Vörös mámor

Harmadik

Napok teltek el azóta, hogy Minho először töltött el egy órát a bárban táncoló fiúval. Minden egyes alkalommal mogorva, erőszakos volt és arca egy pillanatra sem engedett a fintorból, de Jisung nem panaszkodott, hiszen minden egyes alkalommal megkapta a neki járó összeget. Nem beszélgettek, mindenki hozta a maga szerepét, tette azt, ami a dolga, majd ment, ki merre látott. Az ifjú hazudott volna, ha azt mondja élvezi ezt a felállást, viszont nem kevés borravalóval jutalmazta az idős őt. Ugyan ebből az összegből sok nem maradt a számára – hiszen főnöke jóval magasabb árat csippentett le, mint az elő volt írva –, így kevésbé volt esélyes, hogy elveszti nehezen megtartott otthonát.

- Még mindig nem untál rám? – tette fel a költői kérdést a táncos ahogy becsukta maga mögött a privát szoba ajtaját. Arcáról unottság sugárzott, nem volt a leglelkesebb, de ezt már meg sem próbálta leplezni.

- Még mindig reménykedek abban, hogy tudsz valami újat mutatni. Alig tudom elhinni, hogy évek óta dolgozol itt, ha ennyire egysíkúak az előadásaid – ült le a kanapéra már rutinosan Minho kis terpeszbe húzva lábait – Nem gondolkodtál még azon, hogy talán szakmát kéne váltanod? A nyögésed alapján megállnád a helyed.

- Annyira még nem vagyok kétségbeesve – foglalt helyett egyik combján a fiatalabb. Vékony karjait a tulaj nyaka köré fonta és táncolás helyett inkább ajkával simított végig nyakát fedő vékony bőrrétegen, miközben hosszú ujjait a barna tincsek közé futtatta, hogy valamivel hátrébb húzhassa a fejét – De úgy látszik te nagyon is vágyakozol egy kurva után. Miért nem szerzel magadnak? Könnyedén menne, minden lány bomlik utánad, bármelyik szívesen az ágyadba bújna.

- Mindegyik ugyanolyan, túl könnyen adják magukat. Túljátsszák az egésze és azt hiszik, valami olcsó pornófilmben vannak, de ahogy egy kicsivel is durvább vagyok, már nyafognak. Komolyan, tőlük még a kezem is jobb munkát végez és az legalább még nem is panaszkodik utána – markolta a kisebb derekába, hogy közelebb húzhassa magához.

- Valahogy meg sem lep, hogy erőszakos vagy az ágyban. Mond csak, miket szoktál csinálni? Mitől borulnak úgy ki? – helyezkedett el lovaglóülésben az ölén. Tenyerei végig simítottak Minho oldalán majd ahogy elérte a fekete ingalját, beférkőzött a textil alá. Körmeivel bele-bele karistolt a selymes bőrbe, körbe rajzolta a kidolgozott hasizmokat, viszont a szemkontaktust egy pillanat erejéig sem szakította félbe.

- Ha annyira érdekel, akár meg is mutathatom. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon is tetszene. Az egész éjszakád megveszem, ha most nem csak játszadozol és megadod magad. Dupláját is fizetek; mikor kapsz ilyen ajánlatot? – suttogott a kisebb fülébe miközben kezeit a fiú combjaira vezette. Egy apró csókot lehelt füle alá, majd tenyerét lábának belső felére vezette, ahol erősen bele is markolt.

- Nem fogok lefeküdni veled pénzért. Nem vagyok szajha – suttogta közvetlenül füle mellett és mondandójának végén fogai közé csípte az idős fülcimpáját. Nem volt képes parancsolni magának, teste meghazudtolta és egy kisebb borzongással reagált az őt ért ingerre. Nem volt hozzá szokva az érintésekhez, a munkája tiltotta, hogy bármilyen kontaktust kialakítson egy vendéggel, de már nem törődött vele. Valami újra vágyott, unta a nyáladzó férfiakat, akik kielégítették magukat táncaira; csak egy kis szórakozásra vágyott – De nem is vágysz rám, igaz? Csak élvezed, hogy én nem vagyok olyan könnyű vérű.

- Sosem tudhatod, hogy mik a szándékaim, amíg nem adod meg magad – fogta le a kisebb kezét, ami lassan kezdett nadrágjának irányába araszolni, hogy visszahelyezhesse mellkasára – Ha nem akarsz semmit, akkor szállj le rólam. Most szólok először és utoljára. Következőleg már cselekedni fogok – simított végig a kisebb bordái vonalán lenge felsője alatt.

