2.rész

182 11 2
                                    

Reggel a kicsit sem idegesítő ébresztőmre keltem viszont végre időben, így szép lassan tudtam készülődni, kiválasztottam egy bőrgatyát, és egy hosszú tunika pólót, majd felvettem a fehér Nike cipőmet. Gyorsan feldobtam magamra egy kis sminket és lementem reggelizni. Maya fogadott lent.
-Szia drága készítettem melegszendvicset reggelire egyél csak amennyi jól esik.

-Köszönöm Maya.-mondtam udvariasan majd magamhoz vettem egyet.

-Hogy érzed magad?-kérdezte mosolyogva, éreztem rajta, hogy csak próbál jobb kedvre deríteni, és szóra bírni.

-Tudod annyira nem örülök ennek a helyzetnek. Nekem ez az egész most hatalmas változást jelent és én nem szerettem volna most semmilyen változást az életembe, de majd megszokom.

-Sajnálom, hogy ilyen hírtelen és választás nélkül történt most ez veled de ha bármi van hozzám nyugodtan fordulhatsz.- mondta kedvesen amire bólintottam egyet mosolyogva, majd a telefonomra pillantva láttam, hogy el fogok késni az iskolából. Kapkodni kezdtem fogtam a tányérom gyorsan beraktam a mosogatógépbe, majd a táskám után kapva indultam az ajtóhoz azzal a gondolattal, hogy Noah már kint vár, amikor leesett, hogy már nem Noah visz iskolába. Megálltam az ajtó előtt és szomorú tekintettel a padlóra meredtem.

-Hé Lia minden rendben?-jelent meg a hátam mögött Liam.

-Igen persze.-vágtam rá, mert annyira nem akartam a terhükre lenni, gondolom nekik is azért elég kellemetlen a helyzet.

-Gyere menjünk mert el fogsz késni.-mondta majd kimentünk a kocsihoz, és be ültem mellé, az úton csöndbe meredten ki az ablakon ha kérdezett valamit Liam csak egy igen vagy egy nem választ kapott vagy csak bólogattam, nem volt kedvem vele beszélni, de hogy őszinte legyek nem csak vele, iskolába se volt kedvem menni, hiányzott az otthonom hiányzott, hogy Noah ott volt a szomszédban, és hiányzott hogy anya reggeli palacsintája is, és természetesen hiányoztak anyáék is.
Be értem a suliba pont becsengetésre így csak csöndbe leültem Lily mellé és egész órán csak firkálgattam a füzetembe. Szünetbe természetesen elkapott Noah.

-Lia reggel közölték velem a szüleid, hogy eladtátok a házat, és hogy ők vissza költöznek Angliába, te pedig Liaméknél laksz.

-Ez pontosan így van.-vágtam rá flegmán.

-És ezt velünk miért nem közölted.-kért számon Lily és természetesen Noah is a tekintetével.

-Mert tegnap este engem is kész tények elé állítottak tudjátok?- kezdtem el kiabálni velük- kérlek hagyjatok békén.- förmedtem rájuk.

-Rendben ha ezt szeretnéd.-mondta Noah majd intett Lilynek hogy jobb lesz ha magamra hagynak most inkább. Nem akartam velük így bánni mert tényleg ők a legjobb barátaim és mindig itt vannak nekem, de annyira ki voltam akadva, hogy nekem még csak választásom sem volt az egészben, hogy nem akartam senkivel beszélgetni.
Így az egész napot csöndben töltöttem többnyire zenehallgatással.
Suli után vártam hogy valaki jöjjön értem de nem volt ott se Liam se Maya, így el indultam gyalog fél óra séta hazáig. Nagyon idegesen mentem be a házba be is csaptam magam mögött az ajtót, és Harry tekintete kapott el meg valami csajé.

-Téged bántott az az ajtó? - kérdezte Harry nevetve.

-Te ilyen vicces fiú vagy?- förmedtem rá, majd megforgattam a szemem és faképnél hagytam őket, fel mentem a szobámba, bekapcsoltam a hangszóróm beraktam egy kis zenét, majd az ágyamba dőltem.
De egy idő után megzavart, hogy valaki kopogott az ajtómon.

-Ki az?-üvöltöttem ki.

-Harry vagyok beengedsz?-kérdezte majd feltápászkodtam az ágyamról és ajtót nyitottam neki.

-Gyere.-invitáltam be flegmán.

-Figyelj tudom, hogy nem örülsz a helyzetnek, de nem tudnál egy kicsit kedvesebb lenni, el üldözted Emmát.

-Hogy kit?- néztem rá értetlenül.

-Aki az előbb még itt volt, de a te kis ajtó csapkodós, hisztid után lelépett.

-Harry nem érdekel, ma nem volt meg ez a csaj majd holnap lesz másik ne hisztizz már komolyan.

-Te ilyen fiúnak ismersz?

-Nem ismerlek, a bátyám haverja vagy és egy bandában vagytok, néha találkoztunk ha itt voltam vagy jöttetek vendégségbe, de Harry nem ismerlek, de ha tudni akarod igen ilyen fiúnak gondollak.

§ Sziasztok! Remélem eddig tetszik a sztori, hamarosan érkezem egy újabb résszel! §

L.O.V.E? (1D)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin