ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

tizenhatodik

'OIKAWA SETSUKI'

- Üdvözlök minden jelenlévő tanulót az Iskolai... Suzuna kérem ne húzgálja már azt a konnektort... khm, szóval mindenkit köszöntök az Iskolai Fesztiválon, amit most a szokásostól eltérően a Karasuno Gimnáziummal vállvetve rendezünk meg... Haha, ott az igazgatójuk, mindenki integessen! - kezdett el az igazgató szorgosan integetni a kicsit elhatárolódó férfinek, akinek az arcáról csak merő szégyenkezést és zavartságot lehetett leolvasni.

- Ez egyre kínosabb. - Iwaizumi farmerkabátban dőlöngélt mellettem egy korláton ülve, aminek hatására folyamatosan neki koccant a hátamnak így egy kicsit arrébb húzódtam, folytatva a napirend böngészését.

- Miért van olyan, hogy csoportos foci? - kerekedett ki a szemem, átfutva a kötelező programokat. - Miért vannak ilyen mozgós részek? Úristen, én nem hoztam melegítőt. - csaptam rá a homlokomra, majd elátkoztam azokat akik kitalálták, hogy a lányoknak mindig szoknyába kell járni.

- De idióta miért jöttél szoknyába? - kapta ki a kezemből a listát Tooru, majd lekonyult az ajka. - Foci? Fúj. Megint jönnek azok a barmok. - rázta meg magát nyilvánosan.

- Nem vetted észre, hogy mindenki szoknyában van? - húztam vissza a lapot tőle.

- Mit mindenki? Iwa-chan nadrágban van. - magyarázta mire szegény emlegetett hátrazuhant a korláton, így egy kisebb élet-halál műtét elvégzésén estem át, ami nagyjából annyit ölelt magába, hogy a fiú fejére kötöztem egy vörös sálat.

- Te olyan ostoba vagy. - ráztam meg a fejemet. - Mi van, hogy ha agyrázkódása van? Iwaizumi-kun, hányat mutatok? - nyomtam elé 3 ujjamat, miközben Tooru felírt az útmutatóra egy fekete 4-est és mögülem kezdte el mutogatni a barátjának, aki pár perc után visszaakadt a jelenbe, és kemény 5 perc alatt úgy leoltott mindkettőnket, hogy ezután csak néma csendben álltunk egymás mellett a testvéremmel, aki néha levegőt is elfelejtett venni a tettetett félelmétől.

- Két hülye. - jegyezte meg a fiú, azonban a sál továbbra is a fején volt, amiről nem mertünk neki szólni, ezért inkább csak magunkban haltunk meg a röhögéstől.

- Hoztam vattacukrot! - ugrott oda a semmiből Lucas egy villogó sapkával a fején és egy széles vigyorral az arcán.

- Albert honnan szerzett világítós sapit? - szaladt oda a barna hajú, hogy elveszekedhessen azon, hogy pontosan kié is az a sapka.

- Kageyama nem jön? - szólalt meg a korlátra már visszatelepedett fiú, és nem tanulva az előző esetből, tovább dőlöngélt. A hideg még jobban átjárta a lábaimat.

- De, biztos itt van már valahol. - válaszoltam fagyosan, és próbáltam nem gondolni arra, hogy az utolsó beszélgetésünk óta nem órák teltek el. Hanem hetek. Január volt, az Iskolai Fesztivál napja, amit egy hatalmas nagy hülyeségnek tartottam, az időt figyelembe véve. Talán ezt egyensúlyozták azzal, hogy a nyári szünetet egy 4 napos kis fesztivállal kezdjük el. Hogy ezt az egy napot miért rakták bele a tanulnivalók és a tél közepébe, azt senki sem érti, nagy valószínűsséggel az igazgatónak lehetett előnyös ez a megoldás, mint általában.

- Khm... szóval, akkor elkezdjük a Fesztivált, érezzétek jól magatokat, izé... Suzuna állítsd már meg az igazgatót, nem hiszem el hogy semmire se vagy jó... - fejezte be a lelkes megnyitását az iskolánk vezetője, majd a Karasunosok igazgatója felé kezdett el száguldozni.

- Szerintem itt most elválnak négyünk útjai. Jössz, Setsuki? - vett a szájába egy nagy adag vattacukrot a szőke hajú, majd miután elbúcsúztunk a kettő idősebbtől elindultunk az osztályunk felé. - Hé, ne legyél ilyen levert. A szülinapokat is milyen jól megoldottátok.