Vörös mámor

Hetedik

1/2

- Ülj be előre, csak nem néznek tizenháromnál kevesebbnek - nyitotta ki a kisebbnek az ajtót és tessékelte úgy be az ülésre - Csak a hölgy után - hajolt meg színpadiasan, félmosollyal. A kocsiból citromos légfrissítő illata szállt ki, újdonság ízét ígérte, mintha csak most gördült volna le a futószalagról. A szőke hajú fiúnak soha nem volt lehetősége ennyire drága autóban ülni, emiatt egy kisebb rossz érzés ölelte körül, de ezt igyekezett nem kimutatni. Nem számított, hogy melyikük hol van a társadalmi ranglétrán, ők csak maguk voltak, nem befolyásolt közöttük semmit a pénz.

- Hogy te milyen rendes vagy velem - forgatta meg szemeit Jisung, ahogy beszállt a kocsiba és amikor Minho is elhelyezkedett mellette, féloldalasan ült az ülésen, úgy mérte végig a másikat - De remélem nem fogsz balesetet okozni.

- Tudok vezetni, oké? Valld azért be, hogy arról álmodoztál egész életedben, hogy egy multimilliárdos fiával kocsikázz a városban éjjel egy luxusautóval - vigyorgott rá önelégülten. Egy könnyed mozdulattal adott gyújtást a kocsira, majd rutinosan tolatott ki a parkolóhelyről, ezzel megerősítve a maga állítását. Fél keze lazán pihent a sebességváltón, nem tűnt feszültnek, sokkal inkább mintha ez már megszokott lenne a számára. Jisung fejében megfordult a kérdés, hogy minek neki sofőr amikor ilyen jól tud vezetni, viszont hangot már inkább nem adott ennek.

- A gondolataimat olvasod - sóhajtott a fel drámaian a kisebb és hátra dőlve csatolta be az övét - Nem, ha őszinte akarok lenni, nem is álmodoztam ilyesmiről, mert tudtam, hogy úgysem lesz esélyem rá - pillantott ki az ablakon apró mosollyal - És láss csodát! Itt ülök, Korea leggazdagabb emberének fiával, aki csakis az én kedvemért vezet.

- Sosem tudhatod, mit hoz az életed, ha egy olyan személy van benne, mint én, aki minden álmod valóra akarja váltani - mosolygott meggyőzően Minho - Ha szükséged van masszázsra, csak nyomd meg azt a gombot, csatornát pedig válts csak kedvedre - mutogatott magyarázata mellé a legtermészetesebb hangsúllyal.

- Kezdem rosszul érezni magam, hogy egy olyan kocsiban ülők, ami vagy legalább a két éves fizetésem és még mellé csaphatjuk a bal vesémet. Biztos legális, hogy én ebben a kocsiban ülök? - nevetett fel csak félig elviccelve a dolgot. Nem érezte oda valónak magát, mégsem szólt erről. Jól érezte magát a fiúval, nem akarta ezt elrontani a kisebbségi komplexusa miatt, bele kellett törődnie, hogy az idősebbet nem érdekli az ő anyagi helyzete.

- Attól, hogy te vagy az első, akit elhoztam kocsikázni, még nagyon is legális. Mondjuk nem tudom, miért pont te kérded ezt, mikor kiskorú létedre egy sztriptízbárban dolgozol - nevetett Minho is, viszont hangjából egy fikarcnyi megvetés sem szűrődött ki. Egy pillanat erejéig sem fordult meg a fejében, hogy ítélkezzen felette emiatt, ő maga is tisztában volt azzal a szükség milyen nagy úr tudott lenni.

- Touché, ezzel most megfogtál - bólintott beleegyezően - Tudod, igazam volt. Nagyon is jól nézel ki vezetés közben - pillantott rá vigyorogva, elterelve a témát jobb híján.

- Akkor ez azt jelenti, hogy le fogsz velem feküdni? - pillantott a kisebbre reménytől csillogó íriszekkel, ajkai pedig félvigyorra görbültek - Csak mert, ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy akkor megadod magad.

- Csak azt mondtam, hogy talán beadom a derekam - javította ki - És nem, még nem. Tartom magam a fogadásunkhoz. De csókot talán kaphatsz - vont vállat nevetve. Élvezte azt a légkört, amit kialakítottak maguk körül, bár egyáltalán nem számított arra, hogy ennyire jól fogja magát érezni az idősebbel, főleg, mivel még pár nappal előtte nem tudták megállni sértő szavak nélkül. Gyűlölték egymást, mégis minden kényszerérzet nélkül töltötték együtt az éjszakát.