OUR NAMES || WOOSAN

♤1♤

San szíve csak úgy zakatolt, miközben futott a pályán. Minden egyes porcikájáról folyt a víz, úszott az izzadságban. Végignézett csapattársain, ők is hasonló állapotban voltak, mint ő. Az ellenfél lemaradt tőlük, így ők álltak nyerésre, de akkor sem hagyhatták, hogy pontot szerezzenek. San felé repült a labda, aki bátran kapta azt el. Magabiztosan rohant a palánk felé, amibe beletalált. Csapattársai izgatottan ölelték át, az iskola tagjai mind ugráltak székeiken.
~Ügyes voltál San!-ugrott Seonghwa San mellé, arca virított a boldogságtól. San is mosolygott, örült, hogy részese lehet ennek a pillanatnak. A csapat elindult ünnepelni, míg a többi diák lassan felsorakozott, hogy elindulhassanak óráikra. San lehuppant az öltözőben és öltözni kezdett. A csapat ismét bezsebelte az első helyet. Az izgalom és az öröm csak úgy betöltötte a szobát.
~Ez a meccs fantasztikus volt! San az az utolsó dobás nagyon király volt!-kiáltotta el magát Kai, miközben lehúzta magáról mezét. A szobában mindenki bólogatott.
~Ez nem csak az én érdemem. Mindenki nagyon ügyes volt. Szerintem ez volt az eddigi legjobb meccsünk!-kiáltotta el magát San, ismét, az összes csapattag egyetértett. Miután mindenki végzett az öltözéssel kirohantak az öltözőből. San Seonghwaval az oldalán sétált a folyosókon.
~Nézd! Az nem a másik csapat tagja?-mutatott egy irányba Seonghwa. San arra fordult. Egy mezes srácot pillantott meg, aki elég rámenősen próbált felszedni valakit.Kék meze néhány helyen tapadt rá izzadsága miatt, amivel semmi baj sem lenne, ha nem emelné ki nem létező izmait. Az a valaki, akit nagyon fel akart szedni egy srác volt, szemeiben tisztán lehetett látni, hogy nem érdeklődik. San rögtön megindult, ellenfelét elhúzta a másiktól.
~Mit csinálsz? Nem látod, hogy nem érdekled?-kérdezte San flegmán. Ellenfele undorodva nézett rá, de mivel San magasabb volt nála kissé berezelve elsétált.
~Jól vagy?-fordult San az ismeretlen sráchoz, aki csodálkozva bámulta őt.
~Igen, köszi. Azt hittem sosem megy el. Most miatta lekésem a tánc órámat.-sóhajtott a szőke fiú, San kuncogott egy kicsit. Felmérte az előtte állót. Gyönyörű szemek, telt ajkak, fénylő haj, tökéletes állvonal. Nem csoda, hogy hajtottak rá. Még Sannak is elállt a lélegzete, ezt eddig kevesen váltották ki belőle, vagy talán egy ember sem.
~Várj, te a kosárcsapatban vagy, igaz? San?-szólalt meg hirtelen a szőke, ezzel felrázva Sant álmodozásából.
~Igen, eltaláltad. És a te neved?-San próbált egy normális mosolyt erőltetni arcára, egyszercsak idegessé vált, hirtelen ő maga sem értette miért.
~Wooyoung, nagyon örülök.-Wooyoung viszonozta mosolyát, hiába volt erőltetett, Wooyoung elég félénk, San hiába kedves vele. San egy pillanatra azt hitte összeesik a srác ragyogó és édes mosolya láttán, térdei mintha legyengültek volna.
~Köszi még egyszer.-ezután Wooyoung el is tűnt, sietett tánc órára. Amint Wooyoung lelépett San kiengedte levegőjét, amit nem is tudott, hogy ennyi ideig bent tartott.
~Jól néz ki a srác.-termett mellette Seonghwa, arcán egy perverz vigyor díszelgett. San felkapta fejét, majd vállat rántott.
~Ja, jól néz ki, még engem is meglepett.-vallotta be San, erre Seonghwa egyből felfigyelt.
~Huhú! Csak nem bejön?-az idősebb átkarolta San vállát, erre ő szemeit forgatta.
~Akkor a neve már a karomon lenne, nem?-San felhúzta pulóvere ujját, de nem volt kezén semmi.
~Te idióta! Az csak akkor jelenik meg, ha szereted őt. Nem csak szimplán bejön.-nevette el magát Seonghwa. San egy szót sem szólt ezután, továbbállt. Ezen elgondolkozott. Már évek óta próbál szerelembe esni, de még senki sem volt képes arra, hogy lenyűgözze. De Wooyoungnak tíz másodpercbe sem telt, hogy felkeltse San figyelmét. Mindenesetre szemmel tartja a fiút...