondd, ki adott extra pénzt rajtam kívül, amivel ennyire feldobta a kedvedet - az idősebb vigyorogva dobta le magát az egyik bár székre, ahogy tekintete végig a pult mögött tevékenykedő fiún pihent.

- Meglepetés, de ma te leszel az első vendégem. Egészen eddig itt voltam - lépett Minho elé még mindig jó kedvvel és kérdés nélkül keverte ki neki a maga kedvenc koktélját - Le ne merd szólni, mert ez a kedvencem - fenyegette meg, amint elé tette a poharat - Várj meg itt, szólok Jinnienek, hogy váltson le - hagyta ott, hogy pár perc múltán már mellette jelenhessen meg- Hogy ízlik?

- Nem tudom mit vártam tőled, de förtelmes íze van - fintorodott el, majd kortyolt bele ismét az italba - Még jó, hogy nem kell több ilyet keverj ma. Menj és öltözz át, megveszem az egész estéd. Nincs kedvem ma is itt ülni - tette le az üres poharát és biccentett fejével az öltöző irányába - Remélhetőleg nem halok meg addig ettől a szartól.

- Hazug - csapott felkarjára nevetve a kisebb, viszont ahogy felfogta szavainak jelentését, teljesen lefagyott - Várj, micsoda? - kérdezett vissza döbbenten mire Minho csak bólintva erősítette meg a mondandóját - Adj két percet - rohant el az épület hátsó feléhez és kapkodva öltötte magára utcai szerelését, majd táskáját vállára dobva indult vissza.

- Csakhogy kész vagy. Komolyan azt hittem, itt kell hagyjalak - forgatta meg szemeit, amint visszatért Jisung és előtte haladva lépett ki az esti hűvös levegőre - Azt mondtad tegnap, nem volt egy szabad estéd sem már jó ideje, szóval tessék, itt van. Van, ahova el szeretnél menni?

- Komolyan azért veszed meg az egész estémet, hogy szabad lehessek? - torpant meg menet közben a kisebb, úgy nézve a barna hajúra, mintha maga a megváltó állna előtte - Ki vagy te, mit csináltál Minhoval és ha lehet, ott maradhat? - nevetett fel hitetlenül - Vegyünk valami ócska kaját, ami öt évet elvesz az életemből és üljünk ki a folyóhoz.

- Kezdem megbánni ezt az egészet, több ilyenbe ne is reménykedj - forgattam meg a szemeim ciccegve - Nekem megfelel, nincs semmi más programom estére. Nem fázol? Elég hideg van.

- Egy kicsit, de nem vészes. Köszönöm, hogy elhoztál - vett kicsivel visszább a lendületből körül nézve az esti városban. Elmondani nem lett volna képes mennyire jól esett neki az idősebb cselekedete. Végre nyugodtan nézhette a csillagokat, rohanás nélkül.

- Ugyan, én is ki akartam már mozdulni arról a helyről. Nem tudom, hogy bírod azt a fülledt és büdös levegőt egész éjjel - borzongott bele már csak a gondolatba is, miközben lehámozta magáról a bőrkabátját és nyújtotta át Jisungnak - Melegem van, vagy hozod, vagy felveszed.

- Köszönöm - ismételte meg ezt az aprócska szócskát, ahogy belebújt a kabátjába - Szerintem már hozzá szoktam. Lehetne rosszabb - vont vállat és megállt egy gyors étterem előtt, kérdőn pillantva a magasabbra.

- Tökéletes - állt meg a kisebbel egy időben, majd a kint felállított étlapot kezdte el bámulni - Az utolérhetetlen ízlésemre hagyatkozol, vagy rendelsz valamit külön?

- Rád bízom magam - rázta meg a fejét - Én itt kint megvárlak - Jisung félre állt, hogy ne legyen útban és kezeit a kabát zsebeibe süllyesztve kezdett el nézelődni. Figyelte a járókelőket, viszont amikor egy ismerős alak bukkant fel, cifra káromkodás szakadt fel belőle.