25.rész

50 6 0
                                    

A parton nagyon jól mulattunk, a fiúk a vízben kirakott hálónál röplabdáztak, én egy gumi matracon lebegtem a vízen és közben napoztam. Persze Liam nem hagyhatta ki, hogy felborítja a gumi matracot, hogy én bele essek a vízbe.

Amikor haza értünk az első dolgom volt megmosni a hajam. Majd amikor ezzel meg voltam egy jó kis otthoni szettet vettem magamra, egy fehér ujjatlant, és egy szürke hosszú melegítőt. Majd le mentem a többiekhez, akik a teraszon ültek az asztalnál és beszélgettek, meg persze iszogattak. Ki mentem hozzájuk be ültem Harry ölébe majd az asztalról felkaptam egy tiszta borospoharat, és tele töltöttem vörös borral.

-Azt mind megiszod?-kérdezte a bátyám.

-Sőt majd még töltök is ha ez elfogyott.-válaszoltam vissza nevetve. Majd el kezdtem iszogatni a kis boromat. Mind eközben apám Harryt faggatta, hogy mennyi lánnyal volt már együtt meg ilyenek.

-Hagyd már békén.-szólt rá anya apára amikor már elég rég óta kérdezgette Harryt, és Harryn látszódott, hogy kezd zavarban lenni.

-Jó csak tudni akartam, hogy jó kezekben van e a lányunk.

-Erre biztosan tudom adni azt a választ, hogy igen.-mondta Harry majd ezzel le is zárták ezt a témát.

Az este folyamán már a 6-ik pohár bornál jártam amitől már nem voltam annyira jól. Nem bírom amúgy sem az alkoholt valami jól, csak gondoltam ezen az estén egy picit el engedem magam, persze ez nem úgy sikerült ahogy én azt elterveztem.
Éreztem, hogy amit megittam jön vissza, szép lassan fel álltam Harry öléből.

-Jól vagy?-kérdezte Harry aggódva.

-Persze.-mondtam, de ebben a pillanatban el is kezdtem rohanni a mosdóba mert éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.
A WC mellett le feküdtem a földre azt éreztem, hogy nem bírok fel kelni sem. Nagyon fájt a hasam és szörnyű hányingerem volt.

-Kicsim, Jézusom nagyon rosszul vagy?-kérdezte Harry amikor benyitott hozzám a mosdóba, és látta hogy fel sem bírok kelni a földről. Mivel nem tudtam neki válaszolni, ezért fel kapott a földről, és fel vitt a szobánkba. Le tett az ágyra, és be takargatott. Majd le ült az ágy szélére.

-Menj vissza a többiekhez nyugodtan.-nyögtem ki nagy nehezen.

-Nem szeretnélek egyedül hagyni.

-Menj nyugodtan, elalszom aztán majd be fekszel mellém ha vége lent a kis bulinak. -mondtam, majd fel állt az ágyról nyomott a fejemre egy puszit és kiment a szobából.
Én egyből álomba is borultam, de ez nem tartott sokáig egy 2 órával később fel is keltem. Magam mellé néztem, ahol nem feküdt mellettem még mindig senki. Így feltápászkodtam az ágyról, és lementem megnézni, hogy mi a helyzet. Amikor az fogadott, hogy mindenki a nappaliban ült, és épp filmet néztek.

-Nocsak felkelt a kis hányógép.-mondta Liam nevetve amikor meglátott, ezen rajtam kívül mindenki el kezdett nevetni. Nem reagáltam a bátyám vicces megszólalására, a konyha felé vettem az irányt, mert éreztem a gyomromon, hogy ennem kell valamit. Így csináltam egy pirítóst, amit meg kentem vajjal, és ezt ettem a konyha asztalnál ülve.

-Hogy vagy?-jött oda hozzám Harry, ott hagyva a többieket.

-Ah sajnálom, hogy így kellett látnod.-mondtam, nem a kérdésére válaszolva.

-Mindenkivel megesik.-mondta nevetve majd le ült mellém az asztalhoz, ki vette a kezemből a kenyeret és bele harapott egyet.

-Az az én kajám.-mondtam durcásan amin el kezdett Harry nevetni, és adott egy puszit a fejemre.
Csöndben meg ette a kis pirítósomat az asztalnál, közben Harry vissza ült a többiekhez.
Majd amikor el fogyasztottam az ételemet oda mentem a többiekhez.

-Megyek vissza aludni, úgyhogy jó éjszakát nektek.-mondtam a többieknek.

-Megyek veled.-pattant fel Harry a kanapéról majd megfogta a kezem és fel mentünk a szobába.

Az este azon kívűl, hogy megtörtént az ágyban aminek meg kellett történnie... khm khm, már csak el aludtunk.

L.O.V.E? (1D)Where stories live. Discover now