17.rész

88 6 1
                                    

*3 héttel később*

Már 3 hete lakunk együtt Harryvel csodásan alakul köztünk minden. Egyre jobban ismerjük meg egymást, nagyon boldogok vagyunk.
A bátyám már fel keresett, bocsánatot kért a viselkedése miatt, de nem akarja elfogadni, hogy Harryvel együtt vagyunk. Amíg ezen nem változtat Liam addig nem szeretnék hozzá vissza költözni. A suli befejeződött sikeresen leérettségiztem, most egyenlőre próbálom kitalálni, hogy mit kezdjek az életemmel.
Louis sokszor jár át hozzánk, Mayaval minden nap telefonálok. Próbálja puhítani a bátyámat.

A nappaliban ülve telefonoztam, amikor Harry oda jött hozzám nyomott a fejemre egy puszit.

-Mit szólnál hozzá ha ma elkísérnél a klip forgatásra?-kérdezte.

-Tudod, hogy nagyon szívesen mennék de ott lesz a bátyám és nem szeretnék balhét.

-Nem lesz balhé, de kérlek, hogy gyere el velem.

-Rendben.-adtam meg magam, így már mentem is elkészülődni. Gyorsan felkaptam egy sima hosszú farmernadrágot egy fehér toppot, és ehhez egy fehér nike cipőt. Fel tettem magamra egy kis sminket a hajam pedig kiengedve hagytam. Amint kész voltam már mentem is Harryhez aki már csak rám várt. El indultunk a helyszínre ahol a klipjüket forgatják.
Amikor oda értünk már mindenki ott volt. A bátyám egyből el indult felém.

-Szia Lia hogy vagy?-kérdezte szomorú tekintettel.

-Boldog vagyok Liam, és közben mégsem.-feleltem.

-Miért nem vagy boldog?

-Mert szeretlek, és minden nap belepusztulok, hogy ilyen a kapcsolatunk mint most.

-Én csak megóvni akarlak.

-Akkor végre fogd fel, hogy nem kell. Szeretném élni az életem és ez néha csalódással is járhat de nem védhetsz meg mindentől, úgy hogy el akarod tőlem venni azt akit szeretek és akivel boldog vagyok. Mikor akarod már megérteni?

-Nekem most mennem kell.-adta válaszul a kiakadásomra majd faképnél hagyott.
A forgatás alatt én Mayaval beszélgettem aki szintén ott volt. Próbált ő is nyugtatni.
Persze hogy ki volt borulva, nem képes Liam fel fogni azt, hogy nekem is lehetnek saját döntéseim, és emiatt most rosszban van velem és Harryvel is. Pedig egyikünk sem tett semmi rosszat, egymásba szerettünk de ez nem rossz dolog.
A klip forgatás után Harryvel már indulni készültünk haza amikor valaki megfogta a kezem és vissza fordított.

-Be ülünk valahova beszélni kérlek?-kérdezte Liam boci szemekkel.

-Persze.-adtam rá válaszul.

-Vidd a kocsimat engem meg Maya haza dob.-mondta Harry majd a kezembe adta a kocsikulcsot.
Így Liamel be ültünk Harry kocsijába és el mentünk egy közeli kávézóba. Ahol le ültünk beszélgetni.

-Figyelj gondolkoztam. Néztelek titeket a forgatáson, hogy hogyan néztek egymásra. Szeretitek egymást ez tisztán látszik én csak tényleg féltelek, hisz Harry híres tudod hány lány veszi őt körül? Vagy fogja amikor majd kezdődnek a turnéjaink?

-Liam ezzel mi szeretnél mondani? Igen biztos lesznek nehezebb időszakok is a kapcsolatunkban de szeretjük egymást és most csak ez számít. Tudom, hogy féltesz. De kérlek engedd, hogy élhessek.

-Jó, figyelj költözzetek haza, nem szólok bele. De legalább legyetek ott, had lássam, hogy tényleg jól bánik veled.

-Liam szerinted ha nem nem bánna jól velem nem mentem volna haza már nagyon rég. Harry jól bánik velem nagyon is nem kell ezt senkinek bizonyítani, és nem is akarjuk.

-Akkor másképp mondom, költözzetek haza, hogy tudjak rád vigyázni. Nem szeretnék veletek rosszban lenni.

-Meg beszélem Harryvel, de nem ígérek semmit. Viszont mostmár menjünk, mert későre jár és szeretnék haza menni.-mondtam, de csak azért mert nagyon szerettem volna már haza érni Harryhez, hogy tudjak vele beszélni.
Így be szálltunk a kocsiba haza vittem Liamet én meg el indultam a mi kis lakásunkba....

L.O.V.E? (1D)Where stories live. Discover now