- Hát jó, akkor maradunk az uncsi táncnál – vont vállat és még egy utolsó kört rajzolt a mellkasára mielőtt felállt volna táncolni. Abban a pillanatban nem volt túlzó vágy benne ez iránt, még egy beszélgetésbe is szívesebben belement volna, de erőt véve magán kezdte el a zene ritmusára ringatni vékony csípőjét.

- Túlságosan élvezed ezt a helyzetet, mi? – állt fel a helyéről Minho is és közelített felé sejtelmes görbülettel. Jisung arán döbbenet terült el, ezzel pedig még inkább doppingolta az idősebb adrenalin löketét. Magabiztosan kapta el a derekát és rántotta magához, hogy testük teljesen összepréselődhessenek – Igazad van, kicsit feldobhatnánk a dolgokat. Szerinted nem tudom, hogy csak nekem nem szoktál levetkőzni? Ajaj, olyan kis butus tudsz lenni. De ezen könnyedén tudunk segíteni. Táncolj! – túrt először a tincsek közé, viszont onnan egészen hamar áttért a laza, falatnyi felsőhöz, hogy az alá nyúlva simogathassa bőrét.

Jisung döbbenten követte az utasítást és folyamatosan lefelé haladva hagyta, hogy megszabadítja a textilanyagtól. Már a férfiú előtt guggolt amikor teljesen kibújtatta belőle és a földön találták meg neki a legújabb helyét. Erősen kapaszkodott az izmos combokba, ahogy lassú, kígyózó mozdulatokkal ismét elkezdet felfelé haladni és arcuk egy vonalba nem került. Egy ideig figyelték egymás sötét íriszeit, de aztán a kisebb hátat fordítva folytatta a táncolást. Hátra nyúlva karolta át a nyakát, tenyereit Minho tarkójára tapasztotta és minden hang nélkül hagyta, hogy megragadja csípőjét. Átadta az irányítást, tette, amit csak akart, már nem számított az sem mennyire gyűlölik egymást. Továbbra is ott lógott az érzés, de nem hagyták, hogy ez eluralkodhasson. Jisung nem akarta beismerni, viszont akkor először valóban élvezte, amit csinál, akkor először nem undorodott önmagától.

- Valld be, hogy így máris sokkal jobb – vigyorgott önelégülten Minho, amint még egy kicsivel jobban magára húzta a fiút. Tenyerét mellkasára fektette, ujjai úgy táncoltak fedetlen bőrén, mintha csak zongorán játszana. Türelmetlenségének azonban már nem volt képes parancsolni, kezei ismét útra keltek, lefelé kezdtek araszolni, amíg el nem érte a rövid, már-már céltalan nadrágot és minden habozás nélkül férkőzött be az anyag alá.

- Te vagy a vendég, neked kell, hogy megfeleljen a szolgáltatás.

- Ugyan már, lehet nem vagyok egy művészlélek, de annyit még én is tudok, hogy egy festmény is csak akkor lesz jó, ha azt a készítője élvezte elkészíteni – harapott gyengéden a fiú fülcimpájába, miközben kezét lassan vezette előre felé, alhasára simított és ujjait kibújtatva kezdett játszani a gombjával – Mond csak, megtegyem vagy ne tegyem?

- Azt teszel, amit akarsz – suttogta maga elé, ahogy fejét a magasabb vállára ejtette majd egy kis gondolkodás után ajkaival kisebb-nagyobb csókokat hagyott a nyakán. Érezte, hogy Minho lassan kezdi kibújtatni a nadrág gombját a helyéről, viszont ekkor az ajtón is kopogás szűrődött be. Jisung szaporábban vette a levegőt, várt, mégis ő volt az, aki megtörte a csendet – Lejárt az egy óra. Mi legyen?

- Szóval ennyire akarok, hogy itt maradjak? – vigyorgott elégedetten, viszont bőrén még mindig érezte a parázsló tűzként égett csókjainak nyomát. Egy tapodtad sem mozdulva a kisebb mellől nyúlt pénztárcája után és fél kézzel keresett ki pár bankjegyet, melyet a fiú farzsebébe csúsztatott. Még egy kisebb csókot nyomott füle alá, majd ellépve tőle indult meg kifelé – Holnap folytatjuk.

- Ahogy óhajtja őfelsége – nézett az elsiető után vigyorogva.