Vörös mámor

Kilencedik

Jisung mellkasán táncot járt a bűntudat azóta, hogy arra az elhatározásra jutott, miszerint aznap nem megy be dolgozni. Tudta, hogy nem tehetett róla, a rosszullét erősebbnek bizonyult nála, de borzasztóan zavarta, hogy nem tudott szólni az idősebbnek, hiszen egyetlen egy elérhetősége sem volt meg. Lehetségesnek tartotta, hogy azért élt benne ennyire erősen az érzés, mivel a fiútól elcsent ingbe bújt, de már csak azért sem akarta levenni. Túlságosan komfortos volt és még mindig őrizte Minho illatát, ha fizettek volna sem veszi le.

Ajkait neheztelő nyöszörgés hagyta el, amikor a bejárati ajtaja felől erőteljes kopogtatást hallott. Kelletlenül tápászkodott fel a kanapéról és végig járatta magán a tekintetét, hiszen az ingen és egy alsónadrágon kívül nem volt rajta más, de végül csak egy vállvonással lerendezte magában a dolgot. Őt zavarták meg kúrája közben, viselje az illető ennek a következményeit.

- Minho? - kerekedtek el a szemei, amikor az ajtót kinyitva megpillantotta a fiút - Te mit... Gyere be - állt félre az útból fejét rázva, hogy be tudja engedni vendégét - Ne várj sokat, nem egy kacsalábon forgó palotában lakom. De te mit keresel itt?

- Baszd meg magad, Jisung, de jó erősen - ölelte át a kisebbet szorosan és fúrta arcát a vékony vállba - Azt hittem... Baszd meg. Csak baszd meg - túrt a szőke tincsek közé, hogy tudatosíthassa magában; valóban ott áll a karjai között, nem csak képzelődik.

- Hé, mi a baj? - ölelte át a magasabbat Jisung is, majd fél kezével nyugtatólag kezdte el simogatni a hátát - A frászt hozod rám. Eddig arról volt szó, hogy te fektetsz meg engem, nem én magamat. Min, történt valami? - próbált meg egy kissé távolabb húzódni, hogy a szemeibe nézhessen, de az idősebb nem engedett.

- Vajon mi a franc? - motyogta a sápadt bőrre és egy pillanatra sem engedte el - Aggódtam érted, te nagyon balfasz! Se egy üzenet, se egy telefon, se... - kezdte el sorolni, miközben fokozatosan lazított szorításán, csak annyira, hogy egymás szemébe nézhessenek -Ilyet többet ne csinálj, jó? Megadom a számom és szólj legalább, ha szarul vagy, mert csak mondom, többé nem jövök ide annyiért, hogy pátyolgassalak.

- Hogy szóltam volna, ha nem tudom a telefonszámodat? - vonta össze szemöldökeit értetlenül - Sőt, semmilyen elérhetőségedet, még csak azt sem tudom kiket ismersz, hogy velük üzenjek. Akartam szólni, de nem tudtam és gondoltam Jinnie úgyis elmondja, hogy mi van, ha mész be. Ezért nem kellett volna ide jönnöd - rázta meg egy kissé a fejét - De édes, hogy ennyire aggódsz értem - mosolyodott el finoman ahogy Minho arcára simított.

- Csak hallgass és inkább örülj, hogy itt vagyok. Itt maradok éjszakára, szarul nézel ki és nem akarok vitatkozni, akármit csinálsz, maradok - jelentette ki a leghatározottabb hanghordozásban - Mondd, hogy mi a bajod és feküdj le. Kerítek valamit, ami segíthet.

- Ha csak nem tudsz levest szerezni nekem, sokat nem tehetsz - vont vállat, majd visszacsoszogva a kanapéhoz csavarta magára a takaróját és kuporodott fel rá - De a párnámnak igazán beállhatnál.

- Megoldható - biccentett egy aprót és egy gyors üzenetet küldött a sofőrjének, hogy vegyen a kisebb számára egy adag levest, lehetőleg minél hamarabb. Telefonját visszacsúsztatta a zsebébe, majd ült le ő is a kanapéra, hogy egy kisebb habozás után karjai közé véve Jisungot feküdhessen el - Nemsokára lesz levesed is, minden rendben lesz - játszott a szőke tincsekkel és egy kisebb csókot is hagyott homlokán.

- Ki vagy te és mit tettél Minhoval? - vezette az idősebbre hitetlen tekintetét, viszont kényelmesen elhelyezkedve hajtotta a fejét a vállára - Nem panaszkodom, élvezem, sőt elviselném, ha stabil maradna ez a csere - nevetett fel vidáman