ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

első

Fáradtan nyitottam ki a matematika könyvemet, abból a célból, hogy mostmár készülök és tanulok a tantárgyra. Hát, igen. Ez volt a cél csak aztán, pont akkor dobott fel értesítésnek a telefonom egy elég érdekesnek tűnő videót, és pont ekkor dobbantott be a bátyám és huppant az ágyamra (vagy inkáb vetődött) izgatott fejjel, szóval ami a tantárgyra való felkészülés céljaimat illette..... majd később.

- Mondjad. - néztem egy pillanatra rá, majd unott fejjel nyitottam meg az értesítést. Tooru ötször kezdett neki a mondandójának, de mindegyik alkalommal olyan röhögő görcsöt kapott, hogy végül fejbe kellett dobnom az asztalomon heverő plüssel. - Megismétlem. Mondjad. - szóltam hozzá erősebb hangsúllyal.

- Jól van, jól van. De egyszerűen olyan jó lesz. - törölgette vörös szemeit, ami gondolom a nevetés általi könnyezése miatt pirosodott ki. - Mész közmunkára. - jelentette ki, mire nekem mindkét szemöldököm magasra szökött. Mi?

- Mit csinálsz? - nevettem fel egyhangúan. Menjek dolgozni? Nem jó poén, nem jó poén.

- Majd te. - ezután fentebb ült az ágyon, hogy elmagyarázhassa. - Tudod jól, hogy a szüleink eszméletlen jó lelkek, így a vacsorán, amire megjegyzem lusta voltál oda tolni a képed, közölték velem, hogy valamelyikünknek elkéne menni a KEGY- re, tudod ami minden utcában ki van rakva, és mindenki nagy ívben leszarja. És mivel sajnos nekem rengeteg edzésem lesz, mert fontos meccsre készülünk, megállapodtunk, hogy te mész, helyettem is. Ez amúgy plussz munka. A meccsekre visszatérve, láttad az ostoba Karasunosokat, hogy milyen fejet vágtak amikor megnyer...

- MIVAN? A BELEEGYEZÉSEM NÉLKÜL NE AJÁNLGASSÁL ENGEM SEMMILYEN KÖZMUNKÁRA IDIÓTA! - rugdostam meg egy kicsit az ágyomon fekvőt, majd  folytattam: -Mi az a KEGY? - akadtam meg egy részletnél.

- Kedves Emberek Gyülekezete. - dünnyögte a párnámba, miközben a kezeivel a fejét védte.

- Ez mi a fene, életemben nem hallottam ilyenről! - akadtam ki teljesen. - Nem megyek!

- Senki sem hallott róla. De mész!

- Nem!

- De!

- Nem!

- De!

- Nem megyek!

- De értsd már meg te szellemi fogyatékos, hogy nekem edzenem kell, nem tudok elmenni rá! - állt fel, így megfordítva azt a helyzetet, hogy én lehettem előnyben.

- Persze, hogyne, gondolom ha a kémia tanárnő jelentkezik, akkor hirtelen felszabadulnak a délutánjaid! - változtattam meg a helyzetet, amire természetesen ahelyett, hogy válaszolt volna komolyan elgondolkodott. - Idióta!

- Ha nem mész el, kitálalok mindent anyáéknak, amikről nem kéne tudniuk! - fenyegetett meg, bunkó módon. Hosszú másodpercegik meredtem a szemébe, majd egy végtelennek tűnő kántálásba fogtam bele:

- Utállak, utállak, utállak, utállak...

☆♡☆

Ez aztán nagyon izgalmas.

Kínosan forgolódtam körbe a város szélén, egy erdővel szemben állva. Rajtam kívül 6 ember várakozott a fák előtt, gondolom ők is a szervező jelenlétét kutatva. Előttünk egy hatalmas, természetellenes neon színekben pompázó tábla állt amire ugyanolyan méretekkel volt felpingálva a 'KEGY' szó. A számomra még ismeretlen emberek mérgesen kapták rám a fejüket, amikor megcsörrent a telefonom, szétrobbantva a békés csendet